Nem fogod elhinni, mit csinált…!

„Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást.” (Rómabeliekhez írt levél 14:13)

Mások élete sokkal érdesebbnek tűnik, mint a miénk. Kívülről nézve olyan jó szakértőivé válunk a párkapcsolati, vallási, erkölcsi, gyermeknevelési, pénzkezelési és egyéb életviteli kérdéseknek. Első ránézésre rátapintunk a lényegre, és egy-két ütős mondattal úgy helyére tesszük a másikat, hogy mozdulni sem tud.

Aztán azzal is szembesülnünk kell, hogy a másokba felfedezett és olyan utálatos bűnök, ott vannak a mi életünkben – és talán épp ezért olyan utálatosak. Ha már mi nem tudunk megbirkózni vele, legalább ne lássam másban. Jézus nagyon találóan mondta: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?” (Máté 7:1-3).

Az ítélkezés másik formája – amivel Pál apostol itt foglalkozik – az, amikor mások lelkiismerete akarunk lenni. Abban az időben a bálványoknak bemutatott áldozati állatok húsának egy részét eladták a piacon. Egyes keresztények úgy érezték, ha esznek az ilyen ételből, részt vesznek annak bálványistennek a kultuszában. Ezért adott esetben inkább csak zöldségfélét ettek.

Más keresztények azt mondták: bálványok valójában nem léteznek. Nekik nem okozott lelkiismereti kérdést, hogy egy fából, vagy kőből faragott szobor előtt már járt az állat húsából egyenek. Lett is ebből jó nagy feszültség, bírálgatás, botránkozás és botránkoztatás.

Be kell látnunk, hogy együnk sem tökéletes. Minden igyekezetünk ellenére követünk el hibákat, és nem is baj, ha ezt észre vesszük. A baj azzal a lelkülettel van, ami megveti a másik bukdácsolót, ami nincs tekintettel mások lelkiismereti érzékenységére. Amikor „csakazértis” élünk a nekünk adott szabadsággal, mikor tudjuk, hogy ezzel másokat megbotránkoztatunk. A változást talán az indítja el, mikor „nem fogod elhinni, mi mindenre vagy képes…”! Amikor szembesülsz saját nyomorultságoddal, és másként látod a másik kegyelemre szorult embertársad.