Megmaradni a hitben


„Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.”

A kolossébeli gyülekezetnek jó híre volt. Hitükről, szertetükről és a bennük élő reménységről voltak ismertek. Megértették és befogadták a Jézus Krisztusban nyerhető megváltás jó hírét. Krisztus mindenek felett való hatalma viszont csak azokban tudja az igazi változást véghez vinni, akik mindvégig kitartanak mellette. Jézus az, aki „megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. (Kol 1:22) Ha ugyan megmaradtok a hitben…”

Aki már egyszer elfogadja Jézust, maradjon is meg a hitében, reménységében, engedelmességében, mert bizony ezt a kiváltságot el is lehet veszíteni.

A Krisztussal való kapcsoltot három fő probléma tudja leginkább megrontani. Az egyik a törvény általi megigazulás. „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.” (Galata 5:4-5) Nem az Isten törvényeinek megtartása a baj, hanem az, hogy ennek nagyobb jelentőséget (akár üdvösség szerző szerepet) tulajdonítunk, mint Isten kegyelmének.

A másik szintén veszélyes vonal az elbizakodottság - mondván, hogy mi már megváltottak vagyunk, mi már jó helyen vagyunk. 

És végül, amit megemlítenék: a Krisztustól való elszakadásA Biblia a világ szeretetének nevezi ezt a kísértést, de mondhatnánk a saját magunk szeretetének is. Pál apostol egyszer arról panaszkodott, hogy „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott…” (2Tim 4:10)

A mi történetünk nem kell, hogy így végződjön. Úgy a törvényeskedés és az elbizakodottság, mint a Világhoz való ragaszkodás Krisztustól visz egyre távolabb. Akár egészen addig, hogy már teljesen megszakad vele a kapcsolatunk. Erre figyelmeztet a mai ige. „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10:12)