szombat, október 22, 2011

Ebben a világban

„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”
Jn 16,33

Egy kis idei világstatisztika (http://www.worldometers.info/hu/). 2011-ben a mai napig…




· 45 526 200 ember halt meg és szinte minden másodpercben 2-vel nő ez a szám. Ebből 5 év alatti 6 120 000.

· Ebből 27-30 ezren haltak, halnak éhen naponta. 916 903 547 fő pedig alultáplált jelenleg is.

· Pedig 9 163 000 000 dollárt költöttünk idén egészségügyi kiadásokra és még nincs vége.

· 849 685 217 ember nem jut megfelelő ivóvízhez, de ezeknek a száma végre folyamatosan csökken.

· Mégis 1 449 800-an haltak meg a megfelelő ivóvíz hiánya miatt.

· És még lehetne folytatni.

Mennyi nyomorúság, pedig nem is beszéltünk a gazdasági nehézségekről, az ökológiáról és ezzel szoros összefüggésben a környezetvédelemről, vagy a háborúkról, természeti katasztrófákról.

Jézus szavai igazak. Ebben a világban az emberiségnek valóban nyomorúsága van, amit sokszor elszenved másoktól, máskor önmagának köszönhet. Csak az a kérdés, mit kezdünk ezzel az információval? Engedünk annak, hogy lebénítson, tehetetlenné tegyen? Mert teljesen túlnő rajtunk, egyszerű embereken. Megmagyarázva, hogy ezért nincs is mit tennünk. Csak úgy kezeljük a tényeket is, mint a filmekben látott fiktív víziókat és a híradó csak borzalom-látványosság marad? Vagy a félem önző vásárlásokra késztetve bespájzoltatja velünk még a jövőnket is?

Na, mihez kezdjünk mindezzel? Miért beszélt erről Jézus?

Hogy békességünk legyen… Milyen érdekes! Ő békességről beszél. Arról, hogy kezeljük ezeket a megoldhatatlan gondokat higgadtan. Az okot is megadja: Ő legyőzte a világot, és mindazt, amit az ellenséges, emberpusztító világ jelent a keresztény ember számára. Legyünk békességben, mert Az, Aki nem ebből a világból való volt, Akinek nem volt része annak bűneiben, ebbe a világba jött, és győzött, segítséget nyújtva az elhordozhatatlan terhekhez. Nem hívott fel pékeket ahhoz, hogy jól lakassa az ötezret, sem kórházakat és csodadoktorokat, hogy megmentse a hozzáforduló leprások tömegét. Csak tette azt, amire Ő emberként képes volt: kérte az Atyát és aszerint cselekedett. Ezért van reménységünk.

péntek, október 21, 2011

A prófécia beteljesedett


„Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt nekik: "Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk.”

Lukács 24:46.

167 évvel ezelőtt – október 21-én – több száz ember arra ébredt fel, hogy valami csodálatos esemény szemtanúja lesz 24 órán belül. Lélegzetvisszafojtva figyeltek egész nap. Szent ünnepélyesség volt az arcokon. Végezték ugyan munkájukat, de azzal a tudattal, hogy két nap múlva már a dicsőség honában lesznek Megváltójukkal.

Aztán elmúlt a nap – és nem történt semmi!

Micsoda csalódás!

Hasonló a tanítványok csalódásához, akik eltemették Mesterüket – és nem értették, hogyan történhetett mindez?

„Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt nekik: "Így van megírva…”

Isten szeretné ma megnyitni értelmünket, hogy értsük az Írásokat!

Üzenete van számunkra!

Azt üzeni, hogy minden pontosan úgy fog beteljesedni, ahogy a próféták előre megjövendölték. Semmi nem változik. Tervszerűen halad előre.

Azonban Te és én – csak akkor értjük meg ezt az egész folyamatot, ha tanulmányozzuk azt! Első ránézésre úgy járhatunk, mint elődeink 167 évvel ezelőtt. De ha kérjük Istent, hogy értesse meg velünk célját és akaratát, rájövünk, hogy mennyi prófécia beteljesedet már! És milyen kevés – ami nem!

Figyelj! Olvass! Hallgasd!

csütörtök, október 20, 2011

Isten szíve érted dobog!


"Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad"
Mikeás 7:18

Véresre pofozták azt az arcot, amelyért Mózes könyörgött, hogy láthassa, és tilos volt látnia (2Móz 33, 19-20). A tövisek, amelyeket azért küldött Isten, hogy megátkozza a Föld lázadását, most saját szemöldöke körül meredeztek…Feküdj a hátadra!- Az egyik felemeli a bunkót, hogy mélyen beverje a nagy szöget. De a katona szívének tovább kell lüktetnie, miközben leszorítja a fogoly csuklóját. Valakinek percről percre fenn kell tartania a katona életét, mert magától senkinek sincs ilyen ereje. Ki látja el levegővel a tüdejét? Ki ad energiát sejtjeinek? Ki tartja össze molekuláit? Csak a Fiúban áll fenn minden (Kol 1,17). Az áldozat akarja, hogy a katona tovább éljen, ő ad a harcosoknak további létet. A férfi meglendíti karját. Miközben a katona a karját lendíti, a Fiú visszaemlékszik, hogyan tervezték meg az Atyával az emberi alkar középső izmát-, az érzéseket, amelyekre képes lesz. A terv hibátlannak bizonyul- az idegek nagyszerűen teljesítenek. Fel vele!- Felemelik a keresztet, Istent mutogatják alsóneműben, aki alig tud lélegzeni.

Ezek a fájdalmak azonban csak bemelegítések a másik és egyre növekvő rettegéshez képest. Egy idegen érzésre lesz figyelmes. Ezen a napon a földi rothadás szaga kezd terjedni, de nem az orra körül, hanem a szívében. Szennyesnek érzi magát. Az emberi gonoszság, a lelkünkből jövő élő ürülék kezd felkúszni tiszta lényén. Az Atya szemefénye megbarnul a rothadástól…
Az Atya! Így kell szembenéznie az Atyjával!...

A mennyből most maga az Atya kell fel, mint a felzavart oroszlán, megrázza sörényét, és üvölt a keresztfán függő férfi kiszáradt maradványa ellen. Sohasem látta még a Fiú, hogy az Atya így nézne rá, sohase érezte még forró leheletét. Az üvöltés azonban megrázza a láthatatlan világot és elsötétíti a látható eget.

„Embernek fia! Miért viselkedtél így? Csaltál, bűnös kívánságaid voltak, loptál, pletykáltál, gyilkoltál, irigykedtél, gyűlöltél, hazudtál. Átkozódtál, raboltál, szórtad a pénzt, zabáltál, paráználkodtál, engedetlen voltál, sikkasztottál és Istent káromoltad. Ó, hány kötelességedet nem teljesítetted, hány gyermeket hagytál magára! Ki nem vett ennyire tudomást a szegényekről, ki játszotta így a gyávát, ki nézte le így a nevemet? Beképzelt, szánalmas részeg –te, aki zaklatod a kisfiúkat, gyilkos kábítószerekkel kereskedsz, bandákban utazol és kigúnyolod a szüleidet. Ki adott bátorságot ahhoz, hogy elcsald a választásokat, forradalmakat robbants ki, állatokat kínozz, és démonokat imádj? Soha nincs vége a listának? Szétromboltál családokat, megerőszakoltál szüzeket, aljasul, viselkedtél, selyemfiú voltál, megvásároltad a politikusokat, megzsaroltad az embereket, pornófilmet készítettél, megvesztegethető voltál. Épületeket gyújtottál fel, tökéletesítetted a terrorista módszereket, hamis vallásokat alapítottál, rabszolgákkal kereskedtél-, élvezted minden morzsáját, és mindennel büszkélkedtél. Gyűlölöm, utálom benned ezt! Nem érzed haragomat a bűn iránt?

A Fiú természetesen ártatlan. Maga a bűntelenség. Az Atya tudja ezt. Az isteni pár azonban egyezséget kötött, és most kell bekövetkeznie az elképzelhetetlennek. Az Atya úgy fog bánni Jézussal, mintha személyesen lenne felelős minden valaha elkövetett bűnért.

Az Atya figyeli, miközben szívének kincse, önmaga tükörképe, fuldokolva belesüllyed a nyers, folyékony bűnbe. Jahvének az emberiség ellen minden században felhalmozott haragja egyetlen irányban robban.

„Atyám! Atyám! Miért hagytál el engem?”
A menny azonban bedugja fülét. A Fiú felnéz arra, aki nem tud, nem is akar sem lenyúlni, sem válaszolni.

A Szentháromság tervezte így. A Fiú elviselte. A Szentlélek tette képessé rá. Az Atya visszautasította a szeretett Fiút. Jézus, a názáreti isten-ember elveszett. Az Atya elfogadta bűnért hozott áldozatát és megelégedett. A szabadítás végbement! Nézz szembe azzal, hogy szabad vagy! Éld az éledet mától szabadként!

szerda, október 19, 2011

Békében élni

„Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.”
(Rómabeliekhez írt levél 12. fejezet 18. vers)


Mióta ősszüleink szakítottak a tiltott fáról, a béke elérhetetlen távolságra került tőlünk. Nincs olyan másodperc a földön, hogy ne történne valami szörnyűség, tragédia, mely után ne merülne fel újra és újra a kérdés: Miért kell ennek így lenni? Miért nem tudunk békében élni? Miért, miért…?

Milyen jó lenne, ha nem lennénk kitéve mások szeszélyének. Nem kellene félni a jövőtől. Nem idegesítenének önkényeskedő főnökök, munkatársak, beosztottak, rossz szomszéd, rossz gyermek… ha nyugton hagynának és senki sem zargatna.

De vajon, ha meg is szűnne minden kívülről érkező negatív impulzus, hogyan számolnánk le a benső háborgásunkkal és elégedetlenkedéssel?

Minél többet gondolkodunk ezen, be kell lássuk; a háborúság, természetünk alapja, és mint a gyom mindenütt megveti lábát, de az igazi békéért keményen meg kell dolgozni.

Bizony, mennyire nehéz építeni, és milyen könnyű rombolni. Mennyire nehéz akarni megérteni a másikat. Mennyire nehéz a másik érdekét is szem előtt tartani, s nem csak a magamét. Mennyire nehéz nem visszavágni. Nehéz, mert nem ilyenek vagyunk.

Viszont Jézus, aki maga a békesség, mindannyiunkat a béke követévé szeretne tenni. Olyan emberekké, akik a fegyverekből kapákat, és a kardokból metszőkéseket kovácsolnak. (Ézs.2:4) Akik azért boldogok, mert békességre igyekeznek. (Máté 5:8)

Akik mindennapi életükkel hirdetik, hogy sóvárogva várják az Örökkévaló béke országának eljövetelét.

Ahol „a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik… nem ártanak és nem pusztítnak sehol…, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével.” (Ézs.11:6-9)

kedd, október 18, 2011

Titok nélkül

„Hova menjek lelked elől?
Orcád elől hova fussak?
Ha a mennybe szállnék, ott vagy,
ha a holtak hazájában feküdnék le,
te ott is ott vagy.
Ha a hajnal szárnyaira kelnék,
és a tenger túlsó végén laknék,
kezed ott is elérne,
jobbod megragadna engem.”
Zsolt 139:7-10


Vajon hogy hatnak rám ezek a sorok? Milyen érzéseket váltanak ki belőlem?
Lehet, hogy félelem fog el, mert Isten mindent lát, számon kér, büntet. Menekülnék, elbújnék előle, ahogy annak idején Jónás?

Amikor a gyermekeim egészen kicsik voltak, szinte állandó jelenlétemet kívánták. Nem is kellett folyamatosan foglalkozni velük, a tudat, hogy ott vagyok a közelben, megnyugtatta őket. Ám tudtam, ahogy nőnek, önállósodnak egyre kevésbé igénylik a szülő jelenlétét, egyre szívesebben vannak a saját korosztályukkal, ezért amíg kisebbek voltak, minden lehetőséget kihasználtam, hogy közös élményeket gyűjtsünk.
Aztán teltek az évek, és nekik mégsem lett ciki anya jelenléte, ellentétben barátaikkal, akik már élvezték, ha kikerülhettek a szülői figyelem alól. Talán a gyerekeimnek azért nem volt zavaró a jelenlétem, mert nem volt titkolni valójuk, fel merték vállalni önmagukat.

Legyünk olyanok, mint egy kisgyermek. Legyen bizalmunk Isten felé épp ilyen őszinte. Ne akarjunk bujkálni, titkolózni előtte (úgyis hiábavaló, hisz mindent lát J ). De ne is féljünk a büntetésétől! Higgyük el, hogy legalább annyira szeret minket, ahogy egy jó szülő szereti gyermekét. Amikor el akarnánk titkolni valamit előle, épp akkor van a legnagyobb szükségünk arra, hogy megosszuk azt Vele.

Ha ilyen gyermeki bizalommal leszünk iránta, akkor a fenti igék nem félelmet, hanem biztonságot keltenek majd bennünk. Jó átélni azt, hogy bármilyen magasságba, vagy mélységbe kerüljünk, Isten óvó, szerető keze elér és átölel. Ne lökjük el ezt a kezet magunktól, ne akarjunk kibújni öleléséből!

A zsoltárt írója, Dávid bátorításnak szánta, hiszen így fejezi be: „Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
A zsoltáros bátran lép Isten elé, hogy ismerje meg, ne csak a tetteit, a szavait, de még a gondolatait is! Miért? Mert Ő az, aki észreveszi, ha a magunk ásta gödörbe csúszunk, és Ő az, aki kiemel belőle. Ő az, aki nem zuhanásban végződő, viharos repülést, hanem tartós szárnyalást kínál.
Merjük hát mi is megmutatni gondolatainkat, és tapasztaljuk meg a legjobb szülő gondoskodását!

Csatári Anikó

hétfő, október 17, 2011

Türelem, elfogadás



„Jó csöndben várni az Úr szabadítására.”
Jeremiás siralmai 3:26

Hála Istennek, hogy régen élt emberei sokkal őszintébbek voltak, mint mi, mai keresztény utódaik. Jól ismerjük a zsoltárok íróinak minden örömét és ürömét, és miközben olvassuk soraikat úgy érezzük: milyen jó, hogy nem vagyok egyedül. Fájdalmaimat, epekedő várakozásomat, félelmeimet és tehetetlenségemet már jóval korábban, mások is átélték.

Jeremiás egészen fiatalon kapta prófétai elhívását, ami rengeteg testi-lelki szenvedést hozott életébe. Tudta ő is, hogy nincs egyedül a szenvedésben, de kereste mindezek értelmét, és őszintén elmondja vívódásait. Belső párbeszédébe enged bepillantást siralmainak 3. fejezete (18-26):

„Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.  Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az ÚR szabadítására.”

Milyen érdekes a gondolataink ereje. Ha a bajra, nyomorúságra gondolunk, elcsügged a lelkünk. Ha Isten naponta megújuló szeretetét szemléljük: reménykedni kezdünk. A helyzet, amiben vagyunk lehet, hogy semmit sem változott, de másként látjuk, másként értékeljük.

Ha mindezt rendszeresen, tudatosan és kitartóan gyakoroljuk, bennünk is kialakul ez a tapasztalatból fakadó életszemlélet: „Jó csöndben várni az Úr szabadítására.”


vasárnap, október 16, 2011

Szabad vagy!

"Ha megtartjátok az Én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket."
János evangéliuma 8:31-32

Ne félj, többé nem köt magához láncaival. Szabad vagy, megmenekültél! A rémálomnak vége, hát lépj ki a fényre, és szívd magadba a Nap melegét! Szabad vagy egy új életre, egy jobb életre, emberségre. Szabad vagy arra, hogy dönts a jó mellett, hogy válaszd a jobb utat, és ne ess bele régi hibákba. Szabad vagy arra, hogy többé ne csinálj őrültséget, és ne légy a Rossz rabszolgája. 

Szabad vagy, mert Ő megszabadított. Mert Isten Fia életével fizette le az árat. Nem kell többé bűnben élned, nem kell hibát hibára halmoznod, mert tettél valami őrültséget, és ebből már következik a többi. Nem kell rosszul döntened, hogy palástold az előző tévedéseidet. Nem kell a rosszat választanod a "nekem már minden mindegy" alapon. 
Te már szabad vagy, hát ragadd meg a lehetőséget! Élj igazán, élj szabadon, élj Vele, a szabadítás Istenével.