Ima a betegekért
„Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a
gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.”
Jakab levele 5. fejezet 14. verse
Két
nagyon fontos dologgal találkozunk ebben a versben. Az egyik az imádságnak az
ereje, a másik pedig az olajnak a szerepe a gyógyításban.
Kezdjük az imádságnak fontos és elengedhetetlen
szükségességéről. Az ima a lélek ösztönszerű lélegzetvétele. De vajon mikor
imádkozzunk? Ha baj van, igaz? Nem! Akkor is, amikor úgy érezzük, minden
rendben van. Tehát, rendkívüli helyzetekben, szenvedésben, örömben egyaránt
imádkozni kell. Az örömöt, az Istennek kell megköszönni, mert Tőle érkezik
minden jó adomány és tökéletes ajándék. A
szenvedésben is Istenhez kell fordulni, de nemcsak gyógyulásért kell imádkozni,
hanem azért is, hogy adjon erűt a szenvedések elhordozásához és fordítsa azokat
testi-lelki vonatkozásban a szenvedő javára. Ez a helyes magatartás a szenvedésben,
nem Isten vádolása, vagy az egymás elleni sóhajtozás. Isten maga biztat az
imádkozásra. Jézus
földi életének lényeges eleme volt az imádkozás. Nemcsak példát, de mintát is
adott az imádkozásra.
Az olaj szerepe. Az olaj jelképezi a
Szentírásban az Istennek Lelkét. Nem minden betegségen tudott ez a szertartásos
cselekmény segíteni. Ezért az apostolok idejében csak súlyos betegség esetén
került rá sor, akkor amikor már semmilyen emberi segítségre nem volt remény. A „gyógyítók”
felkeresték a beteget, imádkoztak érte, felette, megkenték olajjal az Úr
nevében. A gyógyító erőt nem az imádságnak vagy az imádkozás aktusának, nem is
az olajnak vagy az olajjal megkenés cselekményének, hanem az Úrnak
tulajdonították. Nem a karizmatikus volt tehát a gyógyító, hanem az Úr maga. A
hitből való imádság csupán hasznos volt a betegre nézve, amennyiben
megerősítette a beteget abban a hitben, hogy az Úr gyógyító hatalommal
rendelkezik, a gyógyító hatalmával jelen van ott, ahol ketten vagy hárman az Ő
nevében együtt vannak. Az olajjal való megkenés is érzékelhetővé tette a
gyógyító Úr Szentlelkének a jelenlétét.
Ha olyan betegségben. Ha olyan betegségben
szenvedett a beteg, amelyet a bűne okozott, akkor előbb töredelmesen meg
kellett azt vallania, azután imádkoztak együtt bűnbocsánatért. A lelki
körülmények elrendezése a testi gyógyulásra is döntő hatással lehetett. Nem „utolsó
kenet” feladása volt mindez, mert nem a halálra előkészítés, hanem kifejezetten
a teljes testi és lelki felépülés érdekében végzett gyülekezeti szolgálat
történt.