Kérjetek!

"Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen."

"A mi urunk, Jézus Krisztus nevében,
Ámen

Legyen szó bármilyen államformáról, az ország vezetőjének nevében tenni, vagy kérni valamit mérhetetlen erővel bír. Az uralkodó pecsétjét, vagy aláírását viselő hivatalos irat azonnal jogerőre emelkedik, legyen szó bármiről — büntetésről, vagy felmentésről, adóról, vagy jutalomról. Ugyanígy, ha valaki az ország vezetésének megbízásából, a miniszterelnök, vagy a kormánypárt nevében jár el egy ügyben, olyan ajtók nyílhatnak meg a számára, melyek a hétköznapi ember számára elképzelhetetlenek. Ha valaki az uralkodó nevében kér bármit, annak illik eleget tenni.

Jézus a jövőről tanítja a követőit. Hamarosan eljön az az idő, amikor a Mester visszatér az Atyához, és nekik egyedül kell helyt állniuk sok viszontagság közepette. Persze nem teljesen egyedül, és ő is pont erről beszél: eddig nem volt szükség rá, de most itt hagyja nekik az uralkodó pecsétgyűrűjét, a király megbízását. “Kérjetek és megkapjátok.” A keresztények milliói azóta imáikat az említett sorokkal zárják. “Jézus nevében kérjük.” Bizonyára hallottál már olyan imát, amit ezekkel a szavakkal fejeztek be, sőt, lehet, hogy te magad is használod ezt a “fordulatot” a saját imáidban. Legközelebb, amikor kiejted ezeket a szavakat, gondolj bele, mit is jelentenek a valóságban:

Jézus lehetőséget ad neked, hogy az ő “aláírásával” terjeszd az Atya elé a kéréseidet. A világmindenség királya a kezedbe adta a pecsétgyűrűjét, és zöld utat adott a kérésednek. Nem kell félned, hogy az igényed valamelyik fiókba kerül, vagy hogy a tiednél fontosabb kérések meg fogják előzni az Atyánál.

Amit kérsz, azt meg fogod kapni! Ez nem egy olyan gondolat, mint a manapság divatos elméletek, hogy csak be kell “vonzanod” és ha eleget gondolsz rá, meg is fogod kapni. Az ima nem egy Titok. A képlet egyszerű: kérd Istent, és Ő megadja. Lehet, hogy nem akkor, nem úgy, nem olyan formában, ahogy kigondoltad, de választ fogsz kapni rá. Ez ígéret. "Néma gyereknek anyja se érti a szavát.” Hát kérj!

És végül, ez az egész pecsétgyűrű és aláírás-dolog azért van, hogy örömöd teljes legyen! Hogy láss valami mást is, mint a világ nyomora és borzalmai, hogy lásd, hogy Isten milyen csodálatosan tud változást hozni az életedbe. Mert erről szól a kereszténység, az örömről.

Bármi is legyen a kérésed, kérd ma Jézus nevében, őszintén, fenntartások nélkül, és figyeld meg, hogyan nyílnak meg az ajtók a Király neve hallatára!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet