szombat, július 18, 2009

A nép makacssága és Isten kegyelme

"Nem akartak engedelmeskedni, nem emlékeztek csodáidra, amelyeket velük tettél, hanem nyakaskodtak, és makacsságukban arra adták a fejüket, hogy visszatérnek a szolgaságba. De te bűnbocsátó Isten vagy, kegyelmes és irgalmas, hosszú a türelmed és nagy a szereteted, ezért nem hagytad el őket."
Nehémiás könyve, 9. fejezet 17. Verse

Nehémiás imájában összegzi Izrael népének történetét, ami hol az Örökkévaló Istenhez való ragaszkodásról, hol az Istentől való elfordulásról és lázadásról szólt az ember oldaláról. Isten részéről azonban mindenkor hosszútűrésének megnyilvánulásairól, mert ha „mi hitetlenkedünk is Ő hű marad, önmagát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13).
Amikor a Bibliát a kezünkbe vesszük, sokszor értetlenkedünk azon vajon miért nem tudtak kitartani a régiek Isten mellet, amikor olyan nyilvánvaló csodákkal adta tudtukra kegyelmét és isteni hatalmat. Talán még az is megfogalmazódik bennünk, hogy mi hasonló körülmények között biztos kitartottunk volna Isten ígéretei mellett.
Pedig ha őszintén végigtekintünk hivő életünk eddigi útján, akkor a mi életünkről is hasonló leírást lehetne megfogalmazni, mint amit Nehémiás mondott Izraelről. Mennyi és mennyi csodálatos szabadításban volt részünk, mikor Krisztus imáinkat meghallgatva legyőzte bennünk a bűnt, ám később mégis megengedtük, hogy a bűn ideig-óráig való gyönyörűssége utáni vágyunk elhomályosítsa emlékezetünkben Isten e szabadításait. A szomorú tény az, hogy ez ellen emberi természetünknél fogva nincs védekezésünk: feledékenyek vagyunk, amikor háláról van szó és legfeljebb a rosszat és a sérelmeket tudjuk felhánytorgatni, de azokat is többnyire egy torz emlékezet tükrében és nem ahogy valóságban megestek. E feledékenységnek csak egy ellenszere van: az imádság. Dávid szavaival: „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Mert „irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem… Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk” (Zsolt 103:1-14).