csütörtök, november 27, 2014

Kérni, keresni, zörgetni...

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”
Máté szerinti evangélium 7:7-8

Nagyszerű dolog ez a keresztyénség! Ha van valami kívánságom, Isten elé tárom imában, és ő megadja nekem – legalább is sokszor hallottam ezt, erre a Biblia-szövegre hivatkozva. Ha ilyenkor esetleg hangot adtam azoknak a tapasztalataimnak, amelyek nem mindig támasztották alá ezt az elgondolást, akkor arra bátorítottak, hogy imádkozzam buzgóbban, imádkozzam többet, esetleg böjtöljek is közben, és Isten meg fogja hallgatni kérésemet. Ez a fajta gondolkodás engem egy üdítő-automatára emlékeztet. Fölül bedobom a pénzt, megnyomom a megfelelő gombot, csörög, berreg, végül pedig alul kiadja a megkívánt üdítőt. Mintha Isten is egy ilyen kozmikus automata lenne, ahol fölül bedobom az imádságot, alul pedig kiveszem a kívánságomat. És ha nem működik, akkor az csak azért van, mert nem dobtam be fölül elég imádságot.

Meglátásom szerint itt Jézus valami egészen mást akar megtanítani az imádságról. Hányszor volt már velem, hogy kerestem valamit – egy jegyzetfüzetet, vagy egy fontos cetlit – de valamiért nem került elő. Keresgélésem közben azonban kezembe akadt valami, amit két-három héttel ez előtt kerestem, de annak idején nem találtam meg. A keresés a hitéletben állandó és sokszor nyugtalan úton levést jelent. Az Istennel való kapcsolat az nem egy unalmas statikus dolog, hanem állandó mozgás, dinamikus változás – folyamatosan keresni a válaszokat, folyamatosan kérdezni Isten szándékát az életünkben. És gyakran előfordul, hogy égető kérdéseinkre nem kapunk választ, hanem hirtelen megvilágosodik előttünk – mint a két-három hete keresett tárgy – egy olyan probléma, amelyért évekkel ez előtt imádkoztunk.

A kopogtatás képe sem támasztja alá a kozmikus automata teológiáját. Amikor kopogtatunk, akkor belépési szándékunk mellett azt is kifejezzük, hogy tiszteletben tartjuk a házigazda döntését. Ha nincs otthon, vagy ha éppen nem ér rá, akkor nem nyitja ki az ajtót. Éppen így van ez az imával is. Mikor kopogtatunk, akkor egyrészről elmondjuk Istennek, hogy mit szeretnénk, másrészről pedig kifejezzük, tiszteletben tartjuk az ő döntését. Elfogadjuk azt is, ha jelenleg még nem alkalmas, hogy az az ajtó megnyíljon.

Milyen elv alapján válaszol hát Isten az imáinkra? Jézus a folytatásban adja meg a választ: „Vagy ki az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle, vagy amikor halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?” (7:9-11) Isten imameghallgatása a szülő-gyermek közötti kapcsolat elvén működik. Én, mint apa, sokszor szembesülök avval, hogy az, amit gyermekeim kérnek tőlem – különös tekintettel a bevásárlóközpontokban –, nincs mindig hasznukra. Ilyenkor a legtöbb esetben nem adom meg kérésüket – és ez sok idegőrlő hisztizéssel jár együtt –, de nem azért, mert nem szeretem őket, hanem éppen ellenkezőleg. Épp így van ez Istennel is. Sok esetben ott állunk az ajtaja előtt, kopogtatunk, sokszor talán dörömbölünk is, de csak nagy hallgatás a válasz. Ilyenkor jusson mindig eszünkbe, a hallgatás mögött is Isten irántunk való szeretete nyilvánul meg.

Kérjünk, keressünk, zörgessünk ma is. A többit pedig bízzuk Istenre…