A jó és rossz megkülönböztetése
"Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetével, és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására."
A gyakorlat teszi a mestert, szoktuk mondani. De a gyakorlat ennél sokkal több! A gyakorlat igazi hatalom. A gyakorlott személy olyan éles érzékekre tesz szert, aminek a létét talán nem is fogja fel teljesen. Például vannak olyan múzeumkurátorok, akik meg tudják különböztetni az eredeti műalkotást a hamisítványtól, anélkül, hogy meg tudnák fogalmazni, mi a különbség a kettő között. Vannak olyan gyakorlott radiológusok, akik agyi MR, vagy CT alapján meg tudják "jósolni", hogy hol várható, hogy agyvérzés alakul ki, még az előtt, hogy bármilyen egyértelmű jel, vagy avatatlan szemek által látható nyom felfedezhető volna a képeken. Sőt, hallottam olyan fodrászokról is, akik csupán a hajuk tapintása alapján meg tudják állapítani, ha egy vendégük várandós.
Néha azonban komoly nehézséget jelent — és főleg az "avatatlan szemek" számára — az az egyszerűnek tűnő feladat is, hogy megkülönböztessük a "jót" a "rossztól". Én úgy gondolom, és ebben Pál apostol is alátámaszt a fenti szakaszban, ez a tehetségünk, vagy érzékszervünk fejleszthető, méghozzá három dolog gyakorlásával.
Pál apostol a szeretet, az ismeret és megértés gyakorlásáról ír a Filippiben lévő gyülekezetnek. "...imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel..." Ez utóbbi kettő, úgy tűnik, hogy az elsőre, a szeretetre épít. Nem elég az ismeret, nem elég az értelem, ha szeretet nincs (és Pál apostol számára ez a kezdetektől fogva egyértelmű).
Ha viszont van szeretet, és gyakorlottak vagyunk a műfajban, abból nem csak az következik, hogy "tiszták és kifogástalanok" leszünk. Ez önmagában még kevés lenne, hiszen a kereszténység nem egy magányos önfejlesztő klub. A szeretetet gyakorolva mi is olyanok lehetünk, mint a gyakorlattal rendelkező szakemberek: megérezzük, ha valakinek szüksége van ránk, még akkor is, amikor ez az avatatlan szem számára nem volna egyértelmű.
Szeretetben fejlődni és az "igazság gyümölcsét" teremni az igazi kereszténység. Kevés csak tudni, mi a jó és mi a rossz, szeretni is kell!
