A szeretet forradalma


 "
Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből."

János evangéliuma 10. fejezet 27-28.vers

"A forradalom a társadalom betegsége!" - mondta a történelemtanárom valamikor 1990-ben a kikerekedett szemű és fülű diákjainak, majd hozzátette, hogy végre ezt őszintén kimondhatja, mert addig csak arról akarták, hogy beszéljen, hogy a forradalom a történelem hajtóereje, amitől jobbá lesz. Én pedig azóta is birkózom ezzel a mondattal, mert bevallom, nagyon szerettem a nagy nemzeti forradalmak emlékünnepein játszani a himnuszt és a szózatot a fúvószenekarban, meg emlékezni a forradalmárok hőstetteire.  Azonban ez a mondat elrontja az ünnepi hangulatom azóta is... Az elszenvedett jogsérelmek, az elfojtott szabadságvágy előbb-utóbb szétfeszíti a társadalom kereteit: kitör a forradalom. Az elnyomottak, a megszégyenítettek nem tudnak máshogy érvényt szerezni jogaiknak, vagy meghallatni panaszaikat csak tüntetésekkel vagy épp erőszak alkalmazásával. A történelem sakktábláján a forradalmak ellenséges erői és ellentétes érdekei feszülnek egymásnak, és csatáznak. Végül a győztes megírja a történelmet, és elmondja, hogy miért volt jó vagy épp rossz a forradalom.

Sátán kirobbantott egy szabadságharcot Isten ellen a világmindenség legnagyobb Ura ellen. Egy úr ellen, akinek a hatalma végtelen, aki szuverén, és semmi és senki nem tudja korlátozni a hatalmát. Isten univerzumában ugyanis nincsenek sem fékek sem ellensúlyok. Így Sátán könnyen beadagolta a világegyetem lakóinak, hogy Isten kényúr, akinek arbitrális követelményei, mint például a tízparancsolat, csak megkeserítik az életet. Mit is lehet tenni egy ilyen kényúr ellen, mint például a defiancia jegyében szakítani a fáról, és csak azért is beleharapni a gyümölcsbe? Természetesen sokan hallották a másik oldalt is, hogy márpedig ez nem így van, mert Isten szeret, és a javunkat akarja, és hogy ő az élet, és ugyan mit kezdenénk nélküle? Vajon mit lép erre a hatalmon lévő? Hagyja, hogy mitugrász teremtménye csak nyugodtan mondja, amit mond, mert ez nem ingathatja meg az ő trónját, legfeljebb csak néhány másik szerencsétlen teremtményt képes romba dönteni - lásd az emberi történelmet... Vagy bebizonyítja, hogy ő az erősebb, és hogy Sátán eltűnhet egy melegebb univerzumba, netán még néhány lézerbotos rohamangyallal még ehhez hozzá is segíti?

Isten, ha tényleg maga a Szeretet, sem egyik, sem a másik utat nem választhatta. Elvégre, ha büntet, csak bebizonyítja, hogy Sátánnak volt igaza, de ugyanígy nem hagyhatta, hogy Sátán magával rántsa szeretett teremtményeit a pusztulásba, mert akkor is Sátánnak lett volna igaza... 

Ezért Isten inkább emberré lett, kiszolgáltatva magát Sátán hatalmának és szeszélyének. Az Úr rabszolgává lett. A Hatalmas porszemmé lett. Az Élő halottá lett, hogy a halottak éljenek. És Jézus ezzel a tettével kirobbantotta a szeretet forradalmát.

Most ezzel mit kezdjünk? Egyáltalán nem olyan, mint a mi történelmünk fordulatai... Ha a győztes, ha a vesztes oldalon állnánk is: ezen mit lehet hamisítani!?


Szegedi Kovács György: Vezércsel (Utassy Józsefnek)


Van valami gyönyörű dolog abban,

ahogyan gyűlölöd az Istent.

Ahogyan űzöd, hajtod, kergeted, Őt,

a halhatatlant.


Bizony, kiderül, kiderül egyszer minden.


Sakktábla van, bábuk vannak, a világos

Király karja határozottan lendül: s Amaz menekül,

menekül egészen föl. A

Kálvária hegyére lép a Vezér: SAKK!