Az igaz ember
„Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni.”
Példabeszédek könyve 29. fejezet 7. verse
A társadalmi kapcsolataink egyre gyengébbek annak ellenére, hogy nemrég gratulált nekem a facebook, hogy ezernél is több barátom van már. Az emberek egymás iránt hidegek, mosolytalanok, bizalmatlanok, előítélet vezeti a mondanivalójukat és csak magukra gondolnak.
Amikor a diákéveimet Budapesten töltöttem, eleinte nagyon megviselt a sok elesett ember látványa. Ezalatt nemcsak a hajléktalanokat értem. A szociális érzékenység mérő rendszerem az egeket karcolta, és minden szenvedő látványa engem is szenvedővé tett egy picit. És most tessék elítélni, de ahogy az egyetemre mentem minden reggel, az arcok ismerőssé váltak, és a szenvedésük sem okozott már olyan nagy terhet, oly annyira hogy teljesen immunissá váltam a látványukra, hangjukra, még a szagokra is. Tudom, most milyen kegyetlennek tűnök. De talán más is érzett már hasonlóan.
Most hogy újabb vihar csapott le kishazánktól nem túl távol, egykori nagyhazánkban talán érzünk valamit belül. Sajnálatot, kiábrándulást, félelmet és vágyat arra, hogy segítsünk. Tart ez pár napig, hétig, vagy esetleg hónapig. Aztán elfelejtjük mintha mi sem történt volna. Persze könnyen megy, hiszen nem a mi otthonukról fújta le a szél a tetőt.
Megérteni azt a személyt, aki valamilyen hiányban szenved, egy életen átívelő lecke, és elv. Nemcsak az anyagiakban szenvednek hiányt az emerek. Sokkal több ember szenved hiányt, megértésben, szeretetben, megbecsülésben, igaz barátokban, vagy szerelemben.
Ne hagyjuk magunkat, hogy a mostani trendnek megfelelően csak a magunk érdekeit nézzük. Segítsünk egymásnak, egymáson, legyünk megértőek, szeretettel teljesek embertársaink felé.
