Ölelésre várva
„Veled van Istened, az Úr,
ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül
neked.”
Zofóniás könyve 3:17
Egy embernek volt két fia.
Mindkettőt egyformán szerette, de egyik fia úgy döntött, elkéri apja vagyonának
felét és elindul, hogy saját maga fedezze fel a világot. Otthagyta a szülői
házat és minden járható utat kipróbált. Egy ideig úgy tűnt, helyesen döntött,
hogy eltávolodott attól az úttól, amit apja mutatott neki, de nemsokára rájött,
hogy egyik út sem hozza el azt a lelki nyugalmat, amire vágyott. Sok gyötrődés
és vívódás után úgy döntött, visszamegy édesapja házához. Megbánta, hogy
otthagyta, hogy eltávolodott tőle. Vajon visszafogadja, megbocsát neki? Tudja
majd úgy szeretni, mint előtte?
Eljött a találkozás
pillanata. A fiú szégyenkezve, a földet nézve közelített apjához. Az apa magához
ölelte, és azzal az öleléssel mindent elmondott: „Szeretlek, fiam! Már nagyon vártalak! Szívem majd kiugrik a helyéről. Úgy
örülök, hogy hazajöttél!”
Majd parancsot adott a
szolgáknak, hogy készítsenek mindent elő az ünneplésre: hozzák ki legszebb
ruháját, húzzanak gyűrűt a kezére, sarút a lábára, készítsenek ünnepi ebédet és
kezdődjön a vigalom, mert hazajött az, aki messze volt.
Isten a mi édesapánk. Ő
kész megbocsátani nekünk, kitárt karral vár, hogy átölelhessen. Vajon nem
járunk-e mi is a magunk választotta úton? Nem távolodtunk-e el mennyei
Apánktól?
Bárhol legyünk, bármerre
sodort is az élet, bármilyen úton járjunk is, tudnunk kell: Ő velünk van, és
képes megszabadítani kétségeinktől és attól, ami fogva tart.
Mennyei édesapád ma reggel
is kitárt karral vár RÁD, hogy átölelhessen. Ne feledd: „erős ő és megszabadít”.
Fogadd el kitárt karját, és öleld át! Meglátod,
„örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad
fölötted, mintha ünnepet ülne.”
