A valóra vált remény öröme

„A halogatott reménység beteggé teszi a szívet; de a megadatott kívánság életnek fája.”
(Példabeszédek könyve 13. fejezet 12. vers)

Aki emberekkel foglalkozik, - pedagógus, orvos, lelkész, sokszor a szülők - minden magyarázat nélkül, saját bőrén tapasztalva érzi Salamon megállapításának súlyos igazságát.

Bizony, jómagam is megfogalmaztam már néhányszor kétkezi szakmát űző ismerőseim felé, mennyivel könnyebb nekik, hiszen azonnal látják munkájuk eredményét, miközben én, vagy akár egy tanár, lehet százszor is elmondjuk ugyanazt, és lehet, hogy sosem látjuk a befektetett energia gyümölcsét.

S nem is a várakozás a legnehezebb ilyenkor, hanem annak felismerése, hogy nem történik semmi, vagy ami rosszabb, épp ellenkezője annak, amit szeretnénk.

Mint Jézus terméketlen fügefáról mondott példázatában, (Luk.13:6-9), ahol a gazda három éve várja a termést, majd elhatározza, hogy kivágatja a vincellérrel, hogy ne foglalja hiába a helyet.

Mert Jézus maga is átélte és magáról beszél, hogy az a három év, amit eltöltött tanítói szolgálatában, látszólag minden eredmény nélkül, szomorúsággal töltötte el.

Sírt Jeruzsálemet szemlélve az övéi hitetlenségén, mert még saját tanítványai sem értették meg igazán szándékait, de mégis jött a ráadás, a kegyelem éve, melyben a saját vérével öntözte meg a meddő fát, de ez sem hozott azonnali eredményt.

S mi a helyzet velünk?

Hány éve öntözget, és kapálgat a mennyei kertész?

Vajon hány év van még az aratásig?

Mert egy biztos: Hogy lesz aratás, és „nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Pét.3:9)