Isten oltalmában

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól. 

Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” 

János evangéliuma 17:15-16

A 4. század vége felé egy Szíria és Kilikia határán fekvő faluban született egy fiú, Simeonnak hívták. Egy napon a templomban meghallotta Isten szavát, majd egy álmot látott, amely megváltoztatta az életét. Közeli szomszédságában aszkéták éltek, így meglátogatta-, és arra kérte őket, beszéljenek neki a szerzetesi élet alapjairól. Kemény, csaknem vad élet volt, amit a szerzetesek ott Szíriában gyakoroltak. Simeon két év után belépett egy kolostorba, ahol még szigorúbb vezeklési formákat gyakorolt, mint az előtt. 10 év után azonban elbocsátották, mert egy durva kötelet olyan szorosan tekert csupasz testére, hogy az mélyen bevágott a húsába. Tovább állt, de módszerein nem változtatott. Három évig élt bezárkózva egy kunyhóban, s minden húsvét előtt böjtöt tartott: 40 napig nem evett és nem ivott. Ez után felment egy hegyre, bekerített egy ajándékba kapott földdarabot, magát pedig hozzákovácsoltatta egy hatalmas kőhöz. Később eltávolíttatta a láncot, de ott maradt a szabad ég alatt a bekerített földterületen. Következő lépesként egy oszlopra állt. Ez eleinte alacsony volt, de egyre magasabbakra cserélte. A legutolsón (ami mintegy 20 méter magas volt), 20 évet töltött állva. Mindössze 40 évet töltött az oszlopokon. Ezért nevezték el Oszlopos Simeonnak.

Mi indította ezt az embert mindezekre?

El akart szakadni a bűntől, és a gonosz világ befolyásától.

Isten mindannyiunkat elhív, hogy gyermekei legyünk, és őt kövessük. Vajon azt szeretné tőlünk, hogy elkülönülve éljük életünket egy remete helyen, vagy egy oszlop tetején?

Jézus imádságának ma idézett része választ ad erre a kérdésre. Nem az a vágya, hogy a világtól elszigetelten éljünk, hanem hogy Vele éljünk a világban.

Kétségtelen, sokkal könnyebb tisztának maradni, ha nem érintkezünk másokkal. „Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet.” – írja naplójában Adrian Plass (Adrian Plass: Egy kegyes kétbalkezes naplója).

Kereszténységünknek azonban pont akkor kell megmutatkoznia, amikor a másik korhol, vagy türelmetlen velünk, amikor bántanak, vagy éppen semmibe vesznek; amikor úgy érezzük, nem vagyunk képesek azzal a személlyel többé egy házban élni, egy közösségbe járni. Jézus azért könyörgött az Atyához, hogy adjon erőt nekünk ezeket a lélekpróbáló dolgokat leküzdeni, kezelni.

Az életben zajló nagy küzdelemben nincs fegyverszünet. A harc folyik. Ha válaszolunk Isten hívására, már eldöntöttük, melyik oldalon állunk – „nem leszünk e világból valók” –, mert Isten gyermekivé fogad, de nem vesz ki belőle, csupán megőriz és erőt ad a mindennapos harchoz.

Jézus ma érted is imádkozik. Meg akar őrizni a gonosz mára tervezett támadásaitól. Fogadd el védelmét!