Ne ítélj!

„Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr,
aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait,
másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait

és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.”

1Korinthus 4:5

„Mi nem tudunk olvasni az emberek szívében. Gyöngeségekkel lévén tele, nincs jogunk mások fölött ítélkezni. Véges ember csak a külső látszatból tud következtetni. Egyedül arra bízták az ember feletti ítélkezést, aki jól ismeri a tettek titkos rugóit és aki gyöngéden, irgalmassággal telten mond ítéletet. […] Krisztus a jellem egyedüli igaz mértéke. Aki tehát önmagát teszi meg mérvadónak, az saját magát emeli Krisztus helyébe. Az Atya a Fiúra bízott minden ítélkezést (Jn. 5:22), ezért aki mások indítékai fölött merészel ítélkezni, az Isten Fiának előjogát bitorolja. […] A legsúlyosabb következményekkel járó bűn az a rideg, elítélő, engesztelhetetlen lelkület, amely a farizeusokat jellemezte. […] Rendkívüli éleslátással rendelkezhetünk ahhoz, hogy felismerjük mások hibáit, ám aki ebbe a lelkületbe merül, annak Jézus azt üzeni: "Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből." (Mt. 7:5) […]

Amikor az életben válság köszönt be, s inteni, figyelmeztetni akartok, csak akkor lehet jó hatású a szavatok, ha jó példával jártok elöl és megfelelő a lelkületetek. Nektek kell jónak lennetek, mielőtt jót tudnátok tenni. Addig nem tudtok áldásos hatást gyakorolni másokra, amíg tulajdon szíveteket meg nem aláztátok, meg nem finomítottátok, s Krisztus kegyelme által gyöngéddé nem tettétek. Amikor ez a változás végbemegy bennetek, akkor már olyan természetes lesz, hogy mások áldására legyetek, mint a csipkebokornak az illatos virág vagy a szőlőnek a gyümölcstermés.

Ha Krisztus bennetek a dicsőség reménysége, akkor nem akartok másokat szemmel tartani csak azért, hogy leleplezzétek őket. Vádaskodás helyett a segítségükre siettek, a mentés lesz a célotok. Ha tévelygőkhöz szóltok, vegyétek szívetekre az utasítást: "Ügyelj magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is." (Galata 6:1) Jusson eszetekbe, hogy ti is sokszor eltévelyedtetek, s ha egyszer letértetek, milyen keservesen nehéz volt viszszajutni a helyes útra. Így nem taszítjátok még nagyobb sötétségbe testvéreteket, hanem irgalommal teli szívvel figyelmeztetitek őt a fenyegető veszedelemre.

Aki gyakran tekint föl a Golgota keresztjére, tudva, hogy az ő bűnei juttatták oda az Üdvözítőt, az sohasem próbálja mások bűnével vetni össze a saját vétkeit. Már nem kapaszkodik föl a bíró székébe, hogy testvére ellen emeljen vádat. Nem lehet, nem is lesz vádaskodás, sem önhittség azokban, akik a Golgota keresztjének árnyékában járnak. […]

Gáncsoskodással, szemrehányással még senkit sem térítettek vissza a helytelen ösvényről. Elűzni viszont sokakat elűztek már így Krisztustól, sok embert kergettek el, mert szívüket elzárták jobb meggyőződésük elől. A gyengéd lelkület, a finom, megnyerő viselkedés megmentheti a tévelygőt, és bűnök sokaságát fedezheti el. Ha Krisztus jelleme nyilatkozik meg benned, ez átalakító erővel érinti majd környezetedet. Krisztus legyen észlelhető benned naponta, Ő majd kinyilatkoztatja igéjének teremtő erejét - azt a gyöngéd, kérlelő, mégis hatalmasan áldásos hatást, hogy Urunk és Istenünk szépséges képmására teremtse újjá mások lelkét."

(Ellen Gould White, Gondolatok a hegyibeszédről,
Budapest: Advent Kiadó, 1993. pp. 110-114.)