Pál és Silás éneke
Megdöbbentő,
hihetetlen, elképzelhetetlen, túlontúl fanatikus az, ahogy Pál és Silás
viselkedik a Filippi börtönben. Gondolj csak bele; Nyilvánosan meztelenre
vetkőztetnek, megvesszőztetnek, bezárnak egy büdös, dohos börtöncellába, ahol
lábaidat kalodába szorítják. (Apcsel. 16:22-24)
Ilyen helyzetben
lenne kedved imádkozni? Lenne kedved énekelni? Nem sírni, nem jajveszékelni,
hanem boldogan Istent dicsőíteni? Egyáltalán mit teszel, ha bajban vagy?
Imádkozol? De miért?
Azért, hogy legyen vége a gyötrelemnek, a fájdalomnak, hogy legyél megint
egészséges, hogy jöjjenek rendbe az elrontott dolgok, a széttört kapcsolatok,
hogy legyen ez, hogy legyen az, persze mindehhez hozzábiggyesztve: legyen meg a
Te akaratod.
Silás és Pál nem
ilyenekért imádkoztak, nem kérték; Isten, vigyél ki minket ebből a börtönből,
ebből a városból. Nem arról énekeltek; Isten tegyél csodát, szabadíts ki
minket, a gonoszokat pedig pusztítsd el.
Amikor börtönbe
kerültek mindig azért imádkoztak és kérték, hogy a gyülekezet is azért
könyörögjön, „hogy az
Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a
Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok.” (Kol.4:3)
Ők úgy gondolkodtak;
nincs olyan szörnyű hely, olyan rossz körülmény, olyan élethelyzet, amikor ne
lehetne Istent magasztalni, dicsőíteni, hirdetni és énekelni; Jézus szeret.
Ez túlontúl
fanatikus, elképzelhetetlen, hihetetlen, megdöbbentő? Úgy érzed erre nem vagy
képes? Nyugodt lehetsz én sem. És Pál és Silás sem volt képes emberileg erre.
Viszont „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil.4:13)
Ő neked is csak
ennyit mond: „Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által
végeztetik el.”
Nagy örömest
dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én
bennem. Annak okáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban,
nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor
erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor.12:9-10)
