Vezess Uram!
„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!”
Zsoltárok könyve 143:10
Isten nélkül élni sokféleképpen lehet. A legveszélyesebb formája ennek még csak nem is az, amikor valaki nyíltan tagadja az Isten létezését. Hogy ehhez tartozik-e valamilyen konkrét „hitetlenségi-vallás”, vagy egyszerűen ahhoz sem veszi valaki a fáradtságot, hogy végiggondolja a kérdést – már szinte lényegtelen.
A középút azért veszélyes, mert miközben valaki nem tagadja nyíltan Isten létezését, úgy él, mintha nem lenne Isten fölöttünk, akinek elszámolással, felelősséggel tartozunk. Sajnos sok, magát kereszténynek valló ember is ebbe a csoportba tartozik. Egy előadásra készülve elolvastam néhány írást az ateizmussal kapcsolatban és erre a – keresztények számára elgondolkodtató – gondolatmenetre bukkantam:
(…)nem minden istentagadás jelenti Isten létezésének tagadását. Megesik, hogy olyanok tagadják Istent, akik hisznek benne, tehát elfogadják létezését. Az ő esetükben az istentagadás azt jelenti, hogy szándékosan nem engedelmeskednek Isten akaratának, vagy egyszerűen úgy tesznek, mintha Isten nem létezne. (Az ateizmus mélyebb filozófiai értelme, Kai E. Nielsen írásai és más források felhasználásával összeállította: Szilágyi András)
Azért volt számomra megdöbbentő ez a néhány mondat, mert ezek szerint hihetek úgy Isten létezésében, hogy közben megtagadom őt az életemmel.
Melyik utat választjuk?
„Majd én járom a saját utam.” – „Jó, akkor mutasd te az utat.” – „Rendben, rád bízom magam.”
Isten követni, Krisztus követének (kereszténynek) lenni csak úgy lehet, hogy minden nap, minden helyzetben ezt mondom: „Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!”
E szavakban ott van az a bizalomteljes ráhagyatkozás Istenre, amely mögött nemcsak egy hitvallás áll, hanem életünkkel, engedelmességünkkel, döntéseinkkel is felvállalt krisztusi élet is.
