Felmérni a végtelent
„Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk, ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert ami látható, az ideigvaló, ami pedig láthatatlan, az örökkévaló.”2 Kor 4:17-18
Amikor középiskolás voltam fizikaórán a tanárom, a csillagokról mesélve, a végtelenről beszélt. „Lehetetlen elképzelni a végest, mert a világegyetem végtelen.” – mondta. „Minden csillag után, van egy következő és még egy, és még egy. A csillagok csillaghalmazokat alkotnak, minden csillaghalmaz pedig egy galaxist alkot. Minden galaxis mögött van egy másik galaxis. Nem tudjuk megérteni, hogy ennek a sornak egyszer vége lenne, mert ha így is lenne, fel kell tennünk a kérdést: Mi van a vég után?”
Osztálytársaimmal tovább beszélve a témát az időről gondolkodtunk. Ha a tér végtelen, az időnek is annak kell lennie, mert mindig volt azelőtt, és lesz azután. A jelen pedig mindig csak egyetlen pillanat, amit megélve azonnal múlttá válik. Persze ismertük az elméletet az ősrobbanásról, de az is lehetetlennek tűnt, hogy az ősrobbanás előtt nem volt semmi. Később egy csillagászati előadáson az előadó a tér és az idő végtelentermészetéből kiindulva bizonyította, hogy teljességgel lehetetlen, hogy egyedül lennénk a nagy világmindenségben.
Akkor ezek a gondolatok nem vezettek el engem Istenig, csupán buzgó sci-fi irodalom fogyasztóvá váltam. Leginkább az bántott, hogy ha az idő és a tér is végtelen, akkor mi, anyaghoz kötött emberek miért múlunk el az időben. A sci-fi irodalom egyik izgalmas kérdése máig az, legyőzzük-e egyszer saját véges voltunkat. Feltaláljuk-e minden betegség ellenszerét? Legyőzzük-e a halált? De eddig még az emberiségnek nem sikerült átlépnie a saját árnyékát. Szerintem azért, mert csak egy helyen, a látható világban keressük a megoldást, pedig világunk, és így az egész világmindenség, nem csupán materiális természetű. Létezik egy másik dimenzió is, a hit dimenziója.
Restás László
Osztálytársaimmal tovább beszélve a témát az időről gondolkodtunk. Ha a tér végtelen, az időnek is annak kell lennie, mert mindig volt azelőtt, és lesz azután. A jelen pedig mindig csak egyetlen pillanat, amit megélve azonnal múlttá válik. Persze ismertük az elméletet az ősrobbanásról, de az is lehetetlennek tűnt, hogy az ősrobbanás előtt nem volt semmi. Később egy csillagászati előadáson az előadó a tér és az idő végtelentermészetéből kiindulva bizonyította, hogy teljességgel lehetetlen, hogy egyedül lennénk a nagy világmindenségben.
Akkor ezek a gondolatok nem vezettek el engem Istenig, csupán buzgó sci-fi irodalom fogyasztóvá váltam. Leginkább az bántott, hogy ha az idő és a tér is végtelen, akkor mi, anyaghoz kötött emberek miért múlunk el az időben. A sci-fi irodalom egyik izgalmas kérdése máig az, legyőzzük-e egyszer saját véges voltunkat. Feltaláljuk-e minden betegség ellenszerét? Legyőzzük-e a halált? De eddig még az emberiségnek nem sikerült átlépnie a saját árnyékát. Szerintem azért, mert csak egy helyen, a látható világban keressük a megoldást, pedig világunk, és így az egész világmindenség, nem csupán materiális természetű. Létezik egy másik dimenzió is, a hit dimenziója.
Restás László
