Együttérzés

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint."

Mennyi együttérzést tapasztalunk magunk körül? Ez egy trükkös kérdés, hiszen az együttérzés lehet velünk szembeni és lehet tőlünk eredő is! Együttérezni nem könnyű: hozzászoktunk a rosszhoz és a szenvedéshez olyannyira, hogy az ingerküszöböt csak egy-egy nagyon drámai kép ugorja át.

Isten az egész biblián át úgy hív az együttérzésre, hogy nagyon is jól tudja, hogyan kell csinálni. William Blake így fogalmazta meg Isten együttérzését A mások bánata című művében (Tóthfalusi István fordítása):

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.


A mai bibliavers együttérezni tanít. Először is, szükség van az egyetértésre, a jóindulatra és az alázatra, amik nélkül lehetetlen megérteni a másik helyzetét. Hogyha magamat többnek vagy különbnek tartom a másik embernél, akkor ez azzal jár, hogy nem foghatom fel a valós helyzetét.

Másodsorban pedig szükségem van arra, hogy kimondjam: nem tudom és nem ismerem a másik helyzetét. Hogyha előre eldöntöm, hogy a másik ember mit gondol és érez, akar kizárom a lehetőségt, hogy megérezzem a bánatát vagy az örömét.

Viszonyuljunk ma úgy a másik emberhez, hogy kimondjuk: "Ő is pont olyan ember, mint én, és nem én nem ismerem. De szeretném megismerni!" Aztán sírjunk vagy örüljünk vele együtt. Legyünk az együttérzés forrásai!