A másik terhe

A szuperhős-filmek dömpingjét éljük. Fiatalok milliói imádják, ahogy ezek a lények megvédik a világot és megmentenek bennünket, sokszor saját magunktól. Mintha már nem is lenne más megoldás. Jöjjön a veszély bárhonnan, fenyegessen földpusztító meteorit a világűrből, vagy a végtelenségig felhevített atomreaktor a robbanás közelében, esetleg ismeretlen veszedelem, mindig akad egy aktuális szuperhős, aki kész cselekedni. 

Nem az a gond mindezzel, hogy teljesen elvonják a figyelmet a valóságról, miközben álomvilágba ringatnak; nem is az, hogy ezek a hősök nagyon is hasonlítanak az ókor panteonjának isteneire, hiszen minden kornak megvan a maga mitológiája és abban a kor hőse. (Mint nem is olyan rég a szocializmus eszméiben hívő, erkölcsös, igazságpárti kisember, aki csetlő-botló sorsában mindig számíthatott a "Nagytestvér" segítségére".) 

Sokkal inkább az, hogy bennünket passzivitásra nevel. Az, hogy nem vesszük észre, a mi korunk a "NINCS EBEREM" kora. Mint annál a bizonyos tónál, ahol a krónikus beteg mellől a hosszú évek alatt elfogytak a jótevők, akik végül lemondva róla otthagyták őt, mondván: "Majd csak segít rajta valaki". Nem is sejtve, hogy igaztalan próféciájuk mégis valóra válik, mert maga az Úr sétál majd arra, azon a bizonyos napon, amikor betegünk végül negyven esztendő kínjai után meggyógyulhatott.

Azért van ez, mert egy olyan emberi törvény szerint élünk, ami mélyen beleégett a tudatunkba, amit úgy tudnánk leginkább megfogalmazni, hogy: "Elég nekem a magam baja, nem kell még a másé is mellé." Természetesen tudom, hogy vannak ma is jótevő emberek, de egyre kevesebb. Már csak néhányan vállalják a beteg mellett maradást és ápolást, mert hát van bajunk elég, van amiről inkább nekünk kell gondoskodni. De nem kell mindig ilyen nagy dolgokra gondolni! Alig van, aki szíves szót szól, ha megkérdezik valamiről, mert annyira elfoglaltak vagyunk. Nem maradt már mosolyunk se a másikra, mert minden energiánkat az köti le, hogy mi életben maradjunk valahogy. Pál apostol mégis úgy szól ma hozzánk, minden nehézségünk ellenére, hogy:

"Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét."
Galata 6,2


Egy egészen más megoldással áll elő, egy új törvénnyel, aminek fel kell váltania a régit. Az itt említett törvény pedig nem más, mint Élni és gondolkodni Krisztus által! Jézus Krisztus felülírja az emberi gondolkodást. Felülírja a magyarázkodásainkat, hogy miért nem segítünk. Egy új viselkedési módot plántál belénk, ami olykor ellent mond a racionalitásnak, ami olykor ellent mond akár még az életben maradás törvényének is. Azt táplálja belénk, hogy saját érdekeinket félre téve helyezzünk másokat (nem csak szeretteinket, barátainkat, de még ellenségeinket is) önmagunk elé. Mert ez az új törvény, ami nem más, mint a szeretet. (Róma 13,10)