szombat, február 18, 2012

Csúcsra törő

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van”
1Jn 3,2

Pontosan megtervezte az útvonalat fel a csúcsig. Tudta, hogy melyik ponton indul el, és azt is, hol fut a fő repedés, amit el kell érnie. Bízott magában és abban is, hogy jól választotta ki a napot, és nem fog esni az eső. Nem egészséges, ha az ember meg akarja mászni a „Nagy sziklát”. Sokan próbálkoztak már, de csak néhánynak sikerült az ismerősei közül látni a csodálatos panorámát onnan fentről. Most már ő is közéjük akart tartozni. Amikor nekilendült, bátran haladt előre. Keze, lába rutinosan kereste a kapaszkodókat, kis hasadékokat a kemény felszínen; elkerülve a porosabb, mozgékonyabb részeket, nehogy néhány kavics miatt az elejéről kelljen kezdenie. Nem jó dolog megcsúszni, lezuhanni, még akkor sem, ha biztosító kötelet használt. Könnyen megsérülhet az ember. „Csak a hasadék, csak az is sikerüljön!” – gondolta. Sokat gyakorolt rá. Még eddig egyszer sem mászott úgy, hogy két sziklafal közé került volna, és alig marad kapaszkodó. Ha oda ér, nagyon vigyázni fog. Ott lesz két világ között. Mindig ébernek kell lennie, jól kell gazdálkodnia az erejével. Minden ponton meg kell feszítenie az izmait, a keze és a lába nem csúszhat meg. Egyszerre csak az egyik pihenhet, de lesz egy rövidebb szakasz, amikor egyik sem. „Ott adjon nekem erőt az Úr!” – sóhajtotta magában. Bátorságot adott neki a mászáshoz, hogy az eddigi próbák sikerültek. Mindenki azt mondta: jó hegymászó lesz, ha ezt a pályát is legyőzi.

Minden jól sikerült, ahogy szerette volna. De volt egy pont, vagy talán kettő, ahol úgy érezte, mintha átsegítenék az akadályon. Amikor elfogyott az ereje, amikor egy pillanatra megcsúszott a lába, véletlenül mégis kapaszkodóra lelt, mégis ki tudott tartani. Amikor túljutott a visszahajló peremen, amikor felhúzta magát csupán a keze erejével és végre két lábbal állt világa fölött, jóleső érzés töltötte el a szívét.

A hitre jutott ember két világ között él. Életének - szíve szerint - már nem lenne része mindaz, ami szédíti, csábítja, rosszra viszi az embert, de még nem is ért célba. Nem hallja még a mennyei hárfákon játszó angyalok zenéjét, csak homályosan látja az Isten dicsőségét és egyre csak Felé törekszik. Az útja sem egyszerű. Fel kell készülnie, folyamatosan kell tanulnia, mindent meg kell pontosan terveznie a célig és egy percre sem felejtheti el, ki ő valójában. Ha ezek szerint cselekszik, még ha útját állják is csalfa akadályok, még ha lankad is az ereje, a gondviselő Isten vele lesz, reménye megtartja őt és meglátja majd az Isten arcát.

péntek, február 17, 2012

Jézusra mutató prófécia









"Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!"
Ézsaiás 9:6.


Nekem most az a kő jutott eszembe, amiről Dániel 2-ben olvashatunk. Állókép, azaz szobor – amit Nabukonodozor lát – feje arany, melle ezüst, hasa és oldala réz, lábai vas, lábujjai meg vas és cserép keverék. A fémek birodalmakat jelölnek. Az arany Babilóniát, az ezüst Médó-Perzsiát, a réz Görögországot, a vas Rómát, a vas-cserép elegy meg az ezután következő 10 királyságot. A fémek egyre kevésbé értékesek, viszont egyre keményebbek.

Aztán a látomásban valahonnan leszakad egy kő, ami egyre nagyobb és nagyobb lesz, a birodalmakat elsöpri, ő maga pedig betölti a földet.


Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége… Jézusról szól. Ma az ENSZ által nyilvántartott szinte valamennyi országban jelen van az evangélium. A kicsi kezdetből, Betlehemből és Názáretből elindulva – Krisztus evangéliuma betöltötte a földet.


Isten országának evangéliuma hirdettetik az egész világon – bizonyságul minden népnek – és amikor ez megtörténik, akkor jön el a vég.

Belegondoltál?
Micsoda hatalmas próféciateljesedésnek vagy részese Te is!
Láthatod, amint „A Seregek Urának féltő szeretete véghezviszi mindezt”!

csütörtök, február 16, 2012

Vezetés

"Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam"
János evangéliuma 15:26

"Hogy-hogy nem érte utol 2000 év alatt a gonoszt a kereszténység?" - szegezték nekem a minap a kérdést. Nagyon meglepődtem. A kérdés általában így hangzik: "Hogy-hogy nem lehet Istent utolérni?" A gonoszság adott: megtapasztaljuk a mindennapokban és a történelemkönyv lapjain. Annyira hozzá szoktunk már, hogy a jót nehezünkre esik észrevenni és követni.

Ezért jön hozzánk Ő, a Pártfogó, hogy mellénk álljon, és segítsen, mint gyermekkorban a kéz, ami biciklizésnél egyensúlyban tartott, vagy a hintázásnál lendületet adott; ami vezette a kezünk, hogy szép kerekre sikerüljön az első betű.

Jézus ígérete abba a sorba illeszkedik, amit 1.Mózes 3:15 kezd: "és ellenségeskedést szerzek közted és az asszony között", vagyis a gonoszság és az ember között. Mert ehhez is Isten kell! Ha nem vezetne rá a jóra az Igazság Lelke, akkor jónak tartanám a rosszat. Be kell vallanom, néha beleesek ebbe a hibába. Van, hogy megfeledkezem az alapokról is: hogy az igazság nem valami, hanem Valaki. Hogy kereszténynek lenni nem tudni valamit, hanem szeretni valakit. És ilyenkor kell az igazság Lelke, hogy megismertesse újra Jézust! Ő az origó, a kezdet és a vég, aki nélkül nincsen keresztény élet.

Az ígéretben ez is benne van: "meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára" (Filippi 1:6). Ha úgy érezzük, hogy rossz irányba haladunk, ne aggódjunk! Csak kezdjünk el hallgatni a Szentlélek hangjára! Jó irányba fog vezetni: Jézus felé!

Csizmadia Róbert

szerda, február 15, 2012

Misszióparancs és megerősítés

„Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket.”
(János evangéliuma 20. fejezet 21-22. vers)


Hogy mit jelentett a tanítványoknak a Jézussal való találkozás ott a felházban? Mi változott ezáltal hitükben, igyekezetükben és Isten iránti odaadásukban?

Az apostolok cselekedete megadja a választ. Pünkösdkor, mikor kiléptek az ajtón többé senki sem állíthatta, és hallgathatta el őket, mert még vértanúságuk is magvetés volt mások megmentésében.

Persze mondhatjuk; hát igen, ők együtt voltak a Mesterrel, megkapták a Szentlélek különleges ajándékait, csodás tapasztalatokra tettek szert. De ma már velünk más a helyzet…

Valóban így van? Jézus keze ma rövidebb, mint akkor? Vajon a Szentlélek ereje megfogyatkozott? Semmiképp.

„Mennyei Atyánk sohasem vonta meg világosságát gyermekeitől. Az újszövetségi lelki adományok sem csökkentek, sőt inkább csodálatosan megnövekedtek, hiszen Isten országának ügye és munkája sem szorítkozott többé egyetlen népre vagy országra, hanem kiterjedt az egész föld kerekségére s felölelt minden nemzetet.

A lelki adományok a végidőben a maguk teljességében nyilatkoznak meg s a gyülekezet, Krisztus teste, a lelki adományok teljessége által tökéletesen kinyilatkoztatja azt, aki „mindeneket betölt mindenekkel". (Ef. 1:23)

Minél számosabbak az ajándékok, minél gazdagabb tevékenységet fejtenek ki s minél kiterjedtebb a munkaterületük, annál jobban megdicsőíttetik az összes jó ajándékok Adományozója, s annál gyorsabban következik be a jó mag teljes megérése az eljövendő nagy aratásra.” (E.G.White: Tapasztalatok és látomások 5.o.)

S ha mindezt meg akarod tapasztalni, nincs más dolgod, mint azt mondani: „Imhol vagyok Uram, küldj el engemet!”

kedd, február 14, 2012

Bölcsesség




„De a bölcsesség hol található és az értelemnek hol van a helye? Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található. A mélység azt mondja: nincsen bennem. A tenger azt mondja: én nálam sincsen.” Jób 28,12-14.







Az egyik tanáromtól hallottam a különbséget a bölcsesség és az okosság között. A bölcs ember kikerüli azt a gödröt, amiből az okos még valahogy nehezen ki tud mászni… Valóban! Az okosság megtanulható az iskolákban, elsajátítható más emberek által, de a bölcsességre ki tehet szert?
Jób pátriárka ebben a szakaszban azon gondolkodik, vajon mennyit ér a bölcsesség? Úgy vélekedik, hogy az arannyal, ezüsttel, drágakővel nem mérhető fel! Akkor vajon honnan lehet megszerezni? Töprengése során megtalálja a választ: Isten tudja annak útját, nála található! (23.v.)
Tényleg olyan nagy kincs a bölcsesség? Mennyit adnánk érte?

Egy másik helyen a Szentírásban Jakab apostol arra buzdít bennünket, hogy „ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki.” Jakab 1,5.
Ez az, amiben igazán bízhatunk! Talán nem születtünk zseninek, és nem volt lehetőségünk felsőbb iskolákat végeznünk, mégis a bölcsesség egy karnyújtásnyira van tőlünk! Mindössze csak kérnünk kell a bölcsesség forrását, Istent, és Ő megadja minden ellenszolgáltatás nélkül mindenkinek, aki élni akar a lehetőséggel.

Ha egy mesebeli jó tündér vagy valami efféle megjelenne nekünk és azt mondaná, hogy teljesíti a kívánságunkat, vajon mit kérnél?
Salamon életének egy bizonyos pillanatában megjelent neki álomban az Úr, és azt mondta: „Kérj, amit akarsz, hogy adjak néked.” I.Kir.3,5. Nem kért hosszú életet, sem gazdagságot, sem jólétet, sem egyéb emberi szemmel nézve fontos dolgot, hanem bölcsességet kért, hogy tudja helyesen vezetni saját és népe életét. Vajon megkapta? Igen! Salamonnál bölcsebb ember nem is létezett se előtte, se utána… Mégis azért, ha kritikusak szeretnénk lenni egész életét illetően, találunk abban néhány csavart, amely nem tűnt túl bölcs dolognak…. Természetesen a bölcsesség megszerezhető az előbb említett módon, de imádkoznunk kell, hogy ez meg is maradjon számunkra egész életünkben! Azt látjuk, hogy ha voltak is kisiklások Salamon életében, halála előtt megírta a Prédikátor könyvét, amely méltó módon foglalja össze hitvallását minden dologról…

Visszatérve Jóbhoz a fejezet végén így találja meg a kérdésekre a választ: „Ímé az Úrnak félelme, az a bölcsesség, és az értelem a gonosztól való elfordulás!” Jób.28,28.
Lehet Isten nélkül is élni, de nem érdemes! Ha igazán boldogok akarunk lenni, keressük a Bölcsesség Forrásával a kapcsolatot, kutassuk Szent Igéjében az akaratát, és így biztos, hogy egy olyan életet élhetünk, amely végén elmondhatjuk: érdemes volt így élni, de a java még csak ez után következik….

Kormos Tivadar

hétfő, február 13, 2012

Jó döntés


"És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt."
Lukács evangéliuma 15:20

Büszkeség, vagy józan ész? Mire hallgatunk, ha tudjuk, hogy csak magunknak köszönhetjük nyomorult helyzetünket? Beismerjük rossz döntéseinket, veszünk egy nagy levegőt, és kimondjuk: "hibáztam, tévedtem, nincs mentségem"; vagy veszünk egy még nagyobb levegőt és azt mondjuk: "csakazértsem".

Jézus Krisztus jól ismert példázatában két testvér közül az egyik fiú azt hitte, megcsinálhatja szerencséjét, élheti világát. Az apja pénzéből, de nem az atyai ház számára nyomasztó szolgai légkörében. Jussát kikövetelte, el is ment, öröme, barátai addig tartottak, míg a pénze el nem fogyott. Jó ötletnek tűnt elszakadni az atyai háztól, de a moslékos vályúnál már másként látta a helyzetét. Az otthonról csábítónak tűnő "kinti" szabad világ, közelről már mocskos, üres, és kiábrándító.

Nem erre számított, de most mihez kezdjen magával? Döntött. Hazamegy. Megírta magában a védőbeszédét, és reménykedett az apja jóindulatában, hátha legalább béresként meghúzhatja magát – merthogy milyen jogon is kérhetne ezek után bármit is?

Nem ismerte jól apja szívét, de jól döntött. Elindult a helyes irányba, bár még szíve tele volt kérdésekkel, önváddal és keserűséggel.

Te hogy döntesz? Megmakacsolod magad, vagy elindulsz Isten felé, a helyes irányba? Még akkor is ha nem ismered, nem érted teljesen?

Nézd…! Már fut is feléd!

vasárnap, február 12, 2012

Tékozló koldus

Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. 
Lukács evangéliuma 15:32

Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység... - hangzik a népi bölcsesség, és valóban. Irigység, az tényleg nincs benne, hiszen legmerészebb álmaidban sem kívánnád azt, amin a másik keresztül ment. És megérdemelte. Megérdemelte, mert emlékezz csak vissza, hogyan bánt veled múltkor! Igen, már öt éve volt, de azért te tudod jól mi történt azon a bizonyos szerda délutánon. És most végre. Most jól megkapta, ami igazán járt neki. - És vigadsz és örülsz, mert van igazság, a te igazságod. Ám egy halk hang párbeszédre hív a mennyből, és te elborzadva kapkodsz a szavak után:

- Megbocsátás? Nem kell ide megbocsátás, Istenem. Tudod Te is jól. Tanulja meg csak a saját bőrén, hogy Veled nem lehet könnyelműen bánni! Mi? Hogy Te visszafogadtad? És ráadásul Te hívtad újra magadhoz? Miért, Uram? Miért őt? De hát nem érdemelte meg! Nézz rá! Igen, nézz csak rá! Nézz mélyen a szívébe, tele van szennyel és gonoszsággal, rosszindulattal, pletykával és bosszúvággyal.

Tudod, nem értelek. Nem értem, hogy fogadhattad őt vissza, hogyan kaphat tőled még áldást azok után, amit tett. Hogyan? Te ugyanúgy szereted, mint engem? Kegyelem? Megbocsátás? Kegyelem... Ahogy én is kaptam tőled. De...

Tudom, nincs de. Itt ennek már nincs helye, csak olyan nehéz ezt megérteni. Kegyelem. Kegyelem nekem is, Uram! Taníts meg örülni a másiknak, annak, hogy megtalált, hogy megtaláltad, hogy otthon van újból, és vezess engem is haza!