Megfizet az Úr
„Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint”.
(Jelenések könyve 22:12, MBT)
Ezek szerint a cselekedeteim alapján fogok üdvözülni vagy épp elkárhozni? Ha elég jó voltam és engedelmeskedtem megkapom a jutalmam? Hol van akkor a hit? Hol van itt a csodálatos kegyelem? Ha a cselekedeteink számítanak, hány jó cselekedetre van szükségem? Mennyi időt kell szolgálnom, hogy megkapjam Istentől méltó béremet?
Feltehetném ezeket a kérdéseket, nem? Lenne bibliai alapja is, hiszen szeretnünk kell Istenünket és egymást, meg kell tartanunk a parancsolatokat, és a Hegyi beszéd szerint még a gondolati szinten elkövetett bűnök is halálosak.
Hadd kérdezzek tovább. Mikor hangzanak majd el ezek a szavak? Miután minden egyes személy sorsa visszavonhatatlanul eldől. Mikor Isten azt mondja, hogy „aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, aki pedig igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent legyen szent ezután is.” (Jelenések 22:11).
Egészen eddig még nyitva áll a kegyelem. Eddig a pontig Isten még fogad munkásokat a szőlőskertjébe. Mindegy, hogy ki mennyi időt tölt munkával, a jutalom ugyanaz lesz (lásd: Máté 20. fejezetében a szőlőmunkások példázatát). A történet szerint a nap végén minden munkást ki kell fizetni. Egyforma bért kapott az is, aki reggeltől fáradozott és az is, aki csak egy órát dolgozott. Volt is nagy zúgolódás és méltatlankodás. Micsoda dolog, hogy ugyanazt a bért kapja mindenki? Hol itt az igazság?
Ha tudnánk, hogy egy napi munka és egy órányi munka után is ugyanannyi bért kapunk, mikor mennénk el dolgozni? Nyilván senki sem fáradozna feleslegesen, ha csak anyagi oldalról nézzük a kérdést. De itt nem anyagiakról beszél Jézus. A mennyei jutalom sem elsősorban anyagi dolgokból áll. Jézus példázata úgy kezdődik: „Hasonló a mennyek országa…”
Ez egy hasonlat, melyben Urunk rá akar döbbenteni ezen az „igazságtalan” példán keresztül, hogy a „jutalom” nem a mi munkánkkal egyenértékű ellenszolgáltatás. (A középkori egyház gondolkodott úgy, hogy egyes szentek olyan sok jót tettek, hogy még mások üdvösségéhez is elegendő.)
Isten az ítéletben mérlegeli hitünket, hitből fakadó cselekedeteinket, hűségünket, szeretetünket, engedelmességünket… sok mindent. Elfogadja szabad akaratból hozott döntéseinket, Jézusra tekint és dönt örök sorsunkról. Ezután elhozza mindenkinek egyszerre a jutalmat, Isten örök országát.
Ha soha sem cselekednék rosszat, ha ezer évig szolgálnám is az urat, akkor sem érdemelném meg a dicső jutalmat. De ha „él bennem a Krisztus” vele élhetek örökké.
