szombat, április 20, 2013

A buzgólkodó


Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.”
Máté 19:30
„Vannak, akik olyan módon keresik az Istenről való megfeledkezés lehetőségét, hogy közben úgy tűnik, mintha emlékezni akarnának rá.” (E. G. White: The Great Controversy, p. 572.)

Valahol, valamikor, egy nemlétező vallás hitbuzgó követője így töltötte mindennapjait:
Legyen szó bármilyennapról, reggel első dolga volt a mosakodás és a reggeli kávé után, hogy gyorsan elhadarja mindennapi imádságát. Fejére téve kézzel hímzett kendőjét, fehér könyvecskéjéből olvasta az írott szavakat olyan sebességgel, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb ima elhangozhasson. Sokat segített, hogy gyermekként édesapja és tanárai stopperral mérték teljesítményét és sokszor jutalmazták is, ha gyorsabb volt másoknál. Pár perccel később magára öltötte egyszerű öltözékét. Színekben szegény, lehetőleg sötét árnyalatú ruhája nem volt kényelmes. Inge alá rejtette szúrós palástját, hogy egész napi szenvedése közelebb vezesse a megváltás kiérdemléséhez. Reggeli után a szent iratok tanulmányozása következett, majd az azokról szóló magyarázatok elsajátítása, végül a magyarázatok magyarázatát próbálta megérteni tematikusan követve a központilag kiadott olvasótervet. A szent iratok mindössze pár polcot foglaltak szekrényében, a magyarázatok több mint egy szekrénynyit tettek ki, míg a magyarázatok magyarázata egy egész könyvtárat jelentett, így sohasem volt egyszerű dolga. Mindig újabb és újabb helyre kellett mennie közben és ezt az időt is ki akarta használni isten-keresésre. Minden szobaajtóban állt egy imamalom, amit be- és kilépéskor egyaránt megpörgetett. A henger felületén több mint száz könyörgés szerepelt. Ahányszor a henger megpördült, hite szerint annyiszor száz imádság szállt istene felé. Mivel az olvasótermek koedukáltak voltak, szemét lesütve közlekedett. Hitbuzgó testvérei korábban a szent szövegek velejét a padlóra festették, így menet közben jó párat kívülről megtanulhatott. Szerény ebédjét hittársaival fogyasztotta el, majd a másfél órás hálaadás után a maradékot ájtatosan szétosztották a gyülekezetük közelében levő szegénynegyedben. Közben kínosan ügyeltek arra, hogy sem öltözékük, sem jellemük be ne piszkolódjon a hajléktalanok, munkanélküliek sokaságától. Csak annyit érintkeztek velük, ami elengedhetetlen volt. Ha valaki érdeklődött hitük, vallásuk iránt, annak nagyobb figyelmet szenteltek, de leginkább egymással beszélgettek. A délután a munka ideje volt. Mivel a világban élt, kénytelen volt dolgozni is, legtöbbször akár hat, nyolc órát. Jelmondatuk szerint azonban mindenkor párhuzamosan folytatta kegyességét. Tökéletesen elsajátította a telefonálás közben való olvasás képességét. Két tárgyalás szünetében imagyöngyöket morzsolgatott. Este számonkérte gyermekeitől az aznap tanultakat. Vacsora után párjával együtt imádkozott, majd azzal a boldog tudattal aludt el, hogy a menny kapuja ma sem zárult be előtte, mert újból sikerült bűn nélkül maradnia. Buzgóságában csak azt felejtette el, miért is imádkozik, miért is olvas, miért is igyekszik jót cselekedni. Azaz, hogy Kiért…


[1] Imamalmot mozgató fiatalok valahol keleten.

péntek, április 19, 2013

Isten képére




„Megteremtette tehát az Isten az embert, a maga képére; Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette, férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.”
1Mózes 1:27.

Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Próbálom elképzelni, de kis agyamnak ez túl magas. Annyit azonban még így is megértettem, hogy Isten társnak, egy csodás lénynek teremtette meg Ádámot és Évát. Olyannak, aki mind külsejében, mind jellemében visszatükrözte Teremtőjét.
Hát többek között ezért is ilyen értékes az ember. Már a teremtéskor határtalan pontossággal és gondossággal alkotta meg, és ruházta fel – semmi máshoz nem fogható tulajdonságokkal.
Gondolkodtál már ezen?
Felfogtad, milyen értékes vagy?
Eszedbe jutott valaha is, hogy vissza kéne tükröznöd Isten szeretetét, kedvességét, Jézus együttérzését, türelmét?
EZÉRT teremtett minket.
Szeretnék kedvenc írómtól egy pár sort megosztani veled, ezzel kapcsolatban:
„…Isten …művének koronájaként megteremtette az embert, akinek a gyönyörű földet berendezte. Úrrá tette minden felett, amit szemével át tudott fogni… Isten az embert a saját képmására teremtette. Ebben nincs semmi titokzatos. Alaptalan az a feltevés, hogy az ember lassú, fokozatos fejlődéssel alakult ki az alsóbbrendű állat- vagy növényvilágból… Aki a magasba helyezte a csillagvilágokat, és nagy hozzáértéssel színezte ki a mező virágait, aki betöltötte a földet és az eget hatalmának csodáival, amikor dicsőséges művének bekoronázása következett - hogy a gyönyörű föld uraként valakit a középpontba helyezzen -, olyan lényt teremtett, aki méltó a neki életet adó kézhez… Ádám a földből formálva is "Isten fia" volt.
Az embernek Istent kellett tükröznie - mind külsejében, mind jellemében. Egyedül Krisztus az Atya "valóságának képmása" (Zsid 1:3); de az embert Isten a maga hasonlatosságára formálta. Természete összhangban volt Isten akaratával. Értelme fel tudott fogni mennyei dolgokat. Érzései tiszták voltak; vágyait és érzelmeit értelme uralta. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte.
Ahogy az ember Teremtője kezéből kikerült, termete fenséges volt, alakja tökéletesen arányos. Arcszíne viruló egészségről tanúskodott, és az élet fényétől és örömétől ragyogott. Ádám sokkal magasabb volt, mint a föld mostani lakói. Éva termete valamivel kisebb volt, de alakja nemes és nagyon szép. A bűntelen pár nem viselt mesterséges öltözéket; fény és dicsőség takarta be őket, mint az angyalokat. Ameddig engedelmeskedtek Istennek, ez a palást burkolta be őket.” E.G. White: Pátriárkák és próféták 18-19. oldal

csütörtök, április 18, 2013

Szolgálni Jézusnak

A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.
Máté evangéliuma 25:40

A minap Budapesten kellett elérnem sietve egy vonatot. Örömmel állapítottam meg, hogy van még egy jegyem, amit nem használtam fel, mivel nem volt rajta lukasztás. Nagyon meglepődtem, amikor az ellenőr azt mondta, hogy ez a jegy érvénytelen, mert kétszer volt használva. "Tessék megnézni még egyszer!" - mondtam magabiztosan. 
- Akárhányszor nézem, ezen bizony két sor tinta van, már használva volt egy villamoson vagy buszon is.
- Hűha, hát ezt akkor elnéztem.
- Mit szeretne: kifizeti helyben a 8 ezret, vagy utólag csekken a 16 ezret?
- Akkor inkább helyben fizetek - válaszoltam fanyar mosollyal -, a vicces az, hogy a munkáltatóm fizeti a jegyeimet, tehát nem is éri meg nekem csalni.
- Akkor van bérlete? Mutassa be két napon belül, és akkor csak 2 ezer lesz.
- Nincs bérletem - válaszoltam, és láttam az együttérzést az ellenőr szemében.
- Hát a családban sincs? Barátoknak? Olyan amin nincs rajta a bérletszám.
- Az az igazság, hogy sem a testvéreim sem a barátaim nem szoktak csalni... Mit tegyek, így neveltek... - válaszoltam. 
És tudják mit történt? Elengedtek! 

Hazafelé a vonaton azon gondolkodtam, hogy vajon kinek esett jobban a történés. Nekem, hogy elhitték rólam, hogy becsületes vagyok és nem büntettek meg, vagy annak az ellenőrnek, aki jót tehetett valakivel, és jól érezhette magát. Nem tudom eldönteni!

Mint ahogy azt sem tudom eldönteni, hogy kinek van nagyobb szüksége a jó tettekre? Jézusnak, vagy nekem? Tudom, hogy Jézusnak örömet okoz, ha jót teszek. Másrészt ha én nem teszem, akkor indítani fog valaki más, és ha nincs más, akkor akár köveket is változtathat kenyérré.

Részemről egészen bizonyos, hogy szükségem van jót cselekedni: ezzel elmélyítem Jézussal való barátságomat, és megismerhetem az Ő szeretetét, amit csak így a cselekvésen keresztül lehet megismerni.

szerda, április 17, 2013

Az Atya jó ajándékai



„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!”
(Máté evangéliuma 7. fejezet 11. vers)

Már rég megtanultuk; jobb adni, mint kapni. S ha szeretteinkről van szó ezt nem is kell ismételgetni. Születésnap, névnap, és egyéb ünnep alkalmával képesek vagyunk a fél világot bejárni, hogy a legjobbat, szívüknek legkedvesebbet adjuk.

S mi a helyzet az ellenség megajándékozásával? Hát nekik is adunk, persze, abban nincs köszönet, mint, ahogy az alábbi történet is mondja;

Még a múlt rendszerben történt, a Berlini falnál, hogy Kelet-Berlinből egy teherutónyi szemetet ürítettek át a nyugat-berlini oldalra. Erre válaszul a nyugat berliniek egy teherautónyi élelmiszerkonzervet, gyógyszert és ruhát öntöttek át szépen becsomagolva a kelet-berlini oldalra. A rakomány tetejére pedig annyit írtak: „Mindenki azt adja, amije van!”

Ennek fényében milyen jó lenne először is azon elgondolkodni: hogy minden, az életünk, az erőnk, a környezetünk Istentől kapott ajándék; „Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna? (1Kor.4:7)

Másodszor, hogy vétkekkel, hitetlenkedéssel és lázadással teli szívünkért cserébe az Atya a számára legdrágábbat mindnyájunkért odaadta, és hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róm.8:32)

Gyere tehát és kérjük együtt ma reggel a Szentlélek ajándékát, mely az áldások személyválogatás nélküli továbbadására buzdít. 

kedd, április 16, 2013

A szolgálat fontossága




 De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.

Apostolok cselekedetei 20,24





A hétnek két olyan napja van, ami miatt sohasem aggódom. Két gondtalan nap, amit szentül őrzök a félelemtől és fenntartástól. Az egyik ilyen nap a tegnap; minden fájdalmával, gyötrelmével, hibáival és tévedéseivel örökre elmúlt, és többé nem hozhatom vissza. A szép, édes, kedves emlékek kivételével, amelyek hátrahagyták rózsaillatukat az elmúlt nap szívében, semmi közöm sincs a tegnaphoz. Az enyém volt, és most már Istené. A másik nap, ami felől nem aggódom, a holnap, minden lehetőségével, küzdelmével, terhével, veszélyeivel, nagy ígéreteivel. A nap majd fölkel rózsás ragyogásában, vagy a felhők álarca mögött. De fölkel. A holnap az enyém lesz. Ezért csak a hét egy napja maradt nekem, a ma. Bárki megharcolhatja a mai nap harcait. Bárki hordozhatja egy nap terheit. Ezért azt hiszem, vállalom, és csak egy napi utat teszek meg egyszerre. Miközben hűségesen és kötelességtudóan futok pályámon és végzem kijelölt feladatomat ezen az egy napon, a mindenható Isten gondoskodik a tegnapról és a holnapról.

hétfő, április 15, 2013

Krisztus feltámadt!



Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak.
Korinthusbeliekhez írt 1. levél 15:20

Krisztus feltámadása nem csupán a kereszténység egyik kulcsfontosságú tanítása, nem egyszerűen egy rendkívüli csoda – ebben a tényben van minden reménységünk. Ahogy Pál mondja: „Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Korinthus 15:13-14)

Végső soron, ha nincs feltámadás, milyen reménységünk lehet? Küzdünk egy valamivel hosszabb, jobb élet reményében, aztán mégis elér bennünket is az elkerülhetetlen halál? Vajon a születésünk végső célja valamelyik szép temető lenne? Semmiképp sem. A bűnben rekedt ember számára valóban a halál az egyetlen végállomás. De épp azért jött Jézus, azért halt meg helyettünk, hogy reménységünk, sőt biztosítékunk legyen az újbóli örök életre. „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6:23)

Mit jelent számunkra Krisztus feltámadása? Bizonyos reménységet, hogy Istennek van hatalma élet-halál kérdése fölött. A hívő ember számára a halál nem a végállomást jelenti, hanem egy megpihenést, ami után jön a végtelen élet Krisztussal. Azt mondják, semmi sem biztos az ember életében, csak a halál. A Biblia szerint ez csak részben igaz. Valóban halandóak vagyunk, előbb-utóbb vége az életünknek. Mégis van még a halálnál is biztosabb dolog, ez pedig az életadó Krisztus, akiben ha hiszünk még az is előfordulhat, hogy soha nem látunk halált.
„Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Thess 4:15-17)

Bárhogyan is lesz, akár életünk, akár nem Jézus eljövetelekor, nincs okunk aggódni az életünk felől. Krisztus feltámadása, mint első zsenge magában foglalja minden ember feltámadásának a garanciáját. 

Régen Izraelben az aratáskor bevitték az első, legszebb kévét a templomba és bemutatták Istennek. Ez a kéve, mint első zsenge magában hordozta a teljes, leendő aratást. Az első zsenge, a kenyér, az élet jelképe, melyet még ezután fognak learatni.
Krisztus, mint a feltámadás zsengéje már be lett mutatva, hálát adhatunk érte. Benne van a mi feltámadásunk reménysége, az élet lehetősége is. Ragadjuk meg Őt!



vasárnap, április 14, 2013

A színfalak mögött...


„Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.”
Máté evangéliuma 24:38-39

Éljük a magunk életét, járunk a magunk választotta úton az általunk alkotott szabályok szerint. Szeretünk és gyűlölünk, ölünk és életet adunk, ítélkezünk és felmentünk, barátkozunk, és ellenségeket szerzünk, és mindezt úgy, mintha csak ebből állna a világ. Mintha az, amit látunk és érzünk, csak az létezne. Struccokként homokba dugva fejünket éljük saját doboz-életünket, és úgy gondoljuk, amit nem látunk, az nincs is. 

A lényeg pedig elveszik a sorok között. Elfelejtjük azt, hogy ez nem minden, hogy a felhők felett ott a végtelen világűr, és nem az ember a mindenség középpontja. Az 50-60-70, vagy ki tudja hány év, nem a teljesség. Isten sokkal többet tervezett nekünk, és szeretné, ha kiszabadíthatna minket ebből az őrült világból, és megajándékozhatna az igazi élettel. Mert „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg) Most még láthatatlan, de már nem sokáig. 

Ő ma reggel hív újra téged, hogy gondold át életedet! Vedd ki a fejedet a homokból, és nézz fel az égre, keresd az Ő arcát! Nézz a limitált látóhatáron túlra, és hidd, van Isten, aki gondot visel rólad, aki élt, meghalt és feltámadt érted, és aki visszajön, hogy művét, a te megváltásodat teljességre vigye. Visszajön érted, hogy élhess végre Vele, végre igazán. Hát dönts ma reggel mellette, és várjuk együtt az új történet kezdetét!