szombat, július 23, 2016

Igazán éhes, valóban szomjas


"Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek."
Mt 5,6

Mindig szerettem könyveket olvasni, különösen a kalandregényeket. Néha rettenetes dolgokat olvastam a hajótöröttekről, akik ennivaló nélkül végül egymást falták fel. Csupán azért, hogy borzalmas kínok között, a hatalmas víz, az óceán közepén szomjan haljanak. Már ekkor megtanultam milyen nagy úr az éhség, vagy a szomjúság. Ha ezeket érezzük, akkor enni és inni akarunk. Arra is emlékszem, hogy milyen jó volt egy nagy focimeccs után, miután jól elfáradtunk, rátapadni a nyomóskútra és jól teleinni magunkat. Azt is tudom, farkaséhesen, korgó gyomorral értünk haza, még a vasszeget is megettük volna. Hát, hogyne esett volna jól az ebéd!
Ha éhesek vagyunk enni, ha szomjasak, akkor inni akarunk. Táplálkozástan professzoraink egy ideje megállapították, hogy gond van az étvágyunkkal és a szomjunkkal is, mert olyan dolgok után vágyunk, amik nem elégítenek ki bennünket és nem is egészségesek. A gyorsételek, a műkaják, a cukrozott italok túlfogyasztása sokszor alapjává válik azoknak az életmód-betegségeknek, amelyektől sokan szenvednek a jóléti társadalmakban. Olyanokra gondolok, mint az elhízás, a felnőttkori diabétesz, a szív és érkoszorú betegségek nagy része és még sorolhatnám. Tudjuk a megoldást, változtatnunk kellene, a döntést mégis megnehezíti a megszokás...
Ahogyan a fizikai, úgy a lelki étvággyal is gondjaink vannak már régóta. Pontosan azt az  eledelt kerüljük, amire valóban nagy szükségünk lenne, az igazságot. Millió indokkal meg is tudjuk magyarázni, hogy miért mégsem az egyenes út a legrövidebb és itt nem csupán a politikára gondolok, hanem mindennapjaink belső, lelki zugaira is. Talán túlságosan is elsajátítottuk már a könnyebb utat, aminek segítségével célba akarunk érni. De mindez nem éri meg. Ahogy a fizikai csalások az élelemmel, úgy lelki önbecsapásaink is megbetegítenek minket. Először a lelki látásunk romlik meg, a rosszat jónak, a jót rossznak kezdjük látni. Amikor mindezt már mi magunk is elhisszük, akkor megromlik véglegesen a szívünk is és egyre mélyebbre süllyedünk, ahonnan aligha van visszatérés.
Ugyanis az időnk véges. Nem csupán életünk ideje, hanem az egész emberiség ideje is. Mert igaz, hogy az ember nem élheti meg, hogy minden igazságtalanság még az életében kiderüljön, de pontosan ezért, Isten rendelt egy napot, amikor véglegesen elrendez minden rosszat, ami valaha is megtörtént ezen a földön. Mivel addig az emberiség egyre inkább tartózkodik a legfontosabb lelki táplálék, az igazsággal való éléstől, a próféták éhséget jövendölnek arra az időre: 
"Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják." (Ámósz 8,11-12)
Isten igéje igazság. (Jn 17,17) Jézus Krisztus, mint Isten élő Igéje maga az igazság. (Jn 14,6) A legfontosabb ma, hogy éljünk ezzel az igazsággal és éljünk a szerint.

péntek, július 22, 2016

Tökéletes ember

Létezik egyáltalán – Jézus Krisztuson kívül – tökéletes ember? A Biblia szerint igen. Csakhogy ennek olyan magas a mércéje, hogy ember itt a földön talán sohasem érheti el. Figyeld csak:
„Mert mindnyájan sokféleképpen vétkezünk, de ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét megzabolázni.” 
Jakab 3:2.
Ha valaki a szavain, a beszédén uralkodni tud, az könnyedén tud uralkodni egyéb kívánságain, szokásain is. Tetszik nekem ez a „zabla” kifejezés. A lovak szájába tették régen.
„A lovakkal komolyabban foglalkozók számára a zabla kommunikációs eszköz. Feladata, hogy egy üzenetet küldjünk a test egyik legérzékenyebb részéhez, egy készséges reakció eredménye érdekében.” Wikipédia
Mire képesek szavaink? Megfordíthatnak sorsokat, megerősíthetnek, vagy gyengévé tehetnek egy egész életre. Befolyásolják saját és környezetünk hangulatát. Szavainkkal meg tudunk fordítani egy kirobbanó vihart, le tudunk csendesíteni két haragos embert, de egyetlen szóval elindíthatunk egy megfékezhetetlen lavinát. Beszélhetünk Istenről, az Ő szeretetéről, átalakító erejéről – unottan, fásultan. Az eredmény ennek megfelelő lesz. De lelkesen is elmondhatjuk Vele szerzett tapasztalatunkat, örömünket. Hatása nem marad el.
Ismerős ez a mondat: „De én csak az igazat mondtam meg neki!”? De hogyan? Milyen hangerővel? Milyen arckifejezéssel?  Máskor meg nem áll meg bennünk a szó. Tudjuk, hogy nem kéne elmondani, de valahol viszket belül, hogy megosszuk, elmondjuk. Aztán ezzel csalódást okoztunk annak, aki azt hitte, megbízhat bennünk. Igaz? Hasznos? Fontos, amit el akarok mondani?
Valóban igaz, amit a Szentírás mond: aki beszédben, szavaiban nem vétkezik, az tökéletes ember.

Törekedjünk erre. Figyeljük szavainkra! És amik csak igazak, jók, kedvesek, támogatók, örömteliek, ha van valahol egy kis említésre méltó pozitívum, erről beszélgessünk! Igyekezzünk a másikat erősíteni, bátorítani szavainkkal, hanghordozásunkkal, kézmozdulatainkkal. S ha ezt tesszük, akkor már haladunk a tökéletesedés útján.

csütörtök, július 21, 2016

A rejtőzködő Jézus

„Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.”
János evangéliuma 12:36

Talán 15-en is jelen voltunk az egyetemi kurzus első óráján. A tanár késett. Nem mindenki tudott türelmesen várni, és úgy negyed óra után néhányan fölálltak és távoztak. Végre, nagy sokára belépett a tanár. Barátságtalanul köszöntötte a jelen lévőket, majd asztalhoz ülve hosszas monológba kezdett. Részletesen ecsetelte, hogy milyen nehéz lesz ez a kurzus, hogy milyen sok energiát fog fölemészteni a teljesítése. És mivel ennek a tárgynak a fölvétele nem kötelező, ő azt javasolja, hogy jól gondolja át mindenki, maradni akar-e.
– Most én kimegyek – fejezte be a nyitó beszédét –, és mire 10 perc múlva visszajövök, szeretném, ha a bizonytalanok távoznának.
Így is tett, fölállt, és elhagyta a tanteremet. Döbbenten néztünk egymásra. Mi lesz itt? Érdemes itt maradni? Néhányan máris pakoltak és mentek. Pár perc múlva mások is követték őket, úgy hogy mire a tanár visszajött, már csak öten maradtunk. Kedvesen mosolygott, és megkezdte az oktatást. Egyáltalán nem volt nehéz a kurzus, sőt a tanár egészen bensőséges hangulatot teremtett az órákon. Annyira megkedveltük ezt az első pillanatra mogorva oktatót, hogy később többen is őt választottuk diplomadolgozatunk témavezetőjének.

Bár Jézust semmi esetre nem mondanám mogorvának, azzal, hogy követésre szólította föl az embereket, majd utána „elrejtőzött előlük”, valami hasonlót tett, mint az én egyetemi tanárom. Jézus mindenkit hív, szélesre tárja a karját, és személyválogatás nélkül mindenkit szívesen fogad. Sokszor úgy érezhetjük azonban nehéz élethelyzeteinkben, hogy Jézus elrejtőzött előlünk. Mintha hidegen hagyná, hogy összecsapnak felettünk a hullámok. Mintha közömbösek lennének számára iskolai problémáink, anyagi nehézségeink, vagy családi konfliktusaink. Pedig szó sincs erről. Az élet gondjai csak arra világítanak rá, hogy mennyire vagyunk érdekből Jézus tanítványai. Olyan ez, mintha Jézus kimenne a tanteremből. Ilyenkor föl kell tennünk magunknak a kérdést: Miért vagyok én itt? Miért vagyok én keresztyén? Miért vagyok Krisztus követője? Vajon csak azért, hogy – mint egy kozmikus komornyik – minden kívánságomat kiszolgálja? Ha igen, akkor nem biztos, hogy jó tanteremben ülök. Ha viszont egy élő barátságot akarok kiépíteni Mesteremmel, ha önzetlenséget és szeretetet akarok tanulni tőle, akkor meg kell várnom, hogy visszajöjjön a tanterembe. Mert vissza fog jönni! Megígérte…

szerda, július 20, 2016

Ginoszkó - akolutheo



Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem.
(János evangéliuma 10. fejezet 27.vers)

Manapság, mikor már faluhelyen is csak elvétve látni, hogy a házaknál tehenet, kecskét, bárányt tartanak, a most felcseperedő nemzedékek számára egyre inkább megfoghatatlanná válnak a Szentírásnak ezen gyönyörű természeti képei.

Jézus idejében azonban, még majd minden gyermek úgy nőtt fel, mint nagyanyáink, akik maguk terelgették és vigyázták a család jószágait. Így mindenki tudta, mi a különbség béres és pásztor között, mit jelent, megkeresni az elveszettet, vagy megvédeni a bárányokat a ragadozóktól.

Itt az evangéliumban Jézus úgy mutatkozik be, mint „jó pásztor”, aki név szerint ismeri, illetve amit az itt szereplő görög szó, a ginoszkó még kifejez; megérti, tudja és gondolkodik sorsukról, dönt, határoz és törődik a juhokkal, hiszen azok az ő tulajdona.

Bizony, a legodaadóbb pásztorként törődik velünk, azokkal, akik gondoskodása ellenére „eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk.” (Ézs.53:6) De megjelent közöttünk, és lett hozzánk ’juhokhoz’ hasonlóvá, „mint Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Ján.1:29).

Tehát Ő az a pásztor, aki teljesen eggyé vált velünk, nyájával, azért, hogy egyedül csak őt kövessük. S mit jelent Őt követni?

A Jó Pásztor követése, amit az akolutheo görög szó is magába foglal: hogy csatlakozol Jézushoz és hagyod vezettetni magad általa. Alkalmazkodsz Hozzá, olyannyira, hogy egyre jobban megegyezel döntéseivel és hasonlóvá válsz te is Hozzá.

Határozd el magadban ma reggel; hogy egyetlen lépést sem teszel nélküle, kikéred és követed mindenben az Ő tanácsát, így kapaszkodva bele. S ha ezt teszed, hallgatva szavára, Ő azt ígérte:

„És én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” (Ján.10:28)

kedd, július 19, 2016

Neked van hited?

„Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”
János evangéliuma 11. fejezet 25-26. verse


A hit az örök recept. Minden megválaszolatlan kérdésre a válasz: a hit! Egyesek számára ez nem könnyű dolog. Hívő ember vagyok, de én is sokszor nehézségekkel küzdök. Általánosságban a hit akkor a legjobb és legnagyszerűbb dolog, ha minden rendben van. Azonban abban a pillanatban, ahogy egy kicsit is a bizonytalanság vesz körül bennünket, máris elkezdünk intézkedni. Ilyenkor a hit háttérbe szorul. Azonnal vesszük a telefonunkat, hívjuk a megoldást nyújtó személyt.

De van egy pont az életben, amikor már semmit nem tehetünk csak tehetetlenül hátradőlünk és várjuk a csodát. Remélem mind értjük, hogy mire gondolok itt, és remélem mind voltunk már így. Ez Isten számára az az állapot, amikor elkezdhet dolgozni az életeden. Nem arról van szó, hogy légy tétlen, hanem arról, hogy engedd meg Istennek, hogy először ő reagáljon az életedben felmerülő problémára! Ez az, amire neked is és Istennek is szüksége van!

Honnan tudhatom meg, hogy Isten közbeavatkozása volt, vagy én oldottam meg? Amit Isten old meg az tökéletes számodra, amit te oldasz meg, az egyrészt csak átmeneti, másrészt pedig vannak hiányosságai.


hétfő, július 18, 2016

Békéltetés


Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.  
2. Korinthusi levél 5:18-20

A békesség is olyan kincs, aminek az értékét akkor szoktuk felismerni, amikor elveszítjük az életünkben ezt az állapotot. A megléte látszólag a körülményektől függ, de az igazi béke, amit Jézus is ígért, belülről jön: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.” (Jn. 14:27). Nem a földi körülményekben ígért háborítatlanságot és békességet, hanem belül, lélekben, mert erre van a legnagyobb szükségünk és ennek hiányától szenvedünk: Ez a mélyen gyökerező békétlenség azóta van jelen az emberi világban, amióta az első bűnesetnél meghasonlottunk Istennel és elidegenedtünk Tőle. Nem tudjuk elhinni, hogy nem ellenségként tekint ránk, engedetlenekre és lázadókra. Nem tudjuk elhinni, mert mi csak így tudnánk viszonyulni az Ő helyében. Ezért Ő, a sértett fél az, aki megpróbál megbékéltetni magával bennünket, különleges bizonyítékát adva a békés szándékának, hogy áttörje a hitetlenség falát minden emberi lélekben, aki ezt engedi: az egyszülött Fiút adta oda nekünk és értünk, hogy higgyük el, szeret bennünket és jót gondolt felőlünk. Annyira, hogy még a békéltetés szolgálatát is ránk bízta, hogy másoknak is mondjuk ezt el. Még Pált, az egyháza üldözőjét is szerette és erre a szolgálatra méltatta, hívta. Azt a Pált, aki - a megtérése után - a bűnösök között az elsőnek érezte magát (1. Tim. 1:15). Mélyen átérezte Isten békéltető szándékú közeledését a saját életében, és elfogadván azt, úgy vette magára a békéltetés szolgálatát, ahogy talán senki más.

Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet” (Ésa. 52,7). "Krisztusért járván követségben, mintha Isten kérne mi általunk". Isten nem csak Pálra bízta ezt a szép és nemes szolgálatot, hanem rád is és rám is. Keresd ma is
várakozással annak az alkalmát, hogy mikor és hogyan töltheted be ezt a szolgálatot valaki javára és Isten dicsőségére!

vasárnap, július 17, 2016

"Mert eljön az óra..."

„Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.”
János evangéliuma 5:28-29

Négy éve történt, és neked menned kellett tovább. Még ha csak egy lépéssel is, de minden nap tovább. Meg kellett tanulnod együttélni az ürességgel, a hiánnyal, azzal, hogy már nem emelheted fel csak úgy a telefont, mert nem válaszol a vonal végén senki sem. Meg kellett tanulnod, és neked sikerült. 

Legalábbis van, hogy így érzed. Már könnyek nélkül tudsz róla beszélni, de a fájdalom még mindig valós, még ha nem is annyira elfojthatatlan. És van úgy, hogy csak némán nézel magad elé, feltéve a megunhatatlan kérdést: Miért? Miért nincs itt? Miért nincs veled, mikor akármennyire is felnőttél, még mindig szükséged lenne rá. 

Nap mint nap gyűlnek az emlékek, jók, rosszak egyaránt, és ő már egyikben sincs jelen. Ő az, aki hiányzik minden azóta eltelt pillanatból, de szíved mélyén hiszed, hogy ez még változhat. 

Mert lesz feltámadás. Életre kel majd ő is mindazokkal együtt, akiket elveszítettél életed során. És akkor lesz időd bepótolni mindent. Egy örökkévalóság. Lesz alkalmad kimondani azt a szót, amit már évek óta őrzöl magadban némán. Újból érezheted az ölelését, és ő végre megláthatja a gyermeked, aki addig csak a meséidben találkozhatott vele. 

Isten ma reggel szeretné a hitet erősíteni benned. A hitet Önmagában, a Mindenhatóban, aki megjárta a sírt, de harmadnapra feltámadt. A hitet abban, Aki meghalt a kereszten azért, hogy te élhess, és egy napon találkozhass mindazokkal, akiket elveszítettél. 

Hát emeld fel szemed az égre, és adj hálát az életedért! Adj hálát azokért az évekért, amiket együtt tölthettetek! Adj hálát azért, hogy ismerheted Istent, és hogy élete végén ő is megismerhette Megváltóját! 

Adj hálát, és élj a Belé vetett hittel minden nap! Mert lesz feltámadás, lesz örökké.