szombat, július 04, 2009

Mindenütt látható

„Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.”
Máté evangéliuma 24. fejezet 27. vers

„Az Üdvözítő megadta eljövetele jeleit. Sőt még többet is adott ennél. Pontosan meghatározta azt az időpontot, amikor először jelennek majd meg ezek a jelek. "Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig" (Mt 24:29-31).
Közvetlenül a nagy középkori üldöztetés után teljesedett be a nap és a hold elsötétedése, és a csillagok lehullása. Jézus ehhez még ezt fűzte hozzá: "A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt" (Mt 24:32-33).
Krisztus megadta eljövetele jeleit. Akarata szerint megtudhatjuk, hogy mikor van már közel, éppen az ajtónál. Krisztus azoknak mondja ezt, akik látják ezeket a jeleket: "Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek" (Mt 24:34). Ezek a jelek megjelentek. Most már teljes bizonyossággal tudjuk, hogy az Úr eljövetele közel van. "Az ég és a föld elmúlnak - mondja - de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak" (Mt 24:35).
Krisztus az ég felhőiben nagy dicsőséggel jön el. Ragyogó angyalok sokasága kíséri majd. Azért jön, hogy feltámassza a halottakat, és jön, hogy megdicsőítse azokat, akik szerették Őt és megtartották parancsolatait, és magához veszi őket. Krisztus nem feledkezett meg róluk, sem ígéretéről. Újra összekapcsolódunk családunk tagjaival. Mikor halottainkra tekintünk, elgondolkozhatunk arról a reggelről, mikor Isten harsonái megszólalnak, "a halottak feltámadnak romolhatatlanságban és mi elváltozunk" (lKor 15:52).
Már csak egy rövid idő, és meglátjuk a Királyt a maga szépségében és dicsőségében. Már csak egy rövid idő, és Krisztus letöröl a szemünkről minden könnyet. Már csak egy rövid idő, és Krisztus Isten "dicsősége elé állíthat" bennünket "feddhetetlenségben nagy örömmel" (Júdás 24). Azért, mikor Krisztus megadta érkezése jeleit, ezt mondotta: "Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok" (Lk 21:28).
Krisztus azonban nem jelentette ki eljövetele napját és óráját. Világosan megmondta tanítványainak: "Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül" (Mt 24:36). Ha megadta volna a pontos időt, akkor vajon miért buzdította éberségre tanítványait. Vannak, akik azt állítják; hogy tudják az Úr megjelenésének a napját és óráját és a legnagyobb komolysággal határozzák meg a jövőt. Az Úr azonban óva int ettől a magatartástól. Az ember Fia második eljövetelének a pontos ideje Isten titka.” (Ellen G. White: Jézus élete 536. oldal)

péntek, július 03, 2009

Hála illeti Istent

„Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.”
2Korinthus 9:15

„Minden lélek dicsérje az Urat! Végiggondolta-e közülünk valaki, hogy mi mindenért lehetünk hálásak? Gyakran elfelejtjük, hogy „felülről, a világosság Atyjától csak jó adomány és tökéletes ajándék származik” (Jakab 1:17). Remélhetünk és örvendezhetünk. Közbenjárónk a mennyei szenthelyen könyörög értünk. Bocsánatot és békét nyerünk érdemeiért. Testvérem, ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétséggel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellent sugallatainak! Ne kételkedj Jézusban, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki. Egy pillanatra se szomorítsd meg együttérző Megváltódat a kételyeiddel! A legmélyebb érdeklődéssel követi a mennyei ösvényen való előrehaladásodat. Látja buzgó igyekezetedet, figyelemmel kíséri eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet.

Kérésből és elfogadásból álljon-e az egész vallásos életünk? Hát örökké csak a szükségleteinkre gondoljunk és soha az elnyert áldásokra? Pusztán csak elfogadói leszünk-e Isten ajándékainak, a hálánkat pedig sohase fejezzük ki? Sohase dicsérjük Őt azért, amit értünk tesz? Nem imádkozunk eleget és még akkor is takarékoskodunk a köszönettel. Sokkal erőteljesebbek lennének imáink, ha Isten szerető gondoskodása nyomán több hála és dicséret visszhangoznék bennünk.” (Ellen Gould White, Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, 114, 119. o.)

csütörtök, július 02, 2009

Áldozat vagy engedelmesség?

"Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!" 1Sámuel 15:22

Ha az egész fejezetet nézzük, azt látjuk, hogy Izrael királya inkább a "látványosabb" formáját választotta most is az istentiszteletnek. Ekkor jelentette ki az Úr Sámuelen keresztül: végleg elveti Sault, mert "eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg" (1Sám 15:11). A sok egymásra halmozott kisiklást megelégelte az Úr, és elvette tőle a királyságot. Saul, mindig más utakon akart járni, mint amit az Isten megparancsolt neki. Meghagyta a bűnösöket,üldőzte az ártatlant, Isten helyett egy jövendőmondót keresett fel...

Amikor megverte az amálekitákat meghagyta az állatokat, akikre azt mondta Isten, hogy el kell pusztulniuk, és áldozatot akart bemutatni az Úrnak. Rossz döntés. Az Úrnak nem a megölt áldozatra volt szüksége, hanem az engedelmes szívére.

A jó Istennek ma nem az adományunkra, a hangzatos bizonyságtevésünkre és látványos evangelizációinkra van leginkább szüksége, hanem az engedelmes szívünkre. Bár az előbbiek is fontosak, de mit sem ér, ha csak azért tesszük mert így kívánja a világ, az egyház, az ADRA vagy valaki. Istennek rám van igazán szüksége, nem a megáldozott bárányaimra. Arra van szüksége, hogy mindig engedelmeskedjek tanácsainak, mert csak így lehetek boldog.

Boldog? Igen! Azért adott szabályrendszert nekünk, mert védeni akarta az életünket. Azzal, hogy a szombatot adta pihenésként, az Istenképünk helyreállításával (lásd nem szobor, hanem mindenütt jelenvaló), a családi harmoníát védte (ne törj házasságot és légy engedelmes a szülődnek), a magántulajdont védte (ne lopj, ne kívánd ami a másé), az élet védelmét adta (ne ölj) stb.

Boldog akarsz ma lenni? Figyelj a "védelem-kerítésre"! Nem áldozat, csak engedelmesség Miattad! Istennek rám van szüksége ma, az engedelmes életemre. Ha képes vagyok ma engedelmeskedni neki, akkor egyel kevesebb esélye van egy közúti balesetnek. Ha odafigyelek a páromra, egyel kevesebb esélytelen házasság. Ha visszadaadom az elveszett pénztárcát, megmentek valakit az éhhaláltól, és ha védelmezen a gyengébbeket esélyt adok az örök életre nekik. Minden, amit ma Istenért teszek, az a másikat is, de az én boldogságomat is szolgálja.

A mai nap alkalom arra, hogy boldog lehess. És tedd azt amit Gyökössy Bandi bácsi mondott egyszer "amikor az emberek kiborulnak, én általában leborulok".

szerda, július 01, 2009

Krisztus jó illata

„Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között”
(Pál második levele a Korinthusiakhoz 2. fejezet 15. vers)

Mikor Henit elhívtam randevúra, egyet vacsorázni, lényegében már ekkor megkértem a kezét… mindmáig emlékszem milyen kellemes parfümöt használt. Emlékszem, mert a este volt és a félhomály és a sötét még jobban felnagyítja az illatokat. Aztán emlékszem milyen volt először beleszagolni a hajába, megszagolni a bőrét…

No és természetesen én is igyekeztem a legillatosabban megjelenni, amikor találkoztunk. Lehetőleg nem egy jó tekerés után állítottam be hozzá…

Azóta eltelt nyolc év, és ennyi idő után már a szagok sem okoznak problémát. Hiszen most már ismeri ő is, és tudom én is milyen, amikor izzadt, amikor fáradt, amikor a fokhagymás vacsora után beszélgetünk, amikor kialvatlanul ébredünk… és mégsem fújjogunk, mégsem fintorgunk, hogy ugyan már takarodj, nekem ilyen gyűrötten, ilyen büdösen nem kellesz.

Pál azt állítja mi Jézus illata vagyunk a világnak. Nem tudom ki, hogy van vele, de én néha nem illatosnak, hanem szagosnak érzem nemcsak más, de a saját keresztényi mivoltomat is. Éppoly erőltetettnek, éppoly őszintétlennek, mint mikor a randevún még hazudunk is, csak nehogy kiderüljön valami rossz rólunk. Igen, mindent befújunk drágának látszó, olcsó pacsuri kölnivel és így úszunk, így tempózgatunk ebben a mondvacsinált rózsaszín illatfelhőben.

Hogy meddig megy ez így? Amíg végre megértjük, hogy nem magunknak kell gyártanunk a szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb hívői illatokat. Nem magunknak kell kiizzadnunk az üdvösséget, mert bíz annak nem illata, hanem szaga van…

Az előző vers így szól: „Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.” (2Kor.2:14)

Jó lenne végre nemcsak drága öltönyös kereszténynek lenni, hanem szégyenérzet nélkül engedni és hagyni, hogy az látszódjon meg a gyerek pelenkázásakor, busz után rohanva, melósruhában, wc pucolás közben, munka után elaléltan hazaérve, miközben megcsap a mosogató felől a mosatlan szaga: milyen jó Jézushoz tartozni!

S hogy „ezekre kicsoda alkalmatos?” (2Kor.2:16)

Akik nem akarnak másnak, szebbnek, többnek, illatosabbnak látszani, mint akik valójában. Akik nem tettetik magukat, akik felvállalják gyengeségüket és erőtlenségüket, akik nem tettetett mosollyal és fél szívvel mondják:

"Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban." (2Kor.2:17)

kedd, június 30, 2009

Az Ő nevéért ....

„Mert kősziklám és védőváram vagy te, vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet.” Zsolt.31,4

Késő este, mikor már mindenki nyugovóra tért, egyszer csak csöngetnek a lelkész lakásánál. Egy nő állt ott kisírt szemekkel. A lelkész behívta őt és megkérdezte, hogy mi a probléma? A hölgy csak sírt tovább és azt hajtogatta, hogy rajta már senki sem segíthet! A lelkész unszolta őt, hogy mondjon valamit, hátha lehet orvosolni valahogy a baját. Néhány perc is eltelt, mire nagy nehezen elmondta, mi bántja lelkét. A lelkész meglepődött: „csak ennyi?” –kérdezte. „ Ezt a problémát lehet, hogy egy telefonálással el tudom intézni”! Így is történt! Ez a kilátástalannak tűnő helyzet 2 perc alatt megoldódott….
Bizonyára már mi is voltunk nehéz helyzetben, amikor nem láttuk a kiutat! Úgy éreztük, hogy mindennek vége, nincs tovább! De valahogy azután mégis lehetőség nyílt megoldani a problémát, és az, amit mi nagyon nehéz tehernek gondoltunk, valaki levette rólunk!
A zsoltáríró, Dávid is úgy érzi, nincs kiút! Nem tudjuk, éppen melyik barlangban bujdosik, nem tudjuk, éppen ki tőr az életére (valószínű Saul), de az biztos, hogy élete veszélyben van, és úgy érzi: egyedül csak Isten segíthet! Dávid mindezt tapasztalatból tudja! Sokszor volt már kilátástalan helyzetben, de Isten mindig megoltalmazta őt! Ő a kőszikla, ahová a vihar elől futhat, mint valami hatalmas bástya, körülveszi életét az Úr! De vajon miért? Bizonyára megérdemelte Dávid, nem? Nem! Szerencsére nem érdem szerint adja Isten a védelmet, hanem kegyelem szerint! Dávid sem próbál érvelni Isten előtt! Nem győzködi a Mindenhatót, hogy tekintsen rá, mert, hogy ő milyen tökéletes életet él! Ezt mondja: „Vezess hát engem a Te nevedért!” Dávid az Úr nevére apellál, ami veszélyben foroghat, ha nem segítené meg a szolgáját!

Barátom! Nem tudom, hogy éppen milyen fájdalom gyötör! Nem tudom, hogy milyen teher nehezedik rád! De egyet tudok: a Te életedben is csak Isten segíthet! Tedd le Előtte nyomasztó terhedet, amely szinte már majdnem összenyom! Lehet, hogy neki 2 perc sem kell, és elszállnak életed sötét fellegei! Ő kész arra, hogy segítsen! Nem azért, mert olyan jó és tökéletes vagy, hanem az „Ő nevéért!” Isten előtt nem hivatkozhatunk semmi érdemünkre, hiszen „minden mi jócselekedeteink is olyan, mint a megfertőztetett ruha”. Nem is azért segít az Úr, mert megérdemeljük, hanem Jézus Krisztus véréért, az Ő áldozatáért! Ő a mi kősziklánk, Ő a mi védőbástyánk, Ő a mi segítségünk!

Csak jöjj hozzá, és mond neki el bánatodat és kérd Őt, hogy segítsen! Ha kell, Isten egy sereg angyalt elküld, hogy megmentsen! Az Ő nevéért….
Kormos Tivadar

hétfő, június 29, 2009

Oltalmunk és erősségünk

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.”

Zsoltárok könyve 46:2

Sokféleképpen el lehet énekelni egy éneket. Unottan és érdektelenül, de szívből és átélve is. A szívből jövő énekléskor végiggondoljuk a mondanivalót és mintegy imát vagy hitvallást gyakorolunk énekünkkel. Mai zsoltáridézetünk is egy olyan ének, melyet csak szívből és meggyőződéssel lehet kimondani.

„Erős vár a mi Istenünk”. Többnyire így ismerjük a zsoltár vezérgondolatát. Luther Márton által a zsoltár feldolgozása a reformáció „harci dala” lett.
„Erős vár a mi Istenünk, / Jó fegyverünk és pajzsunk. / Ha ő velünk, ki ellenünk?/ Az Úr a mi oltalmunk. / Az ős ellenség / Most is üldöz még, / Nagy a serege, / Csalárdság fegyvere, / Nincs ilyen több a földön.” – mondja a jól ismert ének első versszaka. A zsoltár és az ének is arra utal, hogy életünk komoly harc, és veszedelem, melyben egyedül Istenre számíthatunk.

Valóban, egy olyan Istenünk van, aki minden típusú bajban oltalmat és biztonságot jelent. Háborús időkben magas hegyekre épült várakba zárkóztak az emberek, mert ott voltak a legnagyobb biztonságban. Erről meg is voltak győződve, mert egyébként nem mentek volna oda.

Tudunk-e bízni annyira Istenben, hogy hozzá meneküljünk? Nincsenek-e olyan „váraink”, ahol bár biztonságot keresünk, de Isten nincs ott. Izrael életében Isten számtalanszor igazolta, hogy megoltalmazza az övéit a veszedelemtől, ha benne bíznak. Elrejt, megvéd, győzelmet ad.

A harcunk egyre hevesebb, mert ősi ellenségünk fokozottan törekszik legyőzésünkre. Mit tehetünk ellene? Legyen a válasz Luther énekének második versszaka:

„Erőnk magában mit sem ér, / Mi csakhamar elesnénk, / De küzd értünk a hős vezér, / Kit Isten rendelt mellénk. / Kérdezed: ki az? / Jézus Krisztus az, / Isten szent Fia, / Az ég és föld Ura, / ő a mi diadalmunk.”

vasárnap, június 28, 2009

Új szövetség Istennel

Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.
Jeremiás 31:33-34


Valamit akartunk. Valamiért mindent megtettünk. Valamit elveszítettünk. Valamit elrontottunk, és kezdhettük újra. Kudarcaink szépítésének eszköze az újrakezdés szépen csengő szalmaszála. Szegénységünk, képtelenségünk, és gyengeségünk paravánja. Hányszor kezdtünk már bele, és fogadkoztunk hogy most már másként lesz minden. Minden más változott is, de tapasztalhattuk, hogy mi nem. És így lett saját lényünk a keserű újrakezdés és az újbóli kudarc záloga...

Az újrakezdés olyan szó, ami a kudarcot juttatja eszünkbe, pedig a Szentírásban éppen ellenkező az értelme: Isten diadala. Mert ott, ahol mi kudarcot vallunk, Isten el tudja kezdeni az igazi siker felé vezető utat az életünkben. Gondoljunk Dávidra, ahogyan összetörik bűne súlya alatt. Gondoljunk Péterre, ahogy tagadásának szégyenében ég. Gondoljunk saját életünk hibáira, ami következtében belekapaszkodtunk Istenbe. Mert Isten nem új ruhát készít nekünk, nem új sminket, és nem is új szokásokat, hanem új szívet. Kicseréli a motort, ami hajt bennünket. Kicseréli a forrást, amiből minden gondolatunk és tettünk táplálkozik.

És megismered Jézust, úgy, ahogyan eddig még soha: „ Ó, Uram és én Istenem!”


Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez amagától:ez a Kegyelem.