Szófogadás



"Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes."

Efézusbeliekhez írott levél 6. fejezet 1. vers


Mindennek legalább két oldala van, így a gyermeki engedelmességnek is. Eleve nézhetjük Pál apostol tanácsát a szülő, ugyanakkor a gyermek szemével is. De az engedelmességre hívás is értelmezhető elvárásként, de segítő tanácsként is.

A mi huszonegyedik századunkban, az "én" abszolút szabadságának világában, az individualizmus korában, az engedelmesség fogalma semmiképpen sem olyan pozitív jelentésű, mint az apostol korában volt. Mert ma az engedelmeskedik, aki alárendelt, akinek vezetője, főnöke van, akit mások szabályai korlátoznak, vagy határoznak meg - gondolják sokan. Mivel a vezetés válságát is ma éljük, mindez tovább növeli számunkra az engedelmességben a kiszolgáltatottság, a sebezhetőség kockázatát. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy annyira a magunk urai akarunk lenni. Igaz ez a felnövekvő generációra, gyermekeinkre is.

A pszichológia régóta beszél arról, hogyan fejlődik az egyéniségünk. Elmondja, hogy először teljes függésben vagyunk a szüleinktől, de már születésünk pillanatától kezdve megéljük az elszakadást és elindulunk az önállóság útján. Hiszen a születéssel elválunk édesanyánk testétől, de még karon ülők maradunk. Majd az első lépéseinkkel egyre távolodunk tőle. Megfigyeltük már, mennyire türelmetlenül várja a kisgyermek, hogy önállóan járhasson? És ott a beszéd. Még nem is ismeri a szavakat, mégis határozottan képes érvényt szerezni akaratának. És ahogyan ez a kezdeti szakaszokban van, lelkileg is egyre inkább önállósodik. A szülő, mint abszolút példa, lassan háttérbe szorul a társak, a barátok mögé. Ekkor lesz egyre fontosabb a közösség, a kortársak véleménye, a "bandához" tartozás. Végül pedig eljutunk a saját döntéseinkhez is. De mi a szerepe mindebben az engedelmességnek?

Szeretném, ha megértenénk, hogy az engedelmesség személyiségfejlődésünk minden szakaszában fontos szerepet játszik. Az engedelmesség egyfajta próba és vizsga egyszerre, ahol a "tanár" és a "diák" egyszerre vizsgázik. A gyermek vizsgája, hogy érti-e a tanácsot, látja-e a jót, amit elődei már megértettek. A felnőttek vizsgája pedig az: valóban igaz-e, működik-e mindaz, amit megtanítottak.

Pál azt tanítja, hogy az a helyes, hogy a gyermek engedelmes legyen szülei iránt. Nem csupán azért, mert ők már idősebbek, okosabbak, tapasztaltabbak, mint utódaik és így már megtanulták az élet rendjét, a hit útját. Ebben a tanácsban benne van még a szeretet dimenziója is. Ugyanis a bölcsesség, a tudás és a tapasztalat nem elég. Mindez semmi, ha "szeretet nincs bennem" - tanítja az idős apostol. Márpedig egy egészséges családban,  az írás szerint, jelen van a szeretet. Ez az, ami létrehozta a közösséget és ez az, ami az engedelmesség által megtartja azt. Engedelmességet kérek, várok el; mert szeretem őt és a javát akarom - mondja a jó szülő. Engedelmes és szófogadó vagyok, mert szeret engem, és a javamat akarja - mondja a jó gyermek.

Mindezek után van-e oka az engedetlenségnek, a kétségnek? Igen, ha arra koncentrál, hogy még jobb utakat keres, mert a világunk változik. És sajnos akkor is van, ha az engedelmesség elvárása mögött nincs atyai szeretet.

Milyen jó, hogy mi mindannyian biztosak lehetünk Istenünk, mint a mi jó Atyánk, igaz szülői szeretetében irántunk!