szombat, augusztus 13, 2016

Ha kevés vagyok


"Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által."

2Tim 1,7-8.

Amikor félek, kevés vagyok, mert megbénít a félelem. Nincs erőm gondolkodni, a mondatok, a szavak eltűnnek a reszketésben. Hiába keresem, nem tudom kimondani őket. A szorongás gyengévé tesz. Kérlek Uram, add nekem az erőnek lelkét!
Amikor nem tudok szeretni kevés vagyok. A szeretet, ami bennem van néha elég a családomnak, esetleg a barátaimnak. De nekik sem jut elég. Miért nem vagyok kiapadhatatlan kút, amely megöntöz minden rászorulót? Hol vannak tetteim, hol van megindító, Istenhez vezető ölelésem? Kérlek Uram, add nekem a szeretet lelkét!
Amikor megrészegítenek vágyaim, amikor világom vakító sugarai eltakarják szemem elől a valóságot, kevés vagyok. Mert hiányzik belőlem a tisztánlátás, a józanság, hogy helyesen tudjak cselekedni. Nélküle elveszett, tévelygő vagyok. Kérlek Uram add nekem a józanság lelkét!

péntek, augusztus 12, 2016

A hegyek tengerbe hajigálása

„Jézus így felelt. Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak olyat tesztek, ami e fügefával történt, hanem, ha azt mondjátok ennek a hegynek: kelj fel, és vesd magadat a tengerbe, az is meglesz. Mindazt megkapjátok, amit imádságban hittel kértek.” 
Máté 21:21-22.

Nem hiszem, hogy Jézus itt a hegyek tengerbe dobálására gondolt!
Mi történt hát? Reggel Jézus „munkába indult” tanítványaival Jeruzsálembe. Megéheztek. Egy leveles fügefa hívogatta őket. A levelek alatt minden esetben ott voltak már a termések. Kivéve most. Csak levél mindenütt, termés sehol. Jézus – a tanítványok nem kis meglepődésére – megátkozta a fát. Másnap reggel megdöbbenve látták, hogy a fa gyökerestül kiszáradt. Péter nagyon elcsodálkozott ezen. Neki válaszolta Jézus a bevezetőben leírt mondatokat.
Higgy! Ha Isten mond valamit, miért kételkedsz? Ha igazán hiszel, minden lehetséges! De vajon tudunk-e hinni?

„De jó neked, hogy van hited!” – mondják sokan. Honnan van a hit? Isten adja. Hogyan? Hallás által; ha hallgatom szavát, illetve olvasás által, ha olvasom a Bibliát. Így tehát mindenki számára felkínálta azt a jó Isten. Mégis ezt olvassuk Lukács evangéliuma 18. fejezetének 8. versében. „…az Emberfia, amikor eljön, vajon talál-e hitet a Földön?”

Összefoglalva, igazi, erős hitre úgy jutunk, ha a forráshoz, Istenhez és a Bibliához fordulunk. Ott megtölthetjük hittel üres életünket. És ha igazán hiszünk, akkor akár a hegyek is elmozdulnak a helyükből.

Örömmel mondhatom, én már sok hegyet a tengerbe dobtam. Igaz, sokszor kértem hozzá barátaim segítségét is, és így együttesen sikerült.
Volt egy nagyon kedves barátnőm, akinél fiatalon tüdőrákot állapítottak meg. Imánk hatására ez a hegy a tengerbe került, barátnőm több évtizedig élt még a megjósolt pár hónap helyett. Ilyen betegséghegyek tengerbe dobásáról rengeteget tudnék írni.
De a tengerbe kerültek az óriási hegy méretű félelmeim, a depressziódombom, az „őt nem tudom elfogadni” sziklám, és még hosszan sorolhatnám.
Szeretnék egy feladatot adni neked a mai napra. Kérd hittel Isten segítségét ahhoz, hogy a már régóta magaddal hordozott hegyedet ma végre a tengerbe tudd dobni. Hidd erősen, hogy Isten le tudja, és le is veszi válladról „hegyed” súlyát. Figyeld meg, lélekben megkönnyebbülsz még akkor is, ha nem hallod azonnal a csobbanást. Hidd, hogy Ő képes erre! Csak aztán arra vigyázz, nehogy csónakot keress, és elindulj, hogy újra kihalászd!




csütörtök, augusztus 11, 2016

Az álruhás vendég

„Legyetek egymás iránt vendégszeretők zúgolódás nélkül.”
Péter első levele 4:9

Történt egyszer, hogy Mátyás király álruhában utazott egy szekéren. A rossz utak miatt eltört azonban a kereke. Bodnár nem volt abban a faluban, így aztán a hátára kapta a kereket, és elvitte a szomszéd településre. Mire a bodnár megcsinálta, a király pedig visszacipelte a kereket, bizony beesteledett. Mit volt mit tenni, szállást kellett keresni. Kinézte a falu legmódosabb házát, és bekopogott. Egy nagypocakú szigorú gazda nyitott ajtót:
– Én nem ismerem kendet. Kend olyan csavargónak néz ki, hogy nem is adnék kendnek szállást!
– No, köszönöm – válaszolta kurtán a király.
Továbbment hát az álruhás Mátyás, és egy szegény házikó ajtaján kopogtatott.
– Kerülj beljebb, atyámfia! – invitálta barátságosan a szegény ember. – Nézd kedves barátom, egy ágyam van ugyan, de beteg feleségem fekszik benne. Ha az eresz alatt jó lesz mellettem a szalmán, akkor maradhatsz.
– Jó lesz, jó lesz – egyezett bele a király.
Lefeküdtek, aludtak. Mikor megvirradt, Mátyás megköszönte a szállást, majd elment. Hát mikor a szegény ember az istállóba akarta vinni a szalmát, csodálkozva látja, hogy kiesik a szalmából egy zacskó arany. Megijedt a szegény ember, keresi a szálláskérőt, de nem találja sehol. Csak mikor Mátyás király megbüntette a nagypocakú gazdag embert fukarságáért, tudta meg a szegény ember, hogy kit látott vendégül.

Akkor nemigen szoktunk zúgolódni, mikor olyan embert látunk vendégül, akiről tudjuk, valamilyen formában viszonozni fogja szívességünket. A zúgolódás akkor jelentkezik, amikor nem látjuk vendéglátásunk megtérülését. Ilyenkor gondoljunk arra, álruhába öltözött királyt fogadtunk, hiszen Jézus mondta: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be” (Márk 9:37). Aki olyat lát vendégül, akinek nincs módja és lehetősége viszonozni kedvességünk, az a menny királyát fogadta be.

szerda, augusztus 10, 2016

Az Úr vezet



„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.”
(Ézsaiás könyve 58. fejezet 11. vers)

Egy kollégám mesélte, hogy ismert egy atyafit, aki olyan életveszélyesen vezetett, – a gyorshajtás mellett rendszeresen átment a piroson, előzött akkor is, ha jöttek szemben… -, hogy mindenki rettegve ült be mellé az autóba. Pedig közben végig énekelte a hitünk énekeiből a 217-es számú éneket (ez volt a kedvence), melynek refrénje: Az Úr vezet, az Úr vezet…

S míg fejcsóválva megmosolyogjuk, nézzünk magunkba; Vajon hányszor teszünk mi is hasonlóan? Hányszor tulajdonítjuk vágyainkat Isten sugallatának? Hányszor mentegetőzünk azzal, hogy ’Isten akarta, hogy így tegyek’?

Miközben azt állítjuk, hogy az Úr vezet, semmivel és senkivel sem törődve gázolunk át az életen…

De akkor mit tegyünk, hogy valóban Isten vezesse az életünket? Vannak, akik azt mondják, ehhez át kell adni a kormányt az Úrnak, le kell mondani akaratunkról, minden vágyunkról, álmunkról, átülnünk az anyósülésre és hátradőlve végigszunyókáljuk az utat…

Ezzel szemben, ahogy a Szentírás példáiból is láthatjuk; a kormány, a szabad akarat a mi kezünkben van. Ő annyit kér, mint a GPS, hogy a cél elérése érdekében mindenben kövessük az Ő útmutatását.

Mérsékeljük a sebességet! Ne rohanjunk elébe a dolgoknak, mint például Ábrahám és Sára… Ne térjünk le se jobbra, se balra, amint Izrael népe tette a bírák és a királyok korában… Fogadjuk el, még ha nem látjuk is, hogy veszélyes kanyar következik, nem úgy, mint Jézus kortársai, vagy akár a mai, önmagát kereszténynek valló társadalom, akik a világos prófétai beszéd ellenére vesztükbe rohanva, csak esznek, isznak, házasodnak…

Isten nem kivenni akarja a kezedből a kormányt! A döntés a tied! S ha eddig rossz irányba haladtál, ha eltévedtél az élet gondjainak nagy útvesztőjében, akkor se félj! A mennyei GPS-en most még van újratervezés! Ha célhoz akarsz érni, fogadd el iránymutatását!

kedd, augusztus 09, 2016

Nehéz idők

„A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint, amit megmondott Illés által.”
Királyok első könyve 17. fejezet 16. verse


Nehéz idők. Vannak, akik csak a képernyőről ismerik ezt a fogalmat. Legyek irigy rájuk? Inkább választom a megpróbáltatást. Miért? Szeretek megdolgozni azért, amim van. Őszintén szólva, nincsenek olyan emlékeim, hogy valaha is éheztem volna. Azonban volt más megpróbáltatás. Véleményem szerint a szükség, mint fogalom két irányú. Az egyik megközelítési lehetőség meglehetősen egocentrikus. Minden magamnak, és abból is a legjobbat. a silánnyal nem elégszünk meg. A másik megközelítés az Isten szemszögéből van, aki azt adja meg számomra, ami az épülésemre szolgál, tehát a fejlődésemhez szükséges javakat kapom meg. Ez a két irány gyakran nem egyezik. Mert van az úgy, hogy megkérdezem, nekem mért nem lehet ilyen vagy olyan tárgyam, vagy akár tulajdonságom? Megkérdezem: nekem mért csak ennyit adtál, és annak miért annyit? Én csak ennyit érdemlek?


Akik voltunk már szükséghelyzetben és ki is jöttünk abból, tapasztalatból elmondhatjuk, hogy pontosan azt kaptuk, ami nekünk a legjobb volt. Pedig közben a rengeteg kérdés fogalmazódik meg a gondolatainkban. Az Isten nem akar neked rosszat! Csak jót! Nem akarja hogy beteg legyél, és azt sem akarja látni ahogy szenvedsz, mert elvesztettél valakit aki közel állt hozzád. A legjobbat akarja neked, mert Isten az aki a legjobban ismer téged, és pontosan tudja mire van szükséged. Ezt nehéz elhinni, felfogni meg talán még nehezebb. De a mai napodat próbáld úgy élni, hogy minden lépésedet Isten irányítja majd, és azt akarja, hogy neked csakis a legjobb jusson! 

hétfő, augusztus 08, 2016

Befolyásunk



„Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket.”
Ézsaiás 35:3


Ez a feladatunk és kiváltságunk egymás életében. Így tudjuk kifejezni Isten iránt a hálánkat és szeretetünket életünkért és mindazért, amit értünk tett és tesz (vö. 1János 3:16, 4:9-12).

Mindannyian hatunk a környezetünkre, a befolyás pedig hatalom, akár jóra, akár rosszra használjuk azt. Miért ne élhetnénk akkor jól ma ezzel a hatalmunkkal?

Viselkedésünkkel, előhozhatjuk a másik emberből a legjobbat, de a legrosszabbat is. Szavaink lehetnek vigasztalóak, és megerősítőek, de kihívóak, harciasságra ingerlőek vagy csüggesztőek is. Megerősíthetjük a körülöttünk élők kezét a jó cselekvésében, hogy kitartóak legyen.

Erősíthetjük egymást az Isten iránti bizalomban és annak gyakorlásában, átélésében is. A hit az a kéz, amellyel megragadjuk Istent, ami által kapaszkodunk belé a nehézségek idején. Ha pedig elhúzódik a próba és már leengednénk a „felemelt kezeket” (vö. 1Timótheus 2.8), milyen jól esik, ha valaki kifejezi együttérzését, csendben, tapintatosan mellénk áll és imádkozik velünk és értünk, és Isten ígéreteire emlékeztetve megerősít minket. Milyen sokat jelenthet, hogyha valaki belénk karol, amikor a fáradtságtól már csak tántorogni tudunk, és segít egyenesen járni, egyenesen gondolkodni, hogyha megerősíti elbizonytalanodó értékítéletünket!
Mondd, te ki leszel ma a melletted levő életében? Az aki elcsüggeszt, vagy az, aki felemel?

Legyen áldott a napod!
 

A képhez tartozó történet

vasárnap, augusztus 07, 2016

Balfácán

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!”
Pál levele a filippiekhez 4:5

Szelíd. Olyan megfoghatatlan, nem gondolod? Milyen a szelíd ember? Olyan, akin mindenki áttrappolhat a bocsánatkérés apró szikrája nélkül? Olyan, aki mindig csendben van olyannyira, hogy az már kezd kellemetlen lenni, és elgondolkodsz az illető épelmélyűségéről? Vajon a szelíd ember mindig vesztes is? Egy szerencsétlen, aki csak meghúzza magát egy talpalattnyi területen, mindig szomorú, és csak ritkán enged világgá egy-egy fájdalmas mosolyt? 

Azt hiszem, Isten nem ezt várja el tőlünk. Nem ez a szelídség. Jézus szelíd volt, ugye? Másként nem lenne hiteles dolog a követői elé ezt a tulajdonságot állítani. És vesztes is volt? Vagy egy szerencsétlen senki? A legkevésbé sem.  

Jézus szelíd volt. És olyan szelídnek szetne látni téged is, amilyen ő volt. Tanítványaihoz a következő felszólítást intézte: "Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!" (Máté evangéliuma 10:10)

Ő nem akarja, hogy az legyél, akin mindenki áttrappolhat, akit mindenki félrelökhet, és lenyomhat a sárba. Ő azt szeretné, ha követnéd az Ő példáját! Jézus tudta, mikor van itt mindennek az ideje. Mert ideje volt a porba rajzolásnak, és ideje volt a templom megtisztításának. Ideje, hogy meggyógyítsa a főpap szolgáját, akinek Péter lecsapta a fülét, és ideje megmondani a farizeusoknak, hogy az ördögtől valók. Ideje annak, hogy némán tűrjön, és ideje annak, hogy számonkérje a pofont. 

Jézus nem volt egy szencsétlen vesztes, akit mindenki kihasználhatott. Jézus szelíd volt és méltóságteljes. Akik hallgatták, azt mondták, hogy hatalommal beszélt. Szelíden, hatalommal. Ő felemelte a földről a bűnös nőt, nem kárhoztatta, nem dobta rá a követ, hanem megbocsátott neki. Nevén nevezte a bűnt, soha nem alkudott meg a népszerűség kedvéért, és nagyon következetes elveket vallott és követett a törvény kapcsán is. 

Ma reggel Ő azt kéri tőled, hogy kövesd a példáját! Legyél szelíd, de nem balfácán! Kérd a bölcsességet Istentől, hogy tudd, mikor minek van itt az ideje. Keresd Jézus társaságát! Nézd az Ő életét, és tanulj, utánozz, tedd magadévá az elveit! 

Legyél szelíd, legyél a Győztes oldalán!