Együttérzés
Mennyi együttérzést tapasztalunk magunk körül? Ez egy trükkös kérdés, hiszen az együttérzés lehet velünk szembeni és lehet tőlünk eredő is! Együttérezni nem könnyű: hozzászoktunk a rosszhoz és a szenvedéshez olyannyira, hogy az ingerküszöböt csak egy-egy nagyon drámai kép ugorja át.
Isten az egész biblián át úgy hív az együttérzésre, hogy nagyon is jól tudja, hogyan kell csinálni. William Blake így fogalmazta meg Isten együttérzését A mások bánata című művében (Tóthfalusi István fordítása):
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.
S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.
A mai bibliavers együttérezni tanít. Először is, szükség van az egyetértésre, a jóindulatra és az alázatra, amik nélkül lehetetlen megérteni a másik helyzetét. Hogyha magamat többnek vagy különbnek tartom a másik embernél, akkor ez azzal jár, hogy nem foghatom fel a valós helyzetét.
Másodsorban pedig szükségem van arra, hogy kimondjam: nem tudom és nem ismerem a másik helyzetét. Hogyha előre eldöntöm, hogy a másik ember mit gondol és érez, akar kizárom a lehetőségt, hogy megérezzem a bánatát vagy az örömét.
Viszonyuljunk ma úgy a másik emberhez, hogy kimondjuk: "Ő is pont olyan ember, mint én, és nem én nem ismerem. De szeretném megismerni!" Aztán sírjunk vagy örüljünk vele együtt. Legyünk az együttérzés forrásai!
