Ahogy szeretné…
„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket
szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.”
Példabeszédek
18,21
Milyen lenne, ha minden úgy
történne, ahogy szeretnénk? Csak kimondanánk, amit akarunk és megtörténne.
Sokan elképzelték már ezt és sok történet is született róla, de kevesen
gondolják, hogy a szavainknak valóban hatalma van. Hatalma van életen és
halálon. Amit mondunk, azzal teremthetünk jót és rosszat egyaránt. Egyedül
Isten kimondott szavának volt valódi életet teremtő ereje, de mindaz, amivel
másokat bátorítunk erőt ad és így reményt, életet teremt. A jó szó, a dicséret a
jó irányába tereli a másikat, aki ha ezen az úton jár majd helyes irányba
tartva célhoz ér. Negatív, becsmérlő szavaink viszont pont az ellenkezőjét érik
el. Elkeserítenek, kiölik a másikból az önbecsülést, az akaratot és végül még
akár a reményt is. Remény nélkül pedig nincs élet. Végül szavaink hatással
lesznek saját magunkra is.
Az asszony, kinek régi
szenvedései miatt gyűlölet élt a szívében mások iránt, sohasem bánt jól az
alkalmazottaival. Szükséges rossznak tartotta szolgáit, akiktől nem várhat
semmi jót sem, és akikkel mindig vigyáznia kell. Kapcsolataiból mindig
hiányzott a megértés és a bizalom. Éppen ezért mindig váltogatta gyermekei
dadáit; csakúgy, mint a takarítónőket, akik a házában dolgoztak. De nem maradt
meg egy kertész vagy komornyik sem hosszabb távon a házban. A férje
megbetegedett és elvesztette emlékeit, lányai felnőttek és férjhez mentek, úgy
hozta a sors, hogy végül mégis azokkal maradt, akikkel nem akart együtt lenni. Napjai
többségében keserűséggel teltek, mindig volt miért bosszankodnia. Sohasem vette
észre, hogy viselkedése miatt azok, akik körülvették őt, nem tudták
megszeretni, mert nem kerülhettek közel hozzá. Csak féltek tőle kritikái,
kemény szavai miatt. Férje, aki betegségében is kedves ember maradt élvezhette
ápolói megbecsülését. Sokan gyászolták, amikor meghalt, de a feleségét nem
sajnálták. Az asszonynak végül senkije sem maradt. Egy öregotthonban találta
magát, ahol idegenek vették körül és a pénzéért kiszolgálták. Éjjelente, amikor
arcát a párnájába fúrta úgy érezte, ez nem is élet már, inkább halál.
El tudom képzelni ezt a
történetet másképp is! Az asszony, aki régi szenvedéseit már rég megbocsátotta
azoknak, akik okozták azt, békesség és öröm, no meg mások iránti tisztelet,
szeretet élt a szívében. Nem csupán családját és rokonait, de még szolgáit is
nagyra tartotta. Nem mulasztotta el megdicsérni azokat az embereket, akik
körülvették, mert mindig talált bennük valami jót. Így azok hálával szolgálták
őt, keresték kívánságait. Többen esküdtek rá, hogy akár fizetés nélkül is
szívesen dolgoznának nála. Amikor lányai férjhez mentek és unokákat szültek örömmel
jártak vissza a nagyihoz. Férje sokáig élt, bár a betegség hirtelen ragadta el
őt, az asszonynak sohasem kellett egyedül gyászolnia. Mindig volt, aki
vigyázzon rá. Végül családja körében, szeretett alkalmazottaival körülvéve
hunyta le végleg a szemét. Sokan, nagyon sokan gyászolták és halála után még többen
emlegették.
Mindez min múlik? Azon, ahogy szeretnénk…
