szombat, szeptember 06, 2014

Az ár


Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

Jób 10:12

Amikor először megtette, várt egy pillanatot. Nem akarta tudni, hogy ez a rövid ideig tartó mozdulatlanság a félelem miatt következett be, ami szinte lebénította. Várta, hogy hirtelen lesújtson rá az Isten büntetése. Aztán körbenézett, de nem történt semmi, minden ugyanolyan volt, mint egy perccel ezelőtt. Nem csapott le a villám, a nappal nem változott éjszakává, nem támadt rá villogó szemű szörnyeteg, csak az enyhe szellő megborzongatta a gerincét. A lelkiismeret furdaláson kívül semmilyen tünetet nem produkált a teste sem, a szíve még mindig egyenletesen dobogott. Körbenézett, hogy vajon nem bukott-e le mégis. De nem. Azt gondolta: MEGÚSZTAM! Aztán a vágy felerősödött benne és tovább folytatta, amit elkezdett, pedig tudta, a tilosban jár.

Csak később látta be, hogy minden megváltozott. Először nem is tudta miért, csak nem tudott a másik szemébe nézni, kerülték egymás tekintetét annak ellenére, hogy cinkosok voltak. Már nem voltak biztosak abban, mit gondol a másik, ezért nem beszéltek nyíltan, mint azelőtt. A titok éket vert közéjük, megváltoztatta érzéseiket. Hazug volt az ölelés, ami máskor megnyugtatott, még a másik kinyújtott keze is félelmet keltett. Tudták, hogy valamire szükségük van. Valamire, ami visszahozza az elmúlt boldogságot, de minden, amivel próbálkoztak, hiábavalónak bizonyult. Csak egyre távolodtak egymástól. Vádaskodás, veszekedés, hibáztatás töltötte be együtt töltött perceiket. Tudták, ha együtt akarnak maradni, áldozatot kell hozniuk, de mindketten képtelenek voltak megtenni.

Az oltár furcsa volt, soha nem láttak még ilyet, nem értették, mire való. Minden olyan feszült volt, ünnepélyes, csendes, nyugodt. Mégis úgy érezték, mindjárt kitör a vihar, vagy valami nagy baj közeledik. A bárány, akivel úgy szerettek játszani, ami olyan kedves volt, barátságos, szelíd, csak ő volt ugyanaz, mint régen. Nem merték megsimogatni, nem merték megvakarni a füle tövét, mint máskor, hiába nézett rájuk azokkal a nagy szemeivel hívogatóan. Észre sem vették, mikor villant meg a kés a kezében, csak egy másodperc volt. A vér a tálba lövellt azzal az ütemmel, ahogy dobogott az állat szíve. Aztán egyre lassabban és lassabban csordogált, majd elszállt belőle az élet. Annak, hogy ők élhettek, súlyos ára volt. Most már kezdték érteni, a kegyelemnek mindig van ára.

péntek, szeptember 05, 2014

Öröm az Úrban



Ésaiás 61:10.

Kislányunk egészen pici kora óta áhítattal nézte a menyasszonyokat. Utunk során, ha esküvői menetet láttunk, mindig meg kellett állnunk és gyönyörködött a menyasszonyban. Érdekes, hogy még nem találkoztam olyan emberrel, aki a vőlegény frakkját dicsérte volna. Jézus is tudta ezt, mert 13-szor fordul elő a Szentírásban a menyasszony, és minden alkalommal valami nagyon szépet akart ezzel a képpel kifejezni.
Hogy csak egy példát mondjak; az új Jeruzsálem olyan gyönyörű lesz, mint egy férje számára felékesített menyasszony. (Jel 21:2.)
A legtöbb esetben három dolog biztosan igaz:
1.)    A menyasszony örül, boldog és ragyog, amikor felveszi gyönyörű ruháját. Nemcsak ruhája tündököl, hanem arcára is rá van írva, milyen boldog.
2.)    Örül a vőlegény, amikor meglátja. Szívéhez kap, és azt mondja: Ilyen csodásnak még soha nem láttalak!
3.)    A násznép, de még a sokaság is gyönyörködik a menyasszony szépségében.
A menyasszony és a vőlegény látványa örömöt hoz elő a szívünkből. Kimondhatatlan örömöt. Nem véletlenül használta Jézus éppen ezt a szimbólumot a megváltással és a nagy találkozással kapcsolatban, amikor:
1.)    Örül az Ő menyasszonya, azaz az Ő gyermekei, amikor foltnélküli ruhájukban a Vőlegény előtt állhatnak.
2.)    Örül a Vőlegény – a mi drága Jézusunk – hogy végre magával viheti menyasszonyát, az ő egyházát, amit nagyon drágán vásárolt meg!
3.)    És örül a násznép, az egész mennyei sereg, amikor látja a Vőlegény és a Menyasszony találkozását. Együtt örülnek az el-nem bukott lényekkel, sőt még az ellenség, Sátán és angyalai is megbabonázva fognak állni a fenséges látvány előtt, amikor Krisztus találkozik övéivel és magával viszi őket.
Isten népe, az Ő gyülekezete – Krisztus menyasszonya. Hívlak Téged is. Örülj velem, csatlakozz Isten egyházához, hogy mindenki együtt örülhessen velünk. A látvány fenséges lesz. Kár lenne kihagyni! Igen nagy kár!



csütörtök, szeptember 04, 2014

A mennyország Kulcsnélküli Kapuja

„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.”
Máté írása szerinti evangélium 16:24-25

Gyerekkorom egyik kedvenc regénye Michael Ende A végtelen történet volt. A történet Fantázia országban játszódik, ahol a főhősnek, Atrejunak egy kalandos küldetést kell teljesítenie. Útja során érkezik el a Kulcsnélküli Kapuhoz, amin csak az tud átjutni, aki teljesen lemond arról, hogy átjusson rajta. A különös Fantáziabeli próba – miközben olvastam – igen elgondolkodtatott. Ha Atreju küldetése ezen a kapunk keresztül vezet, akkor nyilván át is akar jutni rajta, de ez csak úgy lehetséges, hogy ha nem akar átjutni rajta. Ez nyilván valóan megoldhatatlan.
Úgy érzem, mintha Jézus is valami hasonló próba elé akarná állítani az embereket. Csak akkor tarthatom meg az életem, ha elvesztem azt? És ha nagyon ragaszkodom hozzá, akkor épp az ellenkező hatást érem el? Ez föloldhatatlan ellentmondás. Hogyan lehet ezt teljesíteni? Mit akar Jézus evvel mondani?
Sokat hallani arról, hogy mi mindent kell teljesíteni, ahhoz, hogy a mennyországba jusson valaki. De vajon nem vezérelhet bennünket az önzés abban, hogy a mennyországba akarunk jutni? Mert ha csak azért vagyok jó, azért élek erkölcsösen, azért segítek másokon, azért vagyok példás keresztyén, hogy Isten a végén örök élettel jutalmazzon meg, akkor minden tettem motivációja az önzés. Önző emberek előtt pedig nem nyílik meg a menny kapuja sem. Mit szólnánk, ha Isten kijelentené számunkra: „Akár milyen jó vagy, akár milyen nemes tetteket viszel véghez, nem fogsz üdvözülni.” Hogy reagálnánk? Továbbra is odaadó keresztyén életet élnénk? Vagy fölháborodva kijelentenénk: „Hát akkor minek úgy erőlködni?”
Jézus mondásában lepleződik le, hogy ki milyen indítékkal éli vallásos életét. Ahhoz, hogy Jézus követői legyünk, le kell mondanunk magunkról, a vágyainkról, sőt még talán arról is, hogy üdvözülni akarunk. Ne a mennyei kincsek ígéretéért legyünk Krisztus-követők. Tegyük a jót kizárólag a jóért, nem várva viszonzásul semmit, sem embertől, sem Istentől. Mert csak akkor nyerhetünk üdvösséget, ha nem az üdvösségért élünk keresztyén életet. Aki ilyen önzetlenül tesz jót, az követi igazán Jézus példáját, aki mindenről lemondott, hogy fölvegye a keresztet…, értünk emberekért…

Ma is mondj le magadról, önző céljaidról, én-központú vallásosságodról, hogy önzetlenül követhesd Jézust!

szerda, szeptember 03, 2014

Mennyei látás



„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul; ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog!”
(Példabeszédek könyve 29. fejezet 18. vers)

A szem az egyik legfantasztikusabb érzékszerv, mely utánozhatatlan optikai felépítésével ad képet a bennünket környező világról. Nem csoda hát, hogy a legtöbb ember ettől az érzékszervétől válna meg legutoljára.

Ugyanakkor a szemünkön keresztül tudnak bennünket a legjobban manipulálni. A reklámszakemberek nem találomra rendezik be a boltok kirakatát, az áruházak polcait. A termékeken megjelenő színek, minták, betűtípus, csomagolás mind befolyással vannak ránk, amit sokan ki is használnak.

De ez nem újdonság, hisz az Édenben is ezen keresztül fogta meg az embert az Ősellenség. „És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért.” (1Móz.3:6)

Később pedig a hamis próféták is a látványosság, a szenzáció kívánságát kiszolgálva hitették el a népet. „Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívüknek látását szólják, nem az Úr szájából valót.” (Jer.23:16)

S mily érdekes, hogy Jézus korának vallási vezetői, akik annyira lesték és áhították, hogy mutasson valami jelt, vak vezetőnek bizonyultak. Éppúgy, mint az utolsó idők gyülekezete, mely a legnagyobb világosságban jár ugyan, mégis szemgyógyító kenőcsre van szüksége. (Jel.3:18)

Persze ezt a kenőcsöt nem a külső, a hanem a belső szemre ajánlja az Üdvözítő. A vágyainkat, a gondolkodásunkat szeretné magára irányítani.

Így emlékezzünk ma reggel Péter esetére is, aki a Galileai tengeren, a csónakból kilépve a vízen járt, egészen addig, míg tekintetét le nem vette a Mesterről. Amint engedett a szívében megjelenő önteltségnek és büszkén társaira nézett, azonnal süllyedni kezdett.

Ha szeretnél felülemelkedni az élet viharain, és szeretnél mennyei látáshoz jutni, irányítsd figyelmedet arra, akire Pál mutat:

 „Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.” (Zsid.12:2-3)

kedd, szeptember 02, 2014

Az Úr Lelke



De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
János ev. 16,13-14


Jézus megígéri, hogy tanítványai, és az egész emberiség nem marad magára. Azt mondja, hogy eljutnak a tanítványok minden igazságra és ezt az ő Lelke vezetésével tehetik meg. Ahhoz, hogy a Lélek tudjon dolgozni, ahhoz, az kell, hogy Jézus távozzon a földről. A tanítványok számára a Lélek által biztosítja a helyes értékítélést.

Mi is szeretnénk helyes értékítéletet hozni, és mondani. A döntéseink előtt, megkérdezzük, jó irányba fogja-e befolyásolni az életemet, vagy éppen az ellenkező irányba fogja befolyásolni életem? Sokszor hezitálunk a döntéseink előtt, mert annyi lehetőség között kell választani. Ez a nyugati társadalom alapja. A döntési lehetőségeink maximalizálása. Minél több lehetőség között kell választani, annál nehezebben hozzuk meg a döntést. Azért mert hajszálnyi eltérések is nagyban befolyásolják a véleményünket.

Van egy pompás hír számunkra. Ma csak két alternatíva között kell választani. Az egyik, amit nevezzünk rossznak. Ezek azok, amik az életminőségemet negatív irányba terelik. A másik alternatíva, amit nevezzünk jónak, pozitív irányba befolyásolja az életem. Banális a kérdés, de melyiket választod? 

Nyilvánvaló, hogy a jót szeretnénk választani. Ehhez az kell, hogy hagyjuk, hogy az Isten Lelke elvezéreljen bennünket minden igazságra! Nem fogunk csalódni benne. Könnyű a döntés. „Válaszd azért a jót”. Mi kényszerít arra, hogy lelkedet nyugtalanságba hajszold? A rossz választás nem kell senkinek, a jóhoz, csak az kell, hogy legyünk érettek annyira, hogy elfogadjuk az Isten Lelkének vezetését!
 

hétfő, szeptember 01, 2014

Isten munkája bennünk

"Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára."

Pál levele a filippiekhez 1:6


Egyszer - a mesében - a pillangó mama az utolsó leheletével megkérte a hernyót, hogy vigyázzon a petéire, amiket a káposztalevélre tett le. A hernyó nem érezte magát alkalmasnak a feladatra, de nem volt mit tennie, mert már nem tudta azt visszautasítani.

A hernyónak - mivel korábban nem tanult petenevelés tantárgyat, mert nem gondolta, hogy még szüksége lehet rá - egyáltalán nem volt ötlete, mit is kellene kezdenie a petékkel. Megkérdezte a világlátott pacsirtát, szerinte mivel táplálkoznak a pillangó petéi. Hernyó azt hitte eddig, hogy a peték otthonául szolgáló és egyébként is neki ismert étel, a káposztalevél lesz a megfelelő étel a petéknek. A pacsirta szerint viszont virágporral kell majd táplálnia őket. Hernyó most kétségbeesett, mert nem fogja tudni biztosítani a szükségeset nekik, de még jobban megdöbbent, amikor pacsirta szerint a pillangó petéiből először hernyók fognak kikelni. A legnagyobb meglepetést azonban az okozta a hernyónak, amikor a pacsirta azt osztotta meg vele, hogy egyszer őbelőle is, vagyis a hernyóból pillangó lesz. Először azt hitte, a pacsirta csúfolódik, meg is haragudott rá ezért, de azután elkezdett reménykedni benne, hátha igaz lehet.

Ettől kezdve hernyó boldogan és tántoríthatatlanul mindenkinek arról beszélt, hogy ő is pillangóvá válik egy napon. Szomszédai és ismerősei bolondnak nézték és azt hajtogatták, hogy ez nem történhet meg, mert a tudomány nem támasztja alá ezt az elméletet. Különben is csak a pacsirta és a hernyó hisz benne.

Egy nap a hernyó elkészítette gubósírját, amibe vidám szívvel bújt bele, mindenkinek azt mondta, ne legyenek szomorúak miatta, mert pillangóként fog előjönni belőle. Az ismerősei kicsit könnyes szemmel, mégis legyintve kinevették: "Szegény bolond, soha nem leszel te pillangó".

A hernyó gubósírjából egy idő múlva egy csodálatos és tökéletes pillangó bújt elő...