szombat, január 28, 2017

Csak nyugi!


"A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt."
Példabeszédek 15,1

Nyugalom, békesség, csendesség. Szinte alig van részünk benne. Izgő-mozgó, izgalmat kereső emberként alig vesszük észre milyen nagy a hiánya az életünkben. Egyébként is divat a türelmetlenség, a harag és a visszavágás. viccesnek tartjuk, hogy egyes sofőrök már úgy születtek, hogy a kezük a dudán volt, mert csak úgy tudnak létezni. Valaki egy másodperccel később indul a pirosnál és már foghatja is a fülét. Türelmetlenek vagyunk a közlekedésben is, de még-inkább a várakozások közepette. Megvan az az élmény, amikor a tömeg órák óta vár a rendelőben és valaki jön és besétál előttük pimaszul? És az is, amit kap, mikor kijön? Na ugye! Ilyenek vagyunk, türelmetlenek, fortyogók és jajj annak, aki ilyenkor felbosszantja a másikat, mert máris kitör a vulkán. Egyre inkább tojáson lépkedve kell élnünk az életünket. Jól jön ilyenkor a tanács, a segítség, hogy milyenek legyünk és mit tegyünk.
A bölcs válasza: dönts helyesen az ilyen helyzetekben!

A legfontosabb: Légy higgadt!
A higgadtság egy magatartásforma, ami megnyilvánul a beszédünkben, megfontolt és gondosan megválasztott szókincsben és a kellemes hanghordozásban, hangszínben. De megjelenik a testbeszédünkben is. Hirtelen, fenyegető mozdulatok kerülése helyett az alázatosság használatában. Dac helyett kedves mosolyban, meghajló testtartásban, barátságos érintésben.

Végül egy mese:
Volt egyszer három testvér, akik nagy kalandra indultak, de eltévedtek a sötétség erdejében. Éjjel elhatározták, hogy egyikük mindig őrködik, míg a többiek alszanak és majd kétóránként váltják egymás. Így is lett, elsőnek a legidősebb kezdte a strázsálást. Az első órában nem is történt semmi, de a második órában megjelent előtte a harag szelleme és közölte, hogy meg akarja enni alvó testvéreit. Ő persze nem hagyta és harcra kélt ellenségével. A küzdelemben maga is egyre indulatosabb lett, de ahogy saját haragja nőtt, úgy nőtt egyre a harag szellemének ereje is. Végül alul maradt a küzdelemben és egy ütéstől ájultan rogyott a földre. De akkor már ébredt is a középső testvér. Mindkét testvérét mozdulatlannak látta és azt gondolta: Ejnye, a bátyám elaludt, pedig őrködnie kellett volna! No, nem baj. Majd őrködöm én tovább. Az első óra nála is csendesen telt, de aztán jött a szellem. Minden úgy történt most is, mint az előbb. A harag enni akart, a fiú nem hagyta és birokra keltek. Ennek a fiúnak is nőttön nőtt a dühe a küzdelemben, de sehogy sem tudott győzedelmeskedni, mert a harag szellemének ereje annál nagyobb lett, míg végül ő is alul maradt és elterült a földön. Végül felébredt a legkisebb testvér is. Minden éppen úgy történt, mint az előbbiekben, de amikor a harc elkezdődött a legkisebb úgy döntött, nyugodt marad. Mivel mindvégig tartotta magát a döntéséhez a szellem ereje egyre csak fogyatkozott, míg végül megfutott a fiú elől. Reggel aztán magukhoz tértek a bátyjai és igen csodálkoztak a legkisebb győzelmén. Öccsük aztán csak ennyit mondott: „Ez a harag szelleme volt. Az egyetlen teendő vele szemben, hogy az ember nyugalommal gyengítse az erejét.”

péntek, január 27, 2017

Bátran álmodozz!

„Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” 

1Korintus 2:9-10.
Ha nem vigyázunk, a technikailag fejlett körülményeink között, lassan teljesen elfelejtünk néhány dolgot. Például, elfelejtünk örülni. Figyeld csak meg, nem tudunk énekelni, nevetni, vagy éppen nem tudjuk, mit jelent; ’meghatódni’. Elveszítjük az ábrándozás, a beleélés, az elképzelés ajándékát. Mindent tálcán kapunk, és ami nincs a tálcán az nem is létezik. Természetesen nem arra gondolok, hogy munka helyett ábrándozzunk, és a képzeletünkben megjelenő sült galambról álmodozzunk. Nem! Nem! De azért néha tényleg nem ártana elképzelni, magunk elé látni, milyen is lesz az a hely, ahova készülünk.
Hála Istennek én kaptam egy ilyen ajándékot. Ha becsukom a szememet, magam előtt látom remegve térdelni a bűnös nőt, várva az első követ, amit rádobnak. Magam előtt látom Zákeust, amint hosszú köntösének alját az öve alá tűri, és ágaskodik, hogy az első fügefa ágat elérve fellendüljön a lombok közé, és ott aztán jól elbújjon, nehogy meglássa valaki. Hallom az avar zizegését Nikodémus lába alatt, vagy a tenger sós vízét, amikor becsap a hajóba.
Isten országáról és az újjá teremtett földről is nagyon sokat gondolkodom. Milyen lesz majd amelett a hosszú asztal mellett ülni, ahol rengeteg finom gyümölcs lesz, és ahol Jézus az angyalokkal felszolgál. Milyen lesz a felhőkön át utazni.
Szeretnélek bátorítani, hogy állj meg egy kicsit a napi rohanásban! Csukd be a szemedet, és képzeld magad elé, amit olvasol. Ábrándozz, gondolkozz azon, milyen csodaszép helyet készített nekünk a mi drága Jézusunk. Biztosan sokkal, de sokkal szebb lesz annál, mint amit elképzelsz, de akkor is, olyan jó egy kicsit a menny légkörében élni.
Olvasd Ellen G. White írásait. Sok gyönyörű látomást kapott, és nem egyszer látta a mennyei lényeket. Írásai alapján te is láthatod őket. Engedd, hogy a Bibliai történetek megelevenedjenek előtted. Képzeld el, éld át az ott leírtakat. Bár olvashatsz róla, elképzelheted, álmodozhatsz az arany utcákról, tökéletesen hárfázhatsz, gondolatban a hatalmas mennyei kórusban énekelhetsz – de ne feledd, minden gondolatunk, ábrándozásunk, elképzelésünk eltörpül majd a valóság mellett.

Ne engedd, hogy egy folyamatos pesszimizmus üljön ki az arcodra. Légy optimista! Hamarosan találkozunk Vele, aki a megoldást hozza. Örökké vele élhetünk.
Gondolj sokkal többet arra, "Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és az embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek!"





csütörtök, január 26, 2017

Az ellenségről is gondoskodó Isten

"bár [Isten] nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet."
Apostolok cselekedetei 14:17

2008 februárja volt. Feleségem és én együtt ebédeltünk egy szerb házaspárral egy mind a négyünk számára idegen országban. A beszélgetés kedélyesen indult, de aztán a férj gondolatai hamar a szerbiai eseményekre terelődtek. Ebben a hónapban kiáltotta ki Koszovó függetlenségét, és szakadt el egykori anyaországától, Szerbiától.
A férj szidta a koszovóiakat, de még inkább az Egyesült Államokat, mivel mind a múltban, mind most ellenségesen lépett fel velük szemben. Majd szenvedélyesen ecsetelte Szerbia sanyarú sorsát, két éve Montenegró, most pedig Koszovó hagyta cserben őket.
– Még egy kis idő – fakadt ki keserűen ebédelő társunk –, és Szerbia nem lesz más, mint egy kicsiny terület Belgrád és a közvetlen környékén.
Nem szóltam semmit. Mélyen hallgattam – mit is mondhatna ilyenkor egy magyar? De a fejemben a gondolatok hangosan zakatoltak. „Vajon hallott-e már beszélgetőtársam Trianonról?” Valószínűleg nem. De ha mégis, akkor sem tulajdoníthatott neki nagy jelentőséget, hiszen az a tragédia nem az ő országát sújtotta.


Milyen érdekes az ember. Hogy fáj, ha sérelem ér bennünket – és ez igaz mind nemzeti, mind egyéni szinten. Ilyenkor föl vagyunk háborodva, jogosan verjük az asztalt, és igazságért kiáltunk. Amikor azonban a másikkal történik valami hasonló, és talán – részben vagy egészben – mi is hozzájárultunk a másik megsértéséhez, akkor azt a kérdést bagatellizáljuk. „Mit kell ezen annyit rágódni – mondjuk ilyenkor. Minek ekkora hűhót csapni egy ilyen apróság miatt.”

Nos, ezek vagyunk mi emberek. Így viszonyulunk mi egymáshoz. Isten azonban valami egészen más. Pál apostol arról beszél Athénban, hogy a Mindenható gondviselése elhat minden néphez. Ő nem csak a zsidókat szereti, hanem a görögöket is; sőt nem csak a magyarokat, hanem a szerbeket is. Mikor ilyen és ehhez hasonló bibliai szövegekkel találkozom, mindig elgondolkodom, vajon mennyire tudtam fölfüggeszteni nemzeti érzéseimet a keresztyénség fényében, és mennyire tudom elfogadni azokat a nemzeteket, melyekre hagyományosan haragudnom kellene? És tovább megyek, mennyire tudom félretenni „jogos” sérelmeimet azokkal szemben, akik az elmúlt héten/hónapban/évben/évtizedben megbántottak, és mennyire tudok rájuk is úgy tekinteni, mint közös mennyei Atyánk gyermekeire? Ha Isten gondot visel a másikról is (és nem csak rólam), és ha a Mindenható szereti az engem megsértőket is (és nem csak engem), akkor lehetséges, hogy az én világképemet kell egy kicsit áthangolni. Nem könnyű, de próbáljuk meg ezt ma közösen! Hátha egy hangyabokányit jobbá válik tőle a világ…

szerda, január 25, 2017

Mennyei főpapunk



„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.”
 (Zsidókhoz írt levél 4. fejezet 15. vers)

A Szentély fennállásának idején a főpap töltötte be a legfontosabb tisztséget. Egyrészt felügyelte és irányította a vallási életet, ő mutatta be a mindennapi áldozatot (2Móz.29:42), másrészt évente egyszer, az engesztelés napján csak ő léphetett be a Szentek Szentjébe (3Móz.16.f.).

Ez a nap, melyet a Biblia a szombatok szombatjának, kötelező böjtnapnak is nevez, a bűnök rendezésének napja volt, mikor a főpap Isten elé járulva bocsánatot kért az egész közösség által elkövetett bűnökre, miközben ők kicsinytől nagyig könyörögve önvizsgálatot tartottak.

Az Újszövetség pedig világosan beszél arról, hogy az összes áldozat, az ünnepek, maga a templom, mint épület, vagy akár a főpap személye is, mind-mind földi leképezése Jézus áldozatának és Isten helyreállító tervének.

Tehát a földi szentélyhez hasonlóan a mennyben is van, sőt mondhatni ott van az igazi Szentély, ahol Jézus, mint főpap, saját vérét áldozatként bemutatva közbenjár értünk.

Közbenjárás, imádság másokért? Hát, igen ez nekünk is könnyen megy, egészen addig, míg számunkra ismeretlen, sosem látott őslakókért, az ott dolgozó missziónáriusokért, vagy saját szeretteinkért, barátainkért tesszük.

De kinek jutna eszébe ellensége előmeneteléért imádkozni?! Hát még erőfeszítéseket is tenni azért, hogy neki jobb legyen?! Úgy vélem Áronnak, mint földi főpapnak nem lehetett könnyű azokért végezni ezt a szolgálatot, akik zúgolódtak ellene és testvérével együtt meg akarták ölni.

S mit tesz Jézus, mint mennyei főpapunk? Felfoghatatlan szeretet! Könyörög azért, hogy én, aki megöltem ott lehessek az Ő országában! Minden nap ott áll az Atya előtt és kéri, bocsássa meg a trehányságomat, nézze el, hogy szeretetlenül csak a magam boldogulását keresem.

S míg ezen a szerető közbenjárói szolgálaton gondolkodunk, még inkább magához hív: Gyere, „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid. 4:16)

kedd, január 24, 2017

Záróvizsgán

„És így szólt hozzám: „Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is.
Jelenések könyve 22. fejezet 10-11. verse




Egy tanteremben a vizsgabizottság, és öt diák, akik tételt húznak. Én vagyok az utolsó. Végignézem, hogy az előttem kihúzott tételeket mind tudom, könnyűek. Csak egy tételt nem akarok húzni, a tizenkilencest. Azt nem tanultam meg. 11-14-ig átnéztem, azokról tudok mondani valamit, a többit, nagyjából tudom. A kedvencem, a hatos, még bent van, nem húzta senki. Talán majd én, de még ketten vannak előttem. –Jaj de jó a következő is valami mást húzott. Most én jövök. Húznom kell. Lassan közelítek a tételsor felé, mintha a kezem megérezné, hogy merre kell keresni a kedvencemet, a hatos tételt (a munkakör értékelés, fogalma célja stb...) Egy-két másodperc az egész, de hosszú perceknek tűnik a keresgélés. És akkor az következik, amit a legkevésbé vártam. A 19-es. Kész, itt a vége a mai napnak, ennek a vizsgának. Tudtam semmi esélyem arra, hogy bármit is kihozzak a tételből. Azért leültem, hátha mégis eszembe jut valami, és közben próbáltam eljátszani, hogy nem estem pánikba. Akkor tudtam, hogy ez nem az én napom, és azt mondtam, bárcsak kihagyhattam volna ezt a napot. Ma mindenki előtt leszerepelek, és ott a rektor helyettes is, aki jó vizsga fejében nyári gyakorlatot ígért. Minden elúszott, csak ez járt a fejemben. Majd szólítottak, kiültem az első padba, a bizottság elé. A fehér lapra, amit azért kaptam, hogy a gondolataimat rögzítsem a tétellel kapcsolatban a nevemen és a dátumon kívül semmi sem állt. Ekkor már mindegy volt. Az utolsó esélyem is elszállt, meg fogok bukni. Ilyenkor már nem lehet mit csinálni.


Ez a történet megpróbálja tükrözni azt a helyzetet, amiben élünk. Egyszer számot kell adnunk, maradéktalanul. Hiába mondjuk, hogy tételsor felét megtanultuk, de a másik felébe bele sem néztünk. Egyszer számot kell adni róla, akkor, amikor azt gondoljuk, ezt biztos nem fogja kérdezni senki. Ez az idő közel van, nagyon is közel. Ezért nem mindegy, hogy mennyire vagy felkészült.

hétfő, január 23, 2017

A megmentő

"Nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk." 
Apostolok cselekedetei 4.12

Egyedül Krisztus - ez az apostolok üzenete. Vajon megértettem-e már ezt az egyszerű üzenetet? Senki és semmi nem tud megmenteni és megtartani az örök életre, egyedül csak Krisztus.

"Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg." (Zsoltár 20.8) Én melyik csoportba tartozom? Miben/kiben bízom? Mire/kire alapozom a reménységemet? A kézzelfogható, rendelkezésemre álló eszközökben van a bizodalmam? Saját teljesítményemre építem a reménységem? A hitemben hiszek? Vagy valóban egyedül csak Krisztusban? 

Krisztus megmentő hatalommal rendelkezik.

Legyen áldott a napod!

vasárnap, január 22, 2017

Kapaszkodj!

„Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Zsoltárok könyve 91:9-12

Olvasod a híreket, és nem térsz magadhoz. 16 halott. És megannyi sebesült. Otthon pedig a rettegő, gyászoló családok, osztálytársak, barátok. Belegondolni is szörnyű, min mennek most keresztül. És legbelül a szíved mélyén talán nem is akarsz belegondolni. Egy kialakulóban lévő kis életet már elveszítettél, és a sort nem akarod folytatni. 

Három éve történt. Ültél a buszon, és nyomasztó érzés lett rajtad úrrá. Valami nincs rendben. Kezeddel lágyan a hasadat fogtad, és próbáltad védeni a benne rejtőzködő életet. "Kapaszkodj, Kicsikém! Minden rendben lesz! Szeretlek!" -súgtad befelé. Próbáltál megnyugodni, próbáltad elhessegetni az egyre erősödő rossz előérzetet, végül két óra múlva kiderült, nincs már ott, akit védeni próbáltál, akinek suttogtál. Visszafordult. 

Teljesen összetörtél. Egyszerre voltál dühös és csalódott. Becsapva érzted magad, és gyászoltál a magad módján. Gyászoltad Őt és az anyaságodat, a néhány hét örömét, a fejben megindult tervezést, a kibővült család gondolatát, a várakozást. Tele voltál kérdésekkel, miértekkel. Nem értetted, mire volt ez jó, miért engedte meg Isten. 

Aztán jöttek a kedves jótanácsok, hogy "ennek így kellett lennie", meg, hogy "biztos nem volt itt az ideje", és te azt kívántad némán, bárcsak ne szóltak volna inkább egy szót sem. Mert ezt csak az értheti meg valamennyire is, aki a saját bőrén tapasztalta. Mert ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. 

Végül el kellett engedned. Őt is és a kérdéseidet is, és bíznod kellett értetlenül Istenben, hogy egy napon majd választ ad neked. 

Mert könnyű abban a hitben élni, hogy akik Istent szeretik, azokat nem érheti semmi baj, vagy ha rossz esik meg velük, akkor az Úr majd valami csodálatos, látványos szabadítást fog adni. Esetleg azt gondolni, hogy a tragédiák azért történnek, mert valami gond van az Istennel való kapcsolatban. 

De a valóság nem ilyen egyszerű. Van, hogy nincs válasz a "miért történt" kérdésre. Van, hogy Isten nem válaszol, vagy nem azt a választ adja, amit szeretnél hallani. Megengedi a tragédiát. És az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy belékapaszkodsz. Akkor is, ha nem érted. Akkor is, ha dühös vagy rá. 

Ma Isten ezt kéri töled. Kapaszkodj belé! Történjen bármi, érezd bárhogy magad, legyen bármennyi kérdés a fejedben, adjanak neked bármilyen fájdalmas tanácsot a körülötted lévők, te ragadd meg Isten kezét! 

Van, hogy Ő nem véd meg a borzalmaktól, nem veszi el a fájdalmat, nem választja ketté a tengert és Lázár sem támad fel a sírjából. De egy biztos. Ő nem marad tétlen. Lehet, hogy nemleges a válasza, de nem kell egyedül végigélned a megrázó eseményeket. Ő ott volt, ott van és a jövőben is ott lesz melletted. Veled sír, veled gyászol, és veled lép majd tovább, ha eljön annak az ideje. 

Ő melletted van, bármi történjék is az életedben. Ő kezében tartja az eseményeket és gondot visel rólad. Arra kér, hogy higgy Neki, higgy  Benne! Már nem tart sokáig a Gonosz uralma. Jézus győzött felette és egy napon elhozza az Ő országát, ahol minden kérdésedre válszt ad majd. Addig pedig kapaszkodj belé, és éld az életedet az Ő oltalmában! 

„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János 16:33)