Jó helyen jó időben
„Mint
az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.”
Minden nap úgy kelek fel,
hogy ma jobb ember leszek, mint amilyen tegnap voltam. Ugye mindannyian tudjuk,
hogy a rendszeresség milyen fontos az ember életében. Én ebben rendszeresen
elbukom. Sokszor úgy kelek fel, hogy elhatározom, hogy mennyi jót fogok tenni
másokért és meg is teszem. Pacsizok a közeli parkban lakó hajléktalan bácsival,
átsegítem a zebrán az idős nénit, és összeszedem az öreg bácsinak az almáját,
ami nemrég gurult 13 felé. Jó ember vagyok!? Majd hazatérek és büszkén
konstatálom, milyen klassz vagyok. De egy-két csendes perc után úgy látom magam,
hogy ma sem tanultam semmit. Önző és büszke ember vagyok, mert mindent, amit
tettem a saját lelki állapotom kielégüléséért tettem. Azért, hogy én jól
érezzem, magam, de a hajléktalan bácsi még mindig ott van, az öreg néni, holnap
sem lesz képes egyedül átkelni a zebrán, és ha a bácsi holnap is elejti az
almákat, nem tudom, ki segít neki?!
Milyen belső késztetésre
teszünk jót? Mi számít valójában jónak? Mit oldunk meg, ha jót teszünk? Sok
kérdés van ezzel kapcsolatban, és persze mindezeknek a cselekedeteknek nagyon
sok pozitív hozadéka van a társadalom egészére vonatkozóan, de vajon engem
megment-e? Nem! „A görög eleos (irgalom)
főnév mindig a bűn következményeként megnyilvánuló fájdalomra, nyomorúságra és
ínségre irányul, míg a charis
(kegyelem) magára a bűnre. Az egyik enyhülést hoz, a másik megbocsátást. Az
első orvosol, gyógyít, segít, míg a második megtisztít és megújít.” (John Stott- A hegyi
beszéd 42. old)
Egy idősebb barátom akkor hallott egy
bibliaverset a kórházi ágyán a mellette fekvő betegtől, abban az évben, amikor
én születtem. Majd évtizedek teltek el, mire megértette, hogy azt miért kellett
hallania. Sokszor nem értjük, hogy mi az a belső motiváció, ami arra késztet,
hogy ne mondjunk semmi mást, csak egy bibliaverset, és jóllehet soha nem fogunk
viszont találkozni az emberünkkel, de az Isten lelke kimondatja velünk. Egy
biztos, mondhatom az igéket, és megmutathatom, hogy mennyire jó ember vagyok,
de ha nem részesülök, Isten irgalmában és könyörületében, végül vesztes
maradok. Isten Lelke kell, hogy szívünkben éljen.
(az első történet (kivételesen) nem teljesen
fedi a valóságot)
