A kereszt egyszerűsége
„Igaz,
megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom,
hogy mást is megkereszteltem volna. Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy
kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő
beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.”
Korinthusi első levél 1:16-17
A hinduizmusban a
világ ez egyik főisten, Visnu álma, amely annyiszor ismétlődik, ahányszor az
isten felkel, és újra elalszik. Az iszlámban Sátán nem bukott angyal, hanem egy
tűzből teremtett dzsinn. Az angyaloknak ugyanis nincs szabad akaratuk,
kizárólag Isten szolgálatára rendeltettek, így föllázadni sem tudnak. A buddhisták
szerint pedig a világ minden egyes korszakába – a lélekvándorlás folyományaként
– beleszületik egy ember, aki Buddhává, azaz megvilágosodott mesterré válik, és
elhozza az emberiségnek az igazság tanítását.
Sokáig lehetne még szemezgetni
a világ vallásaiból olyan gondolatokat, melyek érthetetlenek keresztyén
füleinknek. Ezek mögött olyan bonyolult filozófiák, csavaros teológiák húzódnak
meg, melyekkel nem sokat tudunk kezdeni.
De mi a helyzet a
mi vallásunkkal? Vajon ha egy japán taoista pap, vagy egy tibeti buddhista
szerzetes meg akarná ismerni a keresztyénséget, nem az övékhez hasonlóan
bonyolult hitrendszerrel találkozna? Vajon nem támadna bennük az az érzés, hogy
a keresztyének is túlságosan elbonyolítják a világot?
Beszélünk „eredendő
bűnről”, „utolsó ítéletről”, „inspirációról”, „közbenjáró imádságról”, „hármas
angyali üzenetről”, „Szentlélek elleni vétekről”, és még sok hasonlóról,
amelyekről mi pontosan tudjuk, hogy mit kell értenünk; de vajon hogy érezheti
magát egy olyan ember, aki semmit sem tud a keresztyénségről? Vajon mit ért meg
a vallásunkból? Vajon érhetőnek és vonzónak találja-e azt?
Van egy olyan
félelmem, hogy a keresztyénség éppen abba a csapdába esett, amibe számos más
világvallás, és amit maga Pál apostol is igyekezett elkerülni. Teológiánk
túlbonyolódott. Hitrendszerünk tele van „bölcselkedő beszéddel”, melyben „Krisztus
keresztje” csak egy jelenet a sok tantétel példái között, melyben az evangélium
csak egy vékony szelet a teológia tortájában.
Pedig az az evangélium, amiről Pál is beszél,
roppant egyszerű: Krisztus halála Isten szeretetének a megnyilvánulása; ha
elfogadjuk ezt a szeretetet, örök életünk van. Minden keresztyén teológia,
amelyik hozzátenni akar ehhez valamit, csak „bölcselkedik”, és „gyengíti Krisztus
keresztjét”. Ha viszont ezt az egyszerű „jó hírt” tesszük hitünk sarokkövévé, nem
világvallásunk lesz immár, hanem közvetlen kapcsolatunk a világ teremtőjével.
