szombat, november 07, 2009

Hatalom a jóra

„saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,”
János 1.11-12 (Új fordítás)

Nem könnyű jót tenni, pedig úgy akarjuk, de nincs hozzá elég erőnk, elég hatalmunk. Mint ahogy semmi sem hullik magától az ölünkbe, ez sem. Sok elutasítással találkozunk, amíg végül, talán elérjük a célunk, vagy belefásulunk.
Legjobban nem az idegenek, hanem a barátok, a család visszautasítása fáj. Mert az idegen az más. Ő még nem ismer, nem tudja, ki vagyok, mit és miért akarok. Nem ismeri a nyelvet, amit beszélek, könnyen félreérthet, mert nehezebben veszi a lapot. A mieink viszont régóta társaink utunkon. Hiszen már fél szavakból is megértjük egymást, ismerjük még a másik rezdülését is. Tudhatnák szándékainkat, érzéseinket, hozzájuk való viszonyunkból.
Sokszor azonban a rólunk való ismeret a gát. Hiszen jól tudják erényeink mellett hibáinkat is. Pontosan tisztában vannak vele, mit, mikor, hogyan rontottunk el; mit kellett volna másként. Jellemünk, cselekedeteink homályos, törött tükrén keresztül szemlélik bennünk az istenképmást, így nem csoda, ha torz a sziluett.
Ezért kell – ha jót szeretnénk tenni – elfogadás várás, adni akarás helyett, nekünk kaput nyitnunk, nekünk befogadni Őt maradéktalanul. Nem vitatkozni, nem ágálni. Elfogadni, hogy minden, amit Ő ad nekünk – legyen az bármily nehéz és kevéssé érthető is – az a jobb. Így megtapasztaljuk az Isten csodálatos, folyvást megváltoztató, növekedést adó erejét, és hatalmat kapunk arra, hogy jót tegyünk másokkal.

péntek, november 06, 2009

A szívbe írt törvény

„Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmagoknak törvényük:
Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.”
Róma 2:14-15.

A fenti szöveg azt mondja nekem, hogy az emberi lélek hasonlítható a természet világához.
Ha körülnézünk a természetben, noha a bűn rombolását, pusztítását is látjuk, mégis sokat megőrzött a Teremtő keze munkájából, kezdeti szépségéből.
Így az emberi szívből sem ölt ki mindent a bűn. Sokan a szívükbe írt törvény alapján Isten akaratát követik, noha nincs kézzel írt törvényük.
Ez arra tanít, ha szoros, meghitt kapcsolatban élnénk Istennel, akkor teljesen természetes módon élnénk törvénye, akarata szerint.
Elkövetjük azt a hibát, hogy a törvény elvárásait kérjük számon embereken, anélkül, hogy megismertettük volna velük, hogyan lehetnének közösségben Istennel. Úgy megtartani a törvényt, hogy szívünk távol van Istentől – fából vaskarika. Egy alkalommal egy házaspárt gondoztam. Válófélben voltak. A férfi kért, hogy diktáljam le, hogy mit tegyen. Született egy lista, amely nem változtatott a helyzeten. A lista akkor használt volna, ha a szívben is változás jött volna létre.
A törvény a kőtábláról csak a tulajdonosával együtt kerülhet be a szívbe. A törvény adóját kell szeretnünk, akkor a törvénynek a szívünkben természetes helye lesz.

csütörtök, november 05, 2009

Harc nélküli győzelem

„Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR!”
Krónikák második könyve 20:17

Josafát király kapta ezt a gyönyörű ígéretet Jahaziél próféta közvetítésével. De nem ilyen egyszerű a képlet: Isten ebben az esetben nem adott azelőtt ígéretet, mielőtt a király és népe meg nem alázkodott Isten előtt.

A moábiták és az ammoniták megtámadták Júdát. Megijedt Josafát, az Urat kezdte keresni és böjtöt hirdetett egész Júdában. Ez az alap, amin keresztül már meg lehet hallani Isten halk és szelíd hangját. Amíg magabiztosak vagyunk, addig nem vagyunk kíváncsiak Istenre. Amíg nem keressük az Urat, addig Ő nem jön. Bár mindig ott áll, de mit ér, ha mi nem tudunk róla. A böjt pedig az egész népet emlékeztette arra, hogy mint nép, Istenre várnak. Nem csak a király hóbortja, ami történik, hanem a nép is egy emberként ugyanattól a Személytől várja a segítséget.

Összegyűlik az egész nép, nem azért, hogy harcászatot tanuljanak, de nem is azért, hogy bálványokat tiszteljenek, hanem azért, hogy a király közbenjárjon mindannyiukért Isten előtt. Ritka pillanat a zsidó nép történetében. A király itt azt a szerepet tölti be, amire elhívatott: a népet képviseli Isten előtt. Egy rövid dicsőítés után a király Isten tetteire, a honfoglalásra, a templomépítésre és az Egyiptomból való szabadulásra emlékezik az imádságban. Az imádság igazi kérése három rövid mondat: ítéld meg őket, nem tudjuk, mit tegyünk, csak Rád tekintünk. A lehető legjobb alapállás. A semmivel kell rendelkezni ahhoz, hogy Istenhez mehessünk. Ő tele marokba nem tud ajándékot adni, csak ha erőszakkal venné el tőlünk, amit hoztunk magunkkal, de ez nem Isten módszere. Valamivel mégis bírni kell: a remény emeli a tekintetet oda, ahol utoljára láttuk a sugarat. Egyvalamivel mégis rendelkezünk: tudjuk, honnan jön a segítség: csak Rád tekintünk.

Isten számtalanszor megsegítette a népét a harcokban, de kevésszer olvasunk arról, hogy nekik semmit sem kellett tenni a győzelemhez. Isten harcolt helyettük, a nép Isten előtt állva már megnyerte a csatát.

Ez a történet nem a mi történetünk, de mégis van benne a mi sorsunkból. A mi ellenségeinket nem így nevezik, de a túlerő ismerős. Ismerjük a megijedést, az odafordulást Istenhez, és az isteni választ, hogy a mi dolgunk az, hogy veszteg maradjunk. És ez a nehezebb! Jobban örülnénk annak az üzenetnek, hogy harcolj, védd magad! Nehezebb nyugton maradni, mint magunkat védeni, igazságos küzdelemben menteni, ami menthető. Hiszen nem mi támadunk, mi csak visszaütünk, mert ha mi nem védekezünk, senki sem véd meg minket – emlékeztet az igazságérzet rekedt hangja bennünk.

Olyan jól hangzó okokat tudunk tömött sorokban ontani magunkból magyarázatként. De előttünk egyetlen út látszik kijelöltnek: csak nézni, hogy mit tesz Isten értünk. Nincs más választás: ha mi akarunk harcolni, lehet, de akkor nem harcol Isten értünk. Védekezhetünk a saját fegyvereinkkel, de akkor Isten fegyverei a tárban maradnak kihasználatlanul.

Ma is háború dúl majd benned és körülötted. Melyik harcot választod? Isten a legjobbat ajánlja…

szerda, november 04, 2009

Az élet kenyere

„Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”
(János evangéliuma 6. fejezet 35. vers)
Régen a kenyér egyenlő volt a fő táplálékkal. Manapság már csak kiegészítőként fogyasztjuk, ha ugyan fogyasztjuk. Hiszen kenyér helyett inkább zsemlét, kiflit, vagy más péksüteményt részesítünk előnyben.

Persze az is tény, hogy a mai kenyerek tápértéke sok esetben meg sem közelíti a régi, lisztből és kovászból készült, kemencében sütött kenyerekét. Mert ma a lényeg, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb mennyiséget el lehessen adni, így nem véletlen, hogy telenyomják mindenféle térfogatnövelő adalékanyaggal.

Az is szomorú, hogy míg a világ bizonyos részein emberek mindent megtennének egy falat kenyérért, addig nálunk sokszor kilószám a szemetesben landol az éltető étek.

Kétezer éve Jézus közelében azonban nem éhezett senki, a tanítás után mindenki jóllakottan térhetett haza. És az öt kenyér és két hal csodájával gyomrában a tömeg másnap reggel izgatottan kereste a Názáretit. Ám Ő látta valódi szándékukat:

"Bizony, bizony, mondom néktek, nem ezért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert Őt pecsétjével igazolta az Isten." (Jn 6,26).

Sokan dicsekednek azzal, milyen egészségesen élnek. Igyekeznek a legtáplálóbb alapanyagokból elkészíteni eledelüket. Megfelelő gondossággal edzik testüket. De tegyük fel a kérdést; mit ér mindez, ha a lelki dolgokra emellett alig marad idő?

Sokak életében a földi vágyak kielégítése és az anyagi javak spájzolása annyira leköti a figyelmet, hogy a valódi, mennyei táplálék veszendőbe megy.

Ma reggel Isten csodálatos reggelit készített neked. Nem müzlit, nem zabkását, hanem önmagát. Ha szeretnél valóban jóllakni, ne érd be e néhány sorral; tölts több időt Vele!

kedd, november 03, 2009

Ne aggodalmaskodjál

„Kicsoda pedig az közületek, ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?” Luk. 12,25

„Ne aggodalmaskodjál! Nézz Istenedre fel! Ő felruház és táplál, rád gondot Ő visel!”..….

Fiatalabb koromban sokszor énekeltük ezt a dalt ifjúsági alkalmakkor, kirándulásokon kánonban. Olyan lélekemelő, olyan megerősítő volt!
Azóta évek teltek el. Háromgyerekes apuka lettem. A dolgok nem mindig úgy alakultak, ahogy szerettem volna. A terhek, a nehézségek új fejezetet nyitottak életem könyvében és átírták az eredeti gondolatmenetet….
Mégis, mi változott azóta? Felgyorsultak a mindennapok, több lett a kihívás, ahogy a gyermekek növekedtek, több lehetőség és – be kell vallani – több aggodalom! Vajon nem lesz e maradandó károsodás egy betegség után? …. Be kerül-e abba az iskolába, ahová szeretnénk?.... Helyt tud-e állni az életben?..... Be jön-e az a próbálkozás, amivel szeretnénk előbbre haladni?.... stb.
Bármilyen furcsa is, Jézus úgy zárja le ezt a szakaszt, hogy „mindezeket a világi pogányok kérdezik…”! Lehet, hogy vannak különös dolgaim, hiszen nem vagyok tökéletes, de azért pogánynak mégsem gondolnám magamat!!! Én Istenhívő vagyok, és ezt büszkén felvállalom mindenki előtt!
Igen? Akkor miért nem tudok teljes egészében Istenre hagyatkozni? Miért nem hiszem azt, hogy az Úr lát, tud mindent és a lehető legjobbat akarja nekem és családomnak? Miért van még mindig kételkedés a szívemben, amikor egy-egy kereszteződéshez érek az életben, és nem tudom, hogy hogyan tovább?
Az aggodalmaskodás kizárja a hitet! Ha hiszek Istenben, akkor hinnem kell azt is, hogy semmi nem történik véletlenül az életemben! Mindennek meg van az oka, bármi is legyen velem! A mi szerető mennyei Atyánk tudja, hogy nekünk és a gyermekeinknek mire van szüksége és meg is adja azt, ha javunkat szolgálja! Egy feltételt azért mégis szab Jézus: „keressétek először az Isten országát!” Minden elmúlik egyszer! A földi értékek, a karrier, a ház, a kocsi, az egészség, a szépség elmúlik! De egy megmarad: amit Jézusért tettél! Ahogyan építetted Isten országát a lelkedben, gyermekedben, környezetedben, az megmarad! Annak nyoma lesz!
Ezért ezen a reggelen Isten azt üzeni, hogy ne félj! Inkább hagyatkozz rá, keresd az Ő akaratát! Hidd el, hogy ami Megváltónk a lehető legjobbat akarja neked! Nem történhet semmi a Te életedben, csak az, amit Ő jóváhagy. Ha pedig jóváhagyta, akkor az a legjobb, ami történhet veled, hiszen „akik Istent szeretik, minden javukra van”….

Kormos Tivadar

hétfő, november 02, 2009

Az Úré az ítélet

„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.”

Zsoltárok könyve 37:5-6

Amennyire meghökkentő volt a hallgatóság számára Jézus hegyi beszédének üzenete, legalább annyira kell, hogy érintsen bennünket is a Zsoltárok üzenete. Azt hinnénk, csak minket érnek sérelmek, csak nálunk uralkodik a gonoszság és jogtalanság – de sajnos ez mindig is így volt. A bűneset után mindenképpen. Előre bocsátom egészen addig így lesz, míg Isten mindent újjá nem tesz az ítélet és megtisztítás után.

Nyilvánvalóan bánt, sért és feldühít, ha igazságtalansággal találkozunk, vagy éppen bennünket vádolnak valamivel ártatlanul. Lehet, hogy semmilyen alapja nincs, amit később el is ismernek, de közben már meghurcoltak, megbélyegeztek, leírtak. Helyreállításra, kártalanításra nincs igazi lehetőség.

Hagyjuk tehát, hogy az istentelenek az tegyék amit jónak látnak? Hagyjuk szó nélkül az erkölcstelenséget és visszásságokat a környezetünkben? Engednünk kellene, hogy azt tegyenek velünk, amit csak akarnak?...

Úgy érzem, nem ezen van a hangsúly. Cinkostársakká válnánk, ha hallgatnánk, szó nélkül hagynánk egyértelmű dolgokat. Félreértelmezett szelídség lenne az, ha folyamatosan áldozat szerepébe állítanánk magunkat. Igenis az igazságot hirdetni, képviselni kell, még akkor is ha a többségnek talán más a véleménye.

Az idézett Ige arra mutat rá, hogy „hagyd az Úrra utadat”. Egyrészt az emberi igazságszolgáltatásban bízni hiábavalóság. Másrészt, ha az Úrra bízom dolgaimat, akkor nem én fogok erőlködni, ügyeskedni, szervezkedni, hogy megvalósuljon az általam igaznak vélt dolog. Sajnos sokszor jó célok érdekében dolgozva teljesen az emberi ügyességre, taktikára, „dörzsöltségre” támaszkodunk. Így viszont Istent nem hagyjuk érvényesülni. Nem lehet Isten céljait elérni az ellenség módszereivel.

Tegyük meg amit Isten ránk bízott, maradjunk tiszták előtte, a többit bízzuk rá. Ha megoldja az ellene irányuló több évezredes jogtalan vádaskodást, gondoljuk, hogy nem tisztázza a mi ügyeinket?

vasárnap, november 01, 2009


Esély az életre

„A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket.”
Példabeszédek könyve 15:4

Úgy érzed, neked is jogod van ahhoz, hogy odavágj. Miért is ne?! Nincs is jobb dolog annál, mint a kezed ügyébe eső tárgyat – legyen az akár egy vasalásra váró pizsamapóló, vagy az IKEA-s étkészlet egy darabja, vagy csak egy formás díszpárna – odavágni a másikhoz. És valóban, a tárgyak nagyon szépen repülnek, és az esetek nagy többségében környezetüket átrendezve meg is érkeznek rendeltetési helyükre. És utána minden rendben? Jobban érzed magad? Lerendezted azt, amiért helyváltoztatásra ítélted a hozzád legközelebb lévő tárgyat? Vagy inkább szavakat szeretsz útjukra engedni, hogy iszonyatos sebességgel szállva mindent és mindenkit leromboljanak, megsebesítsenek, nyomorékká tegyenek maguk körül? Mondd, és utána Te jól érzed magad?

Persze, sokkal könnyebb „dobálózni”. Ezt valahogy sehol senkinek nem kellett tanulnia. Ez úgy jön belőlünk, ez a természetes, a szokásos, a „normális”.

Nézd, ma itt van egy másik út. Nem a legkönnyebb, de kapsz egy lehetőséget, hogy kipróbáld, és utána eldöntsd, hogyan tovább. Ma itt a lehetőség, hogy hagyd a tárgyakat és a kemény szavakat a földön, és ne vágd oda senkihez. Ma itt a lehetőség, hogy mosolyogva fogadd azt az embert is, aki nem a legkedvesebb a számodra. Kapsz egy lehetőséget most arra, hogy kipróbáld, milyen inkább nyugodtan visszakérdezni – hátha valamit félreértettél, hiszen az éremnek is két oldala van –, mint rögtön becsapni az ajtót magad mögött, hogy ne is lásd azt, aki hozzád mert szólni. Ma esélyt kapsz arra, hogy különleges légy, mert másként reagálsz a dolgokra, mint ahogy természetedből jönne.

Ha ezt az utat választod ma, akkor szelíden, mosolyogva fogsz továbblépni, és nem sértődsz meg mindenen. Ha bántanak, nem fogod magadra venni, hanem lehullik rólad, mint a megsárgult őszi falevél a félig kopasz fákról. Ha elindulsz, meglátod, hogyan lehet élni úgy, hogy másnak is életet adsz. Mindezt egy kedves szóval, egy mosollyal, egy öleléssel, vagy egy hozzá nem vágott tárggyal.

Gyere, ma próbáld ki ezt az utat! Nem ígérem, hogy ha így döntesz, minden csettintésre fog menni; de sokkal jobban fogod érezni magad, mert ma igazán élni fogsz, és összetört lelked gyógyulni kezd; holnap pedig már egy lépéssel ez lesz a természetesebb válasz. Ne feledd, a sötét oldal nem erősebb, csak könnyebb.

És ha segítségre van szükséged, hogy hogyan is indulj neki ma ennek az útnak, Jézus vár. Mert Ő „amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” (Ézsaiás könyve 53:7) És mindezt Érted tette. Azért, hogy ma ezt az utat válaszd!