Fürjek és manna
Mózes második könyve, a Kivonulás könyve az Egyiptomból kivonuló Izrael történetét írja le. Ez, és az utána következő három könyv, melyek szintén a kivonulással foglalkoznak, tele vannak olyan csodálatos eseményekkel, melyek közül sokat elképzelni is nehéz lenne. Az egyiptomi tíz csapás, a kő, melyből víz fakad Mózes szavára, a felhő— és tűzoszlopban megjelenő Isten, és rengeteg másik csoda mind mélyen az emlékébe éghettek azoknak az izraelitáknak, akik a néppel együtt vándoroltak a pusztában. Legalább is így gondolhatnánk ötezer év távlatából.
A 105. zsoltár ezeknek a csodálatos eseményeknek állít emléket, a mai alapigénk pedig, a 40. vers kimondottan Mózes 2. könyvének 16. fejezetére utal. Itt olvashatjuk azt a történetet, amikor a pusztában vándorló nép fellázadt Mózes, Áron és Isten ellen, és inkább visszavágyott Egyiptomba, ahol olyan jó dolguk volt, hiszen jókat ehettek minden nap. A pusztában nincs semmi.
Mi volt Isten válasza? Reggelente mannát, “mennyei kenyeret”, este pedig fürjeket küldött, hogy valamivel teljesebb lehessen az étrendjük. Ekkor újra egy csodát éltek át, amitől újra megerősödött a hitük… legalább is egy rövid időre.
Mi volt Isten válasza? Reggelente mannát, “mennyei kenyeret”, este pedig fürjeket küldött, hogy valamivel teljesebb lehessen az étrendjük. Ekkor újra egy csodát éltek át, amitől újra megerősödött a hitük… legalább is egy rövid időre.
Gondolkozzunk el rajta, hogy hol is van a hiba a történetben!
- Izrael népe fellázad Mózes és Áron ellen, mert úgy érzik, ebben az új helyzetben sokkal rosszabb dolguk van, mint Egyiptomban, a “húsos fazekak” mellett volt. Ha azonban visszalapozunk Mózes történetének kezdetéhez, nem azt látjuk, hogy olyan könnyű lett volna az életük. A fáraó naphosszat, igazságtalanul dolgoztatta őket, sőt, egy alkalommal még a fiúgyermekeiket is meg akarták ölni. Valójában nem jobb volt az előző helyzet, csak inkább megszokott. Ilyenek vagyunk sokszor mi is. Jobb a megszokott rossz, mint ha tenni kellene a változásért.
- Isten megelégeli a zúgolódást, és javít a helyzeten. Persze lehetett volna ezt másként is, például kérni tőle. Ha csak egy fejezettel korábbra lapozunk, azt láthatjuk, hogy a népnek nem volt vize. Mi történt? Isten megoldotta, a keserű víz megédesedett. Előtte keltek át a Vörös-tengeren. Előtte láthatták a tíz csapást, és tapasztalták meg, hogy a fáraó megváltoztatta a hozzáállását, elengedte őket… Látjuk a mintát? Valójában csak kérni kell, és Isten megadja, amire szükségünk van. Felesleges zúgolódni.
- Mi történik a következő fejezet elején? Sajnos semmi jó. Az újra víz híján lévő nép már-már megkövezi a vezetőt, aki segített a felszabadításukban, mert nincs mit inniuk. Mit csinál Isten? Újra csodálatos módon ad nekik vizet. Sajnos nem tanul a nép, ugyanúgy, ahogyan mi is sokszor elfelejtjük, hogy mi mindent köszönhetünk Istennek.
A 105. Zsoltár tehát ezt szeretné elkerülni: arra hívja fel a figyelmünket, hogy emlékezzünk:
- Isten néha a nehéz változásokon, csodák segítségével vezet keresztül, hogy valami jobbhoz érjünk, mint ahol előtte voltunk.
- A zúgolódás helyett csak kérni kell tőle, hiszen ő meghallgat bennünket.
- Amikor újra nehéz az élet, a változás félelmetes, emlékezzünk: Isten legutóbb is segített nekünk.
Mert a mi életünk is tele van olyan esetekkel, amikor fürjeket és mannát kaptunk Istentől.