A kedvesség értéke


Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál.
Példabeszédek 22,1

Értékválságban szenvedő világunkban sokan bolyongnak céltalanul, keresve valamit, ami betölti az életüket, vagy kisebb dologra gondolva értelmet ad számukra a pillanatnak.

Az egyik ismerős kis falucskában volt egy ház, ahol nagyon sokan megfordultak, nap, mint nap. Sokszor volt ez a hajlék az ilyen emberek gyűjtőhelye. Betért ide az álhatatlan barát, aki sokszor volt haszonleső, mégis megtapasztalhatta mindig a szíves vendéglátást. Jó szóért betért a javasasszony, kinek átkára nem hízott, hanem fogyott a jószág. A magányos harmadik szomszédasszony, hogy valaki meghallgassa a határból hozott pletykát és ne feleljen rá. Láttam ott kisiklott életű vesztest, aki akkor mégis embernek érezte magát; előítélettől menedéket kereső asszonyt, aki otthagyta rendes urát, gyermekét egy pénzes piásért; nagyhatalmú hivatalnokot, ki őszinteségre vágyott; vagy megközelíthetetlen orvost, ki csak barátságra.

Mit gondoltok milyen volt az a ház, palota? Szeretetotthon vagy csoda-vár? S még sorolhatnám.

Egyik sem. Egy tanácsi bérlakás volt, enyhén salétromos fallal. Nem volt benne vízvezeték, csatorna; így sem WC, sem fürdőszoba. Az előszobából nyílt a konyha, a spájz, és a szoba. Hiányzott belőle az új bútor, de még középosztálybeli kényelem is.

Nem tette azt vonzóvá semmi sem, csak akik benne laktak: szeretetteljes, kedves emberek.

Mégis gazdagok voltak-e? Szerintem igen.

“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.” (Khalil Gibran)

“A kedves szavak nem kerülnek sokba… Mégis sokat érnek.” (Blaise Pascal)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia