Gyermek és felnőtt
„Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, és úgy gondolkodtam,
mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat.”
1Korintus 13:11.
Az ugye természetes, hogy: Amikor gyermek voltam, úgy
beszéltem, és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. A baj ott van, ha ez továbbra
is így marad. Pedig életem során de sok lelki fejlődésében megrekedt felnőtt kereszténnyel
találkoztam. Itt most nem azokra gondolok, akik örömmel nyugtázzák
– 60 éves korukban – hogy igen, erre a történetre emlékszem, tanultam
gyerekkoromban a hittanórán. Azóta se nagyon vette a kezébe a Bibliát.
Sokkal inkább azokra gondolok, akiknek nincsenek napi
tapasztalataik az Úrral. Vannak 30-40 évvel ezelőttiek, de frissek nincsenek.
A gyerek úgy válik felnőtté, hogy elesik, feláll,
próbálkozik, hol sikerül, hol nem, de folyamatosan mozgásban van, míg felnő, és
így válik érett ember. Néhány keresztény meg esik, kel, próbálkozik, újra
visszaesik, de szinte semmi tapasztalatot nem gyűjt, csak úgy elvan, mint a
befőtt. Jár gyülekezetbe, hallgatja a prédikációkat, olvas is néha meg
imádkozik is, de valahogy az egészet olyan kívülállóként, olyan unottan,
élettelenül, mintha nem is akarna „felnőni”.
Van néhány „gyerekes dolog”, amit felnőttként már illene
elhagyni, ilyen az önzés. Figyeld meg, hogy mennyit tud veszekedni egy játékon
két kisgyerek. „Add vissza, mert az az enyém!” Cibálják egymást, verekszenek.
Mikor hagyjuk el már végre mi felnőttek ezeket a gyerekes dolgokat: Ha nem
engem választotok meg gyülekezetvezetőnek vagy pénztárosnak, akkor jól
megnézhetitek magatokat. Úgy itt hagylak titeket, mint tejszűrőn a habot. És
akkor még a duzzogásról nem is beszéltünk.
Aztán a gyerekek jól tudnak árulkodni. „A Pistike meghúzta a
hajamat!” Mi azért már nem vagyunk éppen gyerekek, de alakoskodni megtanultunk.
Ájtatos arccal megkérjük a testvérünket, hogy imádkozzunk azért a harmadikért,
mert megkísértette az ördög – tudod, csak neked mondom el – tiltott viszonyba
keveredett a főnökével! Eszünkbe sem jutott, hogy egyedül vele beszéljünk a
dologról, és csak vele imádkozzunk megoldásért. Mikor leszünk már érett
felnőttek?
Aztán a gyerekekre jellemző, hogy leggyakoribb szavuk a „nem!”.
„Vidd le kisfiam a szemetet!” „Nem, mert tanulok, meg ezer okom van rá, hogy
miért ne fogadjak szót”. Ugye, mi már azért felnőttek vagyunk, és sokkal kulturáltabban
tudunk nemet mondani, hogy hét közben miért nem tudunk elmenni az imaórára,
hogy miért nem tudjuk meglátogatni a kórházban, és hogy miért nincs időnk
leülni vele, végighallgatni a panaszát.
Hagyd el már végre a gyerekes dolgokat. Válj érett, hiteles,
elkötelezett kereszténnyé. Hidd el, a környezeted is boldogabb lesz, de Te is
az leszel, az biztos!
