Téves megítélés
„Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet.”
Példabeszédek 16:25
Amikor az ember végiggondolja, mit is tegyen, mi a helyes, és hol az igazság, akkor elkerülhetetlen tény, hogy saját szempontunkból hozunk ítéletet. A Biblia több szereplője is tipikus módon megformázza a halálos tévedés sztereotípiáját. Az Ószövetségből talán Saul az, aki végigmegy egy úton, mert azt tartja helyesnek – annak ellenére, hogy Isten számtalanszor próbálja megmenteni -, és a végén a kardjába dől. Az Újszövetség lapjain Júdás az, aki megtestesíti a halálosan tévedőt. Miközben Jézus tanítani próbálja és még az utolsó pillanatban is utána nyúl: „Barátom, csókkal árulod el az embernek fiát?”, Júdás megingathatatlan marad. Elképzelte Jézust, mint aki beteljesíti az saját vágyait és elképzeléseit. Várta, hogyan tör majd földi uralomra és alapítja meg a leghatalmasabb földi birodalmat. Jézus azonban nem a rómaiaktól akarta őt megszabadítani és hozzásegíteni földi hatalomhoz, hanem a bűneitől akarta megváltani és hozzásegíteni egy tiszta szívhez. Júdás legnagyobb tévedése mégis az volt, hogy felakasztotta magát. Nem látta meg Jézus húsvéti áldozatában, hogy az érte is szól, hogy Jézus az ő bűnének büntetését is elszenvedte. Micsoda tévedés...
„Tévedni emberi dolog.” Tartja a mondás. És ez így is van. Tévedünk kicsiben és tévedünk nagyban. Tévedünk érzésből és tévedünk okosan. Tévedünk véletlenül és tévedünk akarattal. Így hát a legnagyobb tévedés az, ha nem tévedünk...
