Szolga vagy fiú?

„Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.”
Galata 4,7.

Ezen a reggelen különös módon szólít meg bennünket az Úr! Vajon mit akar mondani nekem a szolga és a fiú példája nyomán? Miért fontos ez lelki életem szempontjából?

Tudjuk, hogy lényeges különbségek vannak a valós életben a szolga és a fiú között. Mik ezek?

A szolga, bár ugyanazon a helyen lakik, de mégis más házban, rosszabb körülmények között, mint a fiú. Ugyanolyan alapanyagokat használnak fel az étele készítésénél, de a fiúé ízletesebb, igényesebben van elkészítve, és méltóbb körülmények között van elfogyasztva.

A szolgának sokat dolgoznia, ennél fogva kevés ideje marad önmagára, értelme fejlesztésére, a tanulásra, így mindig ugyanazon szinten marad.

A szolga fizetést kap munkájáért, de abból sohasem gazdagodik meg, minimális esélye van arra, hogy önálló életet éljen és természetesen a fiúval ellentétben soha nem fogja megörökölni gazdája vagyonát.

Láthatjuk tehát, hogy a mindennapokban óriási különbségek vannak a szolga és a fiú között.

De milyen lelki üzenete van ennek? Miért használja Pál e példát?

Sajnos napjainkban is vannak hívő emberek, akik csak szolga módjára engedelmeskednek Istennek. Mit jelent ez?

Gépiesen, megszokott módon megtesznek dolgokat, amik bár hasznosaknak tűnnek, és szükségesek is, de hiányoznak belőlük a lelki élet alapvető elemei. Nézzünk egy példát!

Milyen a mi szombatünneplésünk? Szolgai módon tesszük ezt, vagy úgy, mint egy örökös? Ha szolgai módon ünneplem Isten szent napját, akkor hiányzik belőle a lelkiség, a mindent megédesítő szeretet, az élet! Megteszem, amit kell, mert így tanítottak, elmegyek (?) az Úr házába, mert megszoktam, és hát mégsem illik mást tenni. Meghallgatom az igehirdetést, mert szükségem van egy kis lelki nyugalomra, de lehet, hogy gondolataim máshol járnak, és semmit sem kapok ottlétem alatt. Jobb esetben lehet, hogy bekapcsolódom az énekkarba vagy szavalok egy verset, de nincs élet benne.

Milyen az, amikor „fiú” módjára ünnepelek? A „Fiú” már hét elején készül a szombatra! Azon gondolkodik, hogyan tehetné azt ünnepélyessé, hogyan szerezhetne örömet másoknak! Ha szolgál valamit, sugárzik az örömtől, és ragyog az arca és tekintetéből isteni ragyogás tükröződik. Életében az a legfontosabb, hogy „mit mond az Úr” és nem az, amit az emberek tartanak jónak. Mindez persze nem azért, mert ez kötelező vagy valami emberi normának akar megfelelni, hanem egy belső „kényszer” hat rá, ami alapján nem is tud mást tenni, mint az Úrnak szolgálni! Egész élete Isten dicsőségére szolgál, ami által sokan megismerik az Urat.

Különbség van tehát a „szolgai” módon való hivői életben és a „fiúi” vonások között.

De nemcsak a cselekedetekben, hanem a végeredményben is. Amíg a „szolgai” cselekedetek nem teszik boldoggá a cselekvőjét, addig a „fiúságra” jellemző hivői élet egy kielégülést, belső békességet teremt már itt e földön is! Végezetül pedig az Úr csak a „fiaknak” ad örök életet! Így a „szolgák” nemcsak e földön szenvednek hiányt, hanem a jutalmat is elveszítik.

Bárcsak felismernénk a Fiúság csodálatos lehetőségét! Bárcsak vennénk komolyan hivői életünket, élnénk Istennek tetsző módon már ma, hogy egykoron örökké vele lehessünk!

Kormos Tivadar