szombat, január 03, 2009

Az igazi segítség forrása

„Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.”
(Jeremiás próféta könyve 29,12)

Segítséget kérni nehéz. Nehéz, mert amikor segítségre szorulunk, mindennél jobban tudatában vagyunk kiszolgáltatott állapotunknak. A legszívesebben az Istentől is csak kölcsönt kérnénk, egy kezdeti lökést, amely elindít bennünket a jó úton, hogy azután majd saját erőnkből vívjuk ki az érdemeket. Éppen ezért fűzi hozzá Isten a „ha segítségül hívtok” felszólításhoz, hogy „és állhatatosan imádkoztok.” Nem ahhoz kell ugyanis az állhatatosság, hogy Isten meghallgassa imánkat, hanem ahhoz, hogy miután meghallgatta, ne feledkezzünk meg arról, hogy minden, amink van, azt kaptuk – legyen az erő, egészség, tehetség, család, barát, munka, egyszóval minden. „Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1. Kor. 4: 7). Ily módon, minden nap Isten segítségére szorulunk, mert magunktól még azt sem tudjuk megtartani, amit Istentől kaptunk. Ami azt illeti, az állhatatosság terén szorulunk leginkább Istenre. Ezért csatlakozom Pál imájához: „Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és a Krisztus iránt való állhatatosságra” (2. Thessz. 3: 5).

péntek, január 02, 2009

Élet és halál

„Mert a bűn zsoldja halál;
az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet
a mi Urunk Krisztus Jézusban.”

Rómabeliekhez írt levél 6:23

Minden munkának megvan a méltó fizetsége. A Szentírás szerint a bűn fizetsége halál! De milyen bűn az, aminek a fizetsége halál? Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a kis, úgynevezett „bocsánatos bűnök” nem eshetnek ilyen szigorú elbírálás alá. A halál csak a „nagy bűnök” büntetése lehet. A Szentírás azonban ebben a tekintetben nem tesz különbséget kis és nagy bűnök között, mert minden bűnnek egyformán halál a büntetése. Sőt a Római levél elején azt is olvashatjuk, hogy minden ember bűnös. „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Róma 3:12)

Az Újszövetség eredeti nyelvén a bűn (hamartia) tévedést, hibát, céltévesztést jelent. A Biblia szerint nem csak a „nagy bűnök”, hanem a hibák a tévedések, a cél elvétése is bűn, s mindezek fizetsége halál! Talán túlságosan rugalmatlannak érezzük Isten igazságszolgáltatását? Valóban, Isten nagyon radikálisan viszonyul a bűnhöz, mert jól tudja, hogy az milyen óriási mértékű rombolást okoz ott, ahol megjelenik. Isten a legszigorúbban elhatárolódik a bűntől, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a bűnösnek kegyelmet adhasson. Erről szól a mai igénk is.

A bűn jól megérdemelt fizetsége a halál, vagyis az örök kárhozat, Isten azonban megtalálta annak módját, hogyan adjon örök életet a vétkezőknek. A mi Istenünk kegyelmi ajándéka az örök élet. Ez a kegyelem mindenki számára elérhető, de automatikusan nem lép működésbe minden vétkező esetében. Isten kegyelme ugyanis ajándék, ahogyan arra az ige is utal. Ahogyan az ajándék csak úgy lehet a miénk, ha elfogadjuk, úgy Isten kegyelmi ajándéka is csak akkor lehet a miénk, ha azt hittel fogadjuk.

Jézus Krisztusban, az ő felmérhetetlen áldozatában van örök életünk záloga. Helyettes áldozatával átvállalta tőlünk bűneink büntetését, az örök halált, hogy akik hiszünk benne, azoknak az örök élet jutalmát adhassa. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2 Korinthus 8:9) Mindezt értünk tanúsított szeretetéből tette. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)


Másodsorban Isten kegyelme csak azok életében lép működésbe, akik felismerik bűneiket, s szabadulni akarnak azoktól. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1 János 1:9) Bűnfelismerés és bűnbánat nélkül nem részesülhetünk Isten kegyelmi ajándékában.

Isten ugyan radikálisan foglal állást a bűnnel szemben, mégis a legmesszebbmenőkig kegyelmet gyakorol azok életében, akik hittel fogadják Jézus Krisztus áldozatát és bűneiket beismerve nála keresnek menedéket, bűnbocsánatot. Isten úgy tervezte, hogy ezt a csodálatos ajándékot adja minden ember számára. Csak tőlünk függ, hogy a miénk lesz-e!

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy minden nap megújuló hittel fogadhassuk Isten Fiának értünk hozott áldozatát, valamint őszinte bűnbánattal állhassunk meg a mi szerető Istenünk előtt.

csütörtök, január 01, 2009

Öröm az Úrban

"Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon."
Zsoltárok könyve 16:11

Élet, öröm és örökkévalóság. Ha nincs életed, nincs értelme sem az örökkévalóságnak, sem az örömnek, amelyet te magad nem élhetsz át. Ha nem lenne öröm az életben, nem lenne jó sem egy rövid szakasz az életből, de maga az örökkévalóság sem. Ha pedig nincs örökkévalóság, akkor nem sokat jelent sem a pillanatnyi öröm, sem az a 70-80 éves időszak itt a földön, amit életnek nevezünk.

Isten mindent ad a gyermekeinek. Megismerteti velünk, hogy melyik úton kell járnunk. Nem kell tájolót használnunk, mert Isten világosan megmondta, hogy melyik a jó irány. Ez az út pedig az életre visz. Nincs kétség, nincs 50%-os valószínűség, hogy lehet, hogy az életre visz, vagy benne van a pakliban, hogy az életre is juthatsz. Isten kizárólag azt az utat fogja reklámozni és ismertetni veled, ami az életre vezet.

Isten nemcsak az útirány megmutatásával törődik, de örömet is ad ennek az útnak során. De nem hamar eloszló kis örömöket, hanem olyan örömöt, ami nem lehetne teljesebb. Amit nem lehet fokozni, mert a teljesség beteljesedett benne. Amire igaz az, hogy az ember semmi egyebet nem kíván ezen kívül.

Mindez szép és jó, és teljesen tökéletessé válik azzal, hogy Isten jobbján a gyönyörűség nem olyan, amit megmutat Isten az embernek azért, hogy utána elvegyen. Az ember a legnehezebben azokat a megszorításokat viseli el a legnehezebben, amelyeket engedmények előztek meg. Isten tudja, hogy a szép és a jó puszta megmutatásával nem tenné boldoggá az embert, ezért Ő arról is gondoskodik, hogy a szép és a jó örökké tartson az ember számára is.

Éljük ezt át ebben az új évben, minden napon, sőt minden percben. Éljük át, hogy Isten azért munkálkodik, hogy velünk megtaníthassa, melyik az a keskeny ösvény, ami az életre visz, melyik az az öröm, aminél nem kell teljesebb és mit jelent az, hogy az örökkévalóság végtelen korszakai állnak előttünk, amelyben az öröm lesz a főszereplő!

szerda, december 31, 2008

Dicsőség Istennek
„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”
(Lukács evangéliuma 2. fejezet 14. vers)

Hangzott az angyalok szava a pásztorok felé, akik legalább annyira várták a Messiást, mint mai világ, legalább annyira áhítoztak a megváltás után, mint ma is sok testi és lelki szegény. Néhány egyszerű mondat várva várt vágyuk teljesedését hirdette.

„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Luk. 2:11-12)

Mert a dicsőség nem más, mint Isten jelleme. Nem más, mint az a szeretet, mellyel körülveszi hűtlenné vált teremtményeit. Mely a földre született kétezer éve.
De mi a dicsőség?
Mikor Mózes szerette volna látni Istent, az Örökkévaló úgy válaszolt: „könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.” (1móz.33:19) A dicsőség Isten jelleme, szeretete. Melyet Mózes fenn a hegyen szemlélt és sugárzott tőle az arca.

Isten dicsősége akkor és ma is megtapasztalható itt a földön. S hogy ki veheti észre? A mondat második felének pontosabb fordítása rávilágít erre: „a földön békesség a jóakaratú emberekben”.

A dicsőség, vagyis az isteni szeretet csak azok számára válik nyilvánvalóvá, akik szívük mélyén vágynak rá, akik nem mások békességének kárára élnek.

Jézus emberré létele azonban nem mindenki számára hozta el a békét. Gyűlölet és harag lakott sokak szívében, akik kezdettől fogva meg akarták ölni. Heródes, a farizeusok, írástudók bár tudták, fizikailag látták, mégsem tudott hatással lenni rájuk a Megváltó, mert ott belül burjánzott a rosszindulat.

Most kétezer év távlatából ez az angyali üdvözlet nekünk szól. Egy mondat, mely önvizsgálatra késztet: Nyugtalan vagy? Lelki békére éhezel, és nem tudod, mi módon lelheted meg?

Van egy jó hír a számodra: az isteni béke keres téged. Ez a béke azonban nem egyenlő azzal, hogy semmi rossz nem történhet veled. Ez a béke nem a körülményektől függ. Ez a béke maga Jézus, aki „vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak.” (Luk.2:34)
Dönts tehát, hogy számodra mit jelent!

kedd, december 30, 2008

A menny reménysége(i)


„Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: ’Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké a mennyek országa.’”

Márk evangéliuma 10:14



Pszt, maradj csöndben; ülj rendesen; Isten házában vagy, viselkedj; és még sorolhatnám azt a sok-sok megnyilvánulást, amit mi felnőttek képesek vagyunk gyermekeinkre zúdítani Isten nevében.

Pedig érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy Jézusnak a mai gyerekek is éppolyan fontosak, mint akkoriban, amikor Márk feljegyezte evangéliumában a szóban forgó történetet. Nem sokszor olvassuk Jézusról, hogy haragra gerjedt. Amikor mégis haragudott, az nagyon kiélezett pillanatban történt (pl.: a templom megtisztítása). Sokatmondó, hogy ebben az esetben is hasonló indulat ébredt benne.

Nevetgélő, fel-alá szaladgáló gyerkőcök csoportját látom lelki szemeim előtt, ahogyan közelednek Jézus felé. Tele vannak élettel, mosolyognak, ártatlan szívecskéjükből árad a derű. Valahogy úgy tudom elképzelni a kisgyerekek Jézushoz való viszonyát, mint amikor egy méhkasnyi méhecske tülekedik, furakodik egy mézes csupor nyílása körül.

Egyszerűen jó volt nekik Jézussal lenni! Átölelték, játszottak vele, birkóztak egyet, bújócskáztak, és még ki tudja, mennyi izgalmas dolgot csináltak együtt.

Krisztusunknak arról az oldaláról kapunk képet, melyet kevés keresztény közösség tett magáévá.

Jézus a homokozó királya. Mit szólnak/szóltok ehhez a megnevezéshez? Jézus nemcsak az istentiszteletek csendjében van jelen, hanem bizony a derűs, játékos, a szocializálódott felnőtt fül számára olykor hangos gyerekkacajban is.

Jó lenne ezt végre megértenünk, s akkor talán sokkal több örömteli gyermekarccal találkozhatnánk gyülekezeteinkben. Gyermekekkel, akik idővel fiatalokká, felnőtt férfiakká és nőkké, a gyülekezet vezetőivé válnak.

Érdemes lenne így gondolkodni velük kapcsolatban. Mindenesetre Jézus így gondolkodott.
(Kalocsai Tamás)

hétfő, december 29, 2008

Vendégszeretet Jézus nevében

„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”

(Márk 9:37)


Azt gondolom, van okunk a szégyenkezésre és megtérésre (értsd: gondolkodás és cselekedet megváltoztatására) amikor a gyermekekhez való viszonyunkra tekintünk. Egyszer szeretjük, kényeztetjük, tanítgatjuk őket, máskor viszont mellőzzük, elfeledkezünk róluk, terhesnek találjuk a jelenlétüket.
Hányszor látunk „lepasszolt” gyerekeket a nagyszülőknél, hányszor nézetjük vele a mesét, miközben rendkívül fontos és sürgős dolgainkat végezzük.
A gyülekezeteinkben is általában több a terv velük kapcsolatban, mint a megvalósult program.
Mi felnőttek, legtöbbször úgy beszélünk felnőtteknek való kérdésekről, mint ha tudomást sem vennénk az esetlegesen jelenlévő gyermekekről, vagy ha mégis, talán azt gondoljuk, úgysem figyel, úgysem érti miről van szó.

Nem nagy dolgok ezek. Mindennaposak. Nem is mindig tudunk ellene tenni.
DE. A Biblia nem egy helyen beszél arról, hogy életünket és sorsunkat éppen nem nagy, mindennapos dolgok határozzák meg. Kinek adtunk enni, inni? Kinek segítettünk ügyes-bajos dolgában? Hogyan fogadunk be, és el egy kisgyermeket…? egyáltalán, hogy mit tartunk nagy és kis dolognak?

Az egymással versengő tizenkét tanítványnak is megvolt mérővesszője, amivel szépen meghatározták ki és mi számít nagy dolognak, ill. ki miért lesz majd nagyobb király Isten országában (természetesen ezt a királyságot nagyon is a földi viszonyok között álmodták meg).

Ekkor Jézus odaállít egy kisgyermeket, mintegy élő példabeszédet, és emlékeztető oszlopot. Igen, Isten így méri a nagyságot.

A tanítványokhoz hasonlóan szeretjük a látványos dolgokat, a látványos sikereket.
Együtt lenni Jézussal a megdicsőülés hegyén – ez igen.
Csodát tenni, gyógyítani, „nagy” emberek társaságában lenni – ez is nagy dolog.
De ki törődik egy kisgyermekkel, miközben más dolgokat hamarabb észrevesznek és elismernek.
Ki szolgál olyanoknak is, akik talán soha nem viszonozzák?

Dobjuk el a régi mércénket és tegyünk ma Jézus nevében kis és nagy dolgokat, a kicsi és nagy emberekkel egyaránt.

vasárnap, december 28, 2008

Krisztus jó illata


„De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között”
2Korinthus 2:14-15

Áprilisban különleges illat lengi be a balatoni tájat alkonyatkor. Egyszerre édes és keserű ez az illat. Facsarja a szívet: emlékeket idéz, érzelmeket hoz felszínre. A mandulafák virágzanak. A bibliai időkben nevük „figyelő fa” volt, mivel először virágoztak a tavasz jövetelekor. A jó illat kikerülhetetlen: észre kell venni. Érzelmeket kelt. Bárcsak mi is ilyen illat lehetnénk Krisztus visszajövetelének hajnalán!

Az apostol arról beszél a reggeli dicséret igéjében, hogy a hívő ember Isten ismeretének jó illata minden ember számára. Az illat üzenetet rejt. Egy üzenet, ami megmarad, miután az árasztója tovább ment. A jó illat ott marad a levegőben és éhessé teszi az embert. Többre vágyik. Isten ismerete elválaszthatatlan Krisztustól. Az Ő életének valóban van egy különleges üzenete: Isten a szeretet. Erről szól születése, tettei és halála. Ez az, amit nekünk is tovább kell, hogy árasszunk.

A keresztény ember illata a gyümölcs illata. „De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Galata 5:22) A megélt keresztény életből árad csak Isten ismerete. A megélt és megtapasztalt szeretetnek van csak jó illata. Ez az, amiért Pál apostol elmondja az előző versekben, hogy mennyire fontos a megbocsátás, és mennyire fontos a szeretet még a megpróbáló kapcsolatokban is. Még akkor is, ha valaki nagy bűnt követett el.

A szeretet illata is édes és keserű is egyben. Lehet a halál illata és az élet illata is. Attól függ, valaki hisz-e benne annyira, hogy életét átformálja. Bárcsak Krisztus az élet illata lenne számunkra. És a mi életünk pedig Őhozzá vezetne másokat!