Óvás a szakadástól
„Kérlek pedig titeket
atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a
tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el.”
(Rómabeliekhez írt
levél 16. fejezet 17. vers)
Az
apostolok jól látták, hogy Sátán minden módszert bevet majd, hogy elpusztítsa
az egyházat, és megtörje Jézus követőinek hitét. A kezdeti véres üldözések
azonban nemhogy csökkentették volna, sőt inkább erősítették az első századok
közösségét.
Ezért
az Ősellenség, szándékának megvalósításához más megoldást talált. Beférkőzni a
hívők közé, nézeteltéréseket, szakadásokat okozni, szembeállítani testvért
testvérrel, barátot baráttal… S ezen a téren nagyon sikeres.
De
hogyan? Miért nem vesszük észre romboló szándékát? Miért nem vagyunk
megértőbbek egymás iránt és miért hagyjuk, hogy bennünket használjon fel a
bomlasztáshoz?
Tapasztalatom,
hogy amíg a Biblia alapvető elveiről beszélgetünk, egyetértés van köztünk. MÉg nem
volt olyan, hogy testvérórán valaki feláll és azt mondta volna; Nem hiszek a teremtésben.
Jézus nem támadt fel.stb.
Viszont
láttam, hogyan képesek hittestvérek egymás torkának ugrani, azért, hogy zöld
legyen a szőnyeg és ne piros, hogy mindig térdelve imádkozzunk, vagy néha
állva, hogy csak komolyzene legyen a szolgálat, hogy ki szolgálhat egyáltalán…
Úgy
vélem, Pál figyelmeztetése rávilágít nemcsak a lehetséges veszélyre, de annak
eredőjére is; „ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat
beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (Apcsel. 20:30)
Vagyis
a szakadás oka, az emberi ÉN imádatában leledzik. A szakadárok nem Jézust és
kívánalmait állítják a középpontba, hanem saját kicsinyes, önző érdekeiket és véleményüket.
S
mily szomorú, hogy míg ezt írom, és te ezt olvasod, megint csak leragadunk ott,
hogy magunkat vizsgálgatjuk „talán én vagyok az, aki elárulom?” S közben nem
látom, hogy Jézus ugyanúgy meg akar menteni, ugyanúgy könyörög, és ugyanazt az árat
fizette társamért és értem is.
Ne
egymást nézegessük tehtát, ne egymáshoz méregessük magunkat, hanem Nézzünk „a hitnek
fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve
a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok
meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el
ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. Mert még végig nem állottatok ellent,
tusakodván a bűn ellen.” (Zsid.12:2-4)
