szombat, augusztus 08, 2009

Megerősödés, felvirágzás

„Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái.”
Hóseás próféta könyve 14. fejezet 6. verse

A hajnali csapadék, amit harmatnak hívunk nélkülözhetetlen a növényeknek, mert ekkor nedvességhez jutnak, ami életben maradásukhoz és növekedésükhöz nélkülözhetetlen. Ahogy Isten tápláljak a növényeket, felülről származó eledellel, úgy kívánja táplálni hívő népét is, Izráelt, mint egykoron, amikor „ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott” (4Móz 11:9).
A gond csak ott van, amikor kívánságaink támadnak, és másra vágyunk annál, amit Isten mindennap a növekedésünkre biztosít. Amikor keresztény életünket a korábbi, megtérés előtti életünkhöz viszonyítva „koplalásnak” érzékeljük, lemondásnak. Az Izraelitáknak a manna az egyhangúságot jelentette, és visszavágytak Egyiptomra, ahol más is terítékre került: halfélék, uborka, dinnye, póréhagyma, hagyma és fokhagyma (lásd 4Móz 11:4-6). Olvasni is nevetséges, hogy egy isteni táplálékot dinnyéhez meg hagymához hasonlítanak, de vajon azok a dolgok, amiket előző, keresztségünk előtti életünkből olykor becsempésznénk keresztény életünkben, hogy azt ízesebbé tegyük, vajon nem éppen olyan nevetségesek? Ráadásul, ha belegondolunk, hogy a mi felülről származó eledelünk nem a manna, amit atyáink „ettek a pusztában, mégis meghaltak. [Jézus mondja,] Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él” (Jn 6:49-51).
„Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái” – csodálatos ígéret ez Isten részéről. „Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Mt 6:28-29). „Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” (Zsolt 92:13-16).

péntek, augusztus 07, 2009

Az Úr áldása a becsületes emberre

„Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az Úrtól, igazságot a szabadító Istentől.”
Zsoltár 24:4-5


A tisztaság, őszinteség, becsületesség nem ennek a világnak az erénye. Aki sokra akarja vinni az életben, hamar rá kell ébrednie, hogy nem az imént felvázolt út vezet a csúcsra. Sokan tesznek ilyen megállapítást: „becsületes úton nagyon nehéz érvényesülni”. Ez a megállapítás teljesen igaz, valóban nagyon nehéz előre jutni, ha az ember nem nyúl becstelen eszközökhöz, megoldásokhoz.

Mai igénk azt tanítja, hogy más úton nem érdemes haladni, csak a becsületes úton. Isten áldása ugyanis csak a tiszta, egyenes, becsületes úton áradhat ránk. Az igazságtól mégoly csekély mértékben elhajló ügyeskedéseket, mesterkedéseket sem tudja Isten megáldani. Az Úr áldása nélkül is lehet élni (egy darabig), de nem érdemes! A sikernek nagy ára van: az áldások nélküli élet.

Az „ártatlan kéz” kifejezés a cselekedetek tisztaságára utal, a „tiszta szív” pedig a szándék, az indítékok őszinteségére. A világosságban, egyenes úton járó ember életét tudja csak az Úr megáldani. Aki nem csak áldást nyer, ami már önmagában is óriási ajándék, hanem „igazságot a szabadító Istentől”. Ez az igazság a bűntől való megszabadítást jelenti. Teológiai szakszóval megigazulás, vagy inkább megigazítás. Jóllehet az üdvösség nem cselekedetek által nyerhető el, hanem egyedül hit által. Ez az ige azonban nagyon világosan rámutat arra, hogy a hit akkor valódi, ha a cselekedetekben megmutatkozik. Ezen a vonalon a tettek és a hit szorosan összekapcsolódik.

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy hétköznapi tetteink megjelenítsék hitünket, amellyel Istenbe kapaszkodunk. Engedjük, hogy Isten Szentlelke megtisztítson bennünket minden bűnös indítéktól. Cselekedjünk, beszéljünk, gondolkodjunk úgy, és éljünk olyan életet, amely Isten elveivel megegyezik. Teljes bizonyossággal számíthatunk az áldásokra, s ami még több ennél is, az örök életre.

csütörtök, augusztus 06, 2009

Isten vezette népét

„Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten.”
Mózes ötödik könyve 32:12

Isten választott Magának egy népet. Kiválasztani nem olyan nehéz – mondhatjuk. Pedig Istennek nehéz dolga volt, amikor az emberek közül válogatott, mert az Írás szerint nincs egyetlen igaz ember sem (Római levél 3:10) – nemhogy nép, még egyén sincs.

A választásig is nehéz eljutni, de utána talán még nehezebb az élet. Egy felmérés szerint abban a pillanatban, amikor döntünk egy termék megvásárlása felől, akkor az adott tárgynak már a negatívumait látjuk hangsúlyosabbnak, míg a döntés előtt a pozitívumai voltak a hívogatóbbak.

Isten nemcsak kiválasztott egy népet a sajátjának, hanem hordozta és vezette is őket. Vezetni – fájdalmakkal teli feladat. Nemcsak azért, mert téged szid a csapat, ha az éjszakai túrán téged követve lépnek a pocsolyába, mert nem szóltál elég hangosan, figyelmeztetve a kellemetlenségre, hanem azért is, mert akkor is vezetni kell, ha a nagyhangúak ordítása elnyomja azoknak a sóhaját, akik miatt talán lenne valami értelme vezetőnek lenni.

Isten olyan sok rágalmat kapott az emberi történelem folyamán az emberiségtől, aminek szerintem a számban kifejezett mértékét sem tudnánk elviselni, ha Isten megmondaná nekünk. Ez sajnos nem csoda egy olyan bolygó történetében, amelyik eleve az Isten elleni lázadás állapotában fogan és születik emberré ebbe a világba. Az igazi fájdalom az lehet Istennek, hogy a saját népe ugyanolyan hangosan bántja Istenét, mint azok, akik nem akarnak hozzá tartozni.

A pusztai vándorlás negyven éve az izraeli történelemnek egy ilyen, követésre nem méltó példatára, amelyből nem azt láthatjuk, hogy hogyan bánt Istennel egy olyan nép, akiket Isten arra kényszerített, hogy kötelesek ezentúl Őt szolgálni, hanem ez egy olyan népnek a története ez, akik önként vállalták az Istennel való szövetséget. Évezredeken keresztül egy ilyen népet felvállalni a világegyetem, tökéletességhez szokott lakói előtt, felfoghatatlan vállalkozás Isten részéről. Mert a pusztai vándorlás véget ért, de az Isten népe ugyanúgy lázong, mint a puszta sziklái között az isteni felhőoszlop árnyékában és a tűzoszlop melege mellett.

Folyamatosan úgy vezetni egy népet, hogy alig van, aki kíváncsi az útirányra, mert az idő legnagyobb részét az tölti ki, hogy hogyan lehetne a lázadók hangját olyan mértékben lehalkítani, hogy egyáltalán lehetségessé váljon az élet – nemcsak nem leányálom, de még felnőtt férfiak álma sem volt soha a történelem folyamán. Vezetni egy olyan népet, akik a tökéletes Isten eljárásaiban állandóan csak hibát találtak – minden szempontból a világ csodái közé sorolandó. Mi, emberek nem tudjuk megoldani, hogy a világon termő élelem a Földön egyenlően legyen elosztva, hogy ne legyen sokszoros túlsúly kontra éhenhalás ellentét a világon, de azt a csodát folyamatosan produkáljuk, hogy hogyan lehet a tökéletesben is hibát felfedezni – ezek vagyunk mi, emberiség, a Föld nevű bolygón.

Isten egymaga vezette a népet, nem volt vele idegen isten. Ez a mi nagy szerencsénk. Mert az idegen isten, bár sokfélének álcázza magát, mindig a legutolsó divat szerint, de egyvalakit rejt, és ő csak vádolni tud. A legszörnyűbb pedig az, hogy neki van igaza – ez a nép nem érdemel semmi jót, csak halált. Isten azonban nem így gondolta, hanem folyamatosan vezeti még a lázadó népet is azokért, akikért érdemes. Mert ő a megérdemelt halált nem a népének, hanem a saját Fiának osztotta, hogy végre lássuk meg, hogy a tökéletes Istenben nem lehet hibát találni.

szerda, augusztus 05, 2009

Az élet rövid
„Emlékezzél meg rólam: mily rövid az élet! Mily semmire teremtetted te mind az embernek fiait!.”
(89. Zsoltár 48.vers)

Emlékszem, gyermekkoromban többször épp a fenti megállapítás ellenkezője fogalmazódott meg bennem. Mikor már csak alig volt vissza néhány hét az iskolából, vagy amikor közeledett a születésnapom, bizony iszonyat hosszú volt minden nap.

Sőt azóta is előfordul, hogy ezer évnek tűnik egy-egy pillanat. Mikor sietni kell, de a feleségem még nincs kész, amikor nem jön a vonat, vagy késik a busz. És lehetne még sorolni, mely élethelyzetek ’hosszabbítják’ meg életünket (Fogorvos, vizsga, unalmas várakozás).

De miért van az, hogy az egyik élethelyzet hosszabbnak érződik, mint a másik. Mi határozza meg, mi befolyásolja ezt az érzetet?

Nézzük meg, mikor tűnik rövidnek az élet! Amikor álmaid nőjével randevúzol, amikor ott vagy a tengerparti nyaraláson, mindig akkor, amikor olyan dolgot csinálsz, amit élvezel, amit szeretsz.

Ha elolvassuk a teljes zsoltárt, a zsoltáríró is azon kesereg, hogy meddig nézi még Isten népének szenvedését? Mikor támad fel ismét a régi korok dicsősége? A szenvedés hosszú, de az élet túl rövid, hogy csak abból álljon.

Jézus második eljövetelét megelőző borzalmakat látva, nekünk is hosszúnak tűnhetnek a napok, az évek. Apáink, nagyapáink remélték, hogy még az ő életükben vége lesz e földi viszontagságoknak, és Jézus visszajön, és most mi reméljük helyettük ugyanezt.

Látjuk, érezzük magunkon az idő forgását, melyet néha megállítanánk, néha előre, vagy visszatekernénk. S még mielőtt tovább csavargatnánk ide-oda képzeletben az időt:

Kérjük az Urat, tanítson meg úgy élni, hogy életünk egyetlen pillanatát se érezzük hiábavalónak!

Segítsen, hogy itt ebben a földi környezetben, lelki szemeinkkel az örök élet boldogságát szemlélve élhessünk, tudva, hogy létünknek és az eljövendő világnak sohasem lesz vége!

kedd, augusztus 04, 2009

Ha hallgatsz, is beszélsz

Mint az aranyalma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige

(Példabeszédek könyve 25,11)


Gyerekkoromban mindig szerettem volna úgy beszélni, ahogy ebben az igében olvashatjuk. Aztán idővel rá kellett jönnöm, nem az teszi értékessé a beszélgetéseimet, ha minél okosabbakat tanácsolok valakinek, hanem, ha őszintén, valódi érdeklődéssel végighallgatom.

Első pillantásra ellenkezem ezzel a bibliai kijelentéssel, de szeretném, ha értenétek, hogy meghallgatás nélkül szavaink lehetnek ugyan okosak, de hatásosak aligha. A legszebb bibliai idézet is mély sebeket tud ejteni emberek lelkén, ha nem a megfelelő időben, helyen, személynek, hanghordozással, figyelemmel, adjuk át.

Először az ATF-en Dódi bácsitól hallottam erről. Azóta egyetemen tanulom néhány kollégámmal együtt. Hihetetlenül izgalmas világ tárul fel az előtt az ember előtt, aki mer tanulni hallgatni.

Sokan úgy gondolják az egyházakban, hogy a legfontosabb, ha megmondjuk az embereknek, mit, hogyan higgyenek és tegyenek. Az igazság az, hogy ez a módszer alkalmas arra, hogy az embereket, akiket Isten kivétel nélkül mindannyiunkra rábíz, gyermekkorban tartsuk az idők végéig.

Az Úr Jézus példája ebben az esetben is perdöntő. Bár láthatjuk, hogy a megátalkodott, nagyképű írástudókat nyíltan szidja, másoknak olykor egyértelmű tanácsokat ad, de az esetek döntő többségében megmutatja a mennyei utat hallgatóinak, majd rájuk bízza a döntést.

Jó példa erre Péterrel folytatott párbeszéde, amely a tanítvány döntése alapján győzelemmel végződött. Péter fogadkozására, hogy ha mindenki el is hagyja, ő biztosan nem Jézus a következőket mondja: „Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.” Mt 26,34

Nem korholja, nem használ vele szemben lelki terrort. Viszont finom, gyengéd szeretettel figyelmezteti emberi gyengeségére. Ellen G. White szerint ebbe a szeretetbe kapaszkodva nem dobta el életét Péter Júdáshoz ellentétben.

Figyeljük Jézust. Élvezzük a társaságában tapasztalható szabadságot.

Hogy így teszed-e az egyedül a te döntésed…

hétfő, augusztus 03, 2009

Bátran kérhetünk Istentől

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.”

Máté evangéliuma 7:7

Nem egy olyan emberről hallottam már, akik valamilyen nekik járó támogatástól (pl.: GYES, GYED, gázár-támogatás…) azért estek el, mert egyszerűen nem adták be a kérelmüket. Van, aki tájékozatlansága miatt, de van aki egyszerűen ahhoz is lusta, hogy utána járjon a dolgainak. Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan lehet segíteni azokon, akik még csak nem is kérik a felkínált segítséget? Mivel erőszakkal még a jót sem lehet véghezvinni, ezért egyet tehetünk: megpróbáljuk rávenni, hogy kérjen.

Jézus is szinte könyörög, mikor már-már ezt mondja Hegyi Beszédben: „Könyörögve kérlek: kérjetek, keressetek, zörgessetek!” Isten még tőlünk is jobban vágyik arra, hogy ránk árassza áldásait. Ismer minden gyermekeinek „járó” támogatást, és tudja, hogy mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha igényelnénk ezeket.

„Jézus szavai félreérthetetlenek. De ha még ez sem lenne elég, a szülők példájával élve bátorít bennünket. „Jézus a körülötte álló emberekre tekintett, s szívének egyetlen vágya az volt, hogy az egész sereg megismerje Isten kegyelmét és szeretetét. Egy éhes gyermeket állított képzeletben szemük elé – aki a földi atyjától kenyeret kér -, hogy így megértesse velük ínségüket, s azt, hogy Isten mindig kész hiányukat kielégíteni. (…)
Isten helyettese a Szentlélek, a legnagyobb adomány. „Minden jó ajándék” benne foglaltatik, és a Teremtő Isten sem adhat ennél többet és jobbat. Ha az Úrhoz fohászkodunk, hogy legyen irgalmas irántunk ínségünkben, s hogy vezéreljen bennünket Szentlelke által, lehetetlen, hogy imánk elől elzárkózzék.” (Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről; 116-117.o.)

Érdemes alaposan végiggondolni az idézett sorokat. Lehet-e nagyobb kiváltsága egy bűnös embernek, minthogy a Szentháromság egyik tagjával teljes körösséget alkothat. Rendelkezésre állnak a Szentlélek ajándékai minden tekintetben.

Ne érezzük szégyennek vagy megalázó dolognak, hogy kérnünk kell valamit, amivel mi nem rendelkezünk. Ez a bizalom, a ráhagyatkozás jele. Isten nagyon jól tudja minden szükségünket (még jobban is mint mi magunk), de azt várja: forduljunk hozzá bizalommal, keressük őt, és készséggel meghallgatja kéréseinket.

vasárnap, augusztus 02, 2009

A hívőknek szóló ígéret

„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.”
Zsoltárok Könyve 91:14-15

Sosem felejtem el, míg élek! Beültünk a kocsiba. Barátom a volánnál, én pedig az utasülésbe. Ő imádkozott, hogy Isten őrizzen meg bennünket – pedig csak a boltba mentünk. Aztán tolatni kezdett, majd hátranézett... „Ez aztán a hit!” - gondoltam, pedig a java még hátra volt. Egész úton valami fontosat magyarázott, volt, hogy két kézzel. A kanyarokat elegánsan levágta, sőt mindeközben legtöbbször rám nézett, és nem az útra. Azóta nem felejtkezem imádkozni, bárhova is indulok kocsival!

Megtanultam valamit ugyanis. Nem feltétlen az erős győz a harcban. Nem is az okosé az kitüntetés. Sokszor, aki lassabban jár, ér a célba, és aki nem tud vezetni, az fog balesetmentesen közlekedni. Akkor persze, ha ott van vele Isten és őrzi őt!

Tudunk Istenben bízni, függetlenül érdemeinktől, tehetségünktől, jótetteinktől? És tudunk-e bízni Istenben függetlenül érdemtelenségünktől, tehetetlenségünktől, hibáinktól? A hit mércéje sokszor az utóbbi és nem az előbbi. Talán jobban méri Isten kegyelmét is.

Az Istenhez való ragaszkodás feltétel nélküli – ez az, amit Isten meghallgat. Rá mered bízni magad a mai napon? Isten olyan hatalmas, hogy még a halálból is képes kiragadni bennünket!

Legyen egy jó napod, hiszen teljes biztonságban vagy Isten mellett!