A következetlen Pál
„Sőt,
dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli
az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a
reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten
szeretete a nekünk adott Szentlélek által.”
Római levél 5:3-5
Sokáig következetes
és racionális embernek tartottam magam. Meglehetősen bosszantott, mikor
másoknál olyan kijelentésekkel találkoztam, amelyek ellent mondtak egy korábbi
állításuknak. Egyszer egy barátomnak kifejtettem, hogy szeretném az emberek
megnyilvánulásait hanghordozón rögzíteni, hogy amikor majd azzal ellentmondásban
nyilatkoznak, lejátszhassam nekik korábbi kijelentésüket – így világítva rá
következetlenségükre.
– Nem sok barátot
szeretnél! – válaszolta sajnálkozó mosollyal barátom.
Nos, hát igen.
Amióta rájöttem, a szeretet fontosabb, mint a racionális gondolkodás, és amióta
magam kijelentései között is fölfedeztem már ellentmondásokat, alább hagytam
következetesség-igényemmel.
Még is, had
világítsak rá Pál apostol egy súlyos önellentmondására a Római levélben. Az
első fejezet végén, amikor a pogányok vétkeit sorolja, akkor a dicsekvés bűnét
egy sorba helyezi a kapzsisággal, a gyilkos indulattal, a rágalmazással, és még
sok felháborító emberi bűnnel (1:29). Aztán a második fejezetben a zsidókról
írja Pál, hogy bár Istennel és a törvény maradéktalan betartásával
dicsekszenek, még is vallásosságuk üres és képmutató (2:17, 23).
– Nos Pál! Ha
ennyire elítéled a dicsekvést, hogy beszélhetsz az ötödik fejezet elején arról,
hogy „dicsekedjünk a megpróbáltatásokkal”? Nem gondolod, hogy ellentmondasz
magadnak? És hogy lehet egyáltalán az élet nehézségeivel dicsekedni?
Ha Pál válaszolni
tudna, akkor minden bizonnyal mosolyogva, mutatóujját fölemelve valami hasonlót
mondana:
– A két dicsekvés
közötti különbség az isteni kegyelemhez való viszony. Míg a pogányok saját
magukkal, a vallásosak önigazultságukkal kérkednek, addig a Mindenható szeretetét
megtapasztaló ember az életében megnyilvánuló isteni gondviseléssel dicsekszik.
Hisz ez mutatkozik meg az élet nehézségeiben is. Isten jelen van, szeret és
formál, akkor is, amikor fáj az élet. Az ilyen emberek szerények, akik hallgatagságukban
is Istennel dicsekszenek.
