Kétféle öröm
"De én
vigadozni fogok az Úr előtt, víg örömre indít szabadító Istenem."
Habakuk próféta könyve 3:18
Életemben először jártam
Erdélyben. Azt tudtam, hogy sátrazni fogunk, de amikor megérkeztünk a
szálláshelyre, sok aggodalomra okot adó dolog fogadott. Először is hideg volt,
kegyetlenül hideg. A táborvezető téli kabátban fogadott bennünket. Én persze –
nyár lévén – nem pakoltam meleg holmit, így két pulóvert és egy esőkabátot is
magamra öltöttem, de még így is fáztam. Az eső kisebb megszakításokkal egész
délután esett, úgy hogy teljesen átáztatta a földet, ahol a sátrunkat kellett
felállítani. Ráadásul a cipőm is átázott, így nem csak az ujjaim, de a lábfejem
is áthűlt. Arra persze nem számíthattam, hogy majd a meleg tus alatt átmelegszem,
mert fürdőszobaként a tábor melletti hegyi patak szolgált (hőmérséklete elérte
talán még az 5, vagy a 6 fokot is). Átfázva, kifáradva, nyűgösen (bár ez
utóbbit a velem egykorú lányokra való tekintettel természetesen jól titkoltam)
ültem le a táborkezdő áhítathoz, ami egy vastagabb fóliával lefedett faváz
alatt került megrendezésre.
Bár az eset idestova
18 éve volt, még is jól emlékszem a táborvezető gondolatmenetére. Arról
beszélt, hogy az örömnek kétféle forrása van. Az ember örömet érezhet, ha a
külső körülmények úgy alakulnak, ahogy nekünk a legjobb és legkényelmesebb.
Örülünk, ha finomat ehetünk, ha egy jó meleg szobában forró teát szürcsölgethetünk;
örülünk, ha van elég pénzünk, ha nem küszködünk iskolai, vagy munkahelyi
problémákkal; örülünk, ha elfogadnak és szeretnek bennünket; és örülünk, ha nem
fáj sehol, ha egészségesek vagyunk.
„De mi van akkor –
emelte fel a mutatóujját a táborvezető – ha mindezek nincsenek? Mi van akkor,
amikor már nincs száraz zoknid, amikor sajog a lábad az előző napi
hegymászástól, amikor hajnali ötkor fölébredsz, mert a hidegtől nem tudsz
tovább aludni? Ilyenkor hol az öröm?”
És valóban, az
életünk körülményei tele vannak olyan tényezőkkel, melyek meggátolják, hogy
örüljünk. Mert nem mindig mennek rendben a dolgok az iskolában, vagy a
munkahelyen. Sokan küszködnek anyagi nehézségekkel, számlák kifizetésével. Családanyánál
rákot állapítanak meg, egy gyerekről kiderül, hogy cukros, életeket
megnyomorító autóbalesetek, váratlan halálok, és megannyi szenvedés, amivel
szembesülünk a közvetlen környezetünkben. Hogy lehet egy ilyen világban örülni?
„Ezért kell
ismernünk az öröm másik forrását is – folytatta a táborvezető –, amely nem
kívülről hat befelé, hanem belülről hat kifelé. Amikor nem az számít, hogy
milyen körülmények hatnak ránk kívülről (ezek amúgy is kiszámíthatatlanul változékonyak),
hanem az, hogy mi, pontosabban, hogy ki van bent a szívünkben. Az igazi és
tartós öröm nem a körülmények függvénye, hanem egy belső bizonyosság afelől,
hogy Isten szeret engem.”
Ezért írta Habakukk
– ez a furcsa nevű próféta –, hogy „de…” Ő is sötéten látta a jövőt, mint
ahogyan mi is sokszor, és ezt írja (17. vers): „Mert a fügefák nem fognak
virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése,
a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az
istállókban. De…” És ennek a „de”-nek nagyon fontos szerepe van. Bármi
jöjjön is, a próféta akkor is „vigadozni fog az Úr előtt”, mert bizonyos
afelől, hogy Isten szereti, és legvégül megszabadítja őt.
