Jézus Krisztusban dicsekedni

„Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.”

(Galátziabeliekhez írt levél6. fejezet14. vers)

Egy olyan teljesítményközpontú világban élünk, ahol a ’minél többet teszel le az asztalra, annál értékesebb leszel’ elve dominál, ahol az ember értékét szinte egyedül az határozza meg mit és mennyit produkál.

Amit némelyek a vagyontárgyak, a pénz mennyisége, a lakás nagysága, az autó felszereltsége, az öltözék márkája; mások az intellektuális képesség, a vele született adottság; megint mások a munkahelyi pozíció, a társadalmi szerepvállalás, az emberiségért végzett szolgálat alapján mérnek le.

S milyen, szomorú látni, hogy a hamis elvárásoknak megfelelni nem tudó, gyengébb képességű, beteg, idős, visszahúzódóbb, stb. emberek megkeseredve tengetik értéktelennek vélt életüket.

De ami még szomorúbb, hogy sok, magát kereszténynek nevező emberen is ez a teljesítésvágyból szőtt kényszerzubbony feszít. Akik, mint Pál idejében némely galátziabeli, csak azért imádkozik, csak azért tanulmányozza a Szentírást és csak azért folytat missziós tevékenységet, hogy fennhangon mondhassa; „Nézzétek, a szentségnek milyen magas fokára jutottam el ÉN.”

Az apostol viszont az egész Galata levélben arra mutat rá, hogy az ÉN cselekedetei helyett már valaki más került életének a középpontjába: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal.2:20)

„Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk. Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.” (Gal.5:24-26)

Hiszen, „Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség.”(Gal.5:6)

Ezért, kérjük Megváltónkat, indítson őszinte önvizsgálatra, vezessen helyes önismeretre és késztessen a megfelelési kényszertől mentes szeretet által munkálkodó hit megélésére!

Ez élet vagy halál kérdése

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.”

Pál apostol levele a Galáciabeliekhez 5. fejezet 22-23. vers

Egy gyümölcsfa mindig olyan termést fog hozni, amilyen a fa. Nem teremhet egy kajszi barackfa dinnyét. Ami Istentől elidegenedett az pedig nem tud egészséges, szennyeződés, károsodásmentes gyümölcsöt teremni, legalábbis Isten mércéje alapján. Ezért van az, hogy a Szentírást olvasva folyamatosan figyelmeztetést kapunk arra vonatkozóan, hogy ne térjünk el az Isten szavától se jobbra se balra. Az Istentől elvadult emberi természet csak vad gyümölcsöket képes teremni. Ezeknek fogyasztása csak még inkább elvadítja emberi természetünket, és egyre távolabb taszít a Teremtőtől.

Mihez kezdjünk mindezzel? A tét óriási! Élet vagy halál. E kettő közül kell választani. Akik nem termik Isten a Lélek gyümölcseit, azok nem öröklik Isten országát és halál lesz osztályrészük. Van-e félni valóm? Igen van! Mivel megromlott az emberi természetünk (az enyém is) szükséges újjászületnek Krisztus által, mert másképpen nem tudjuk megteremni ezeket a gyümölcsöket.

„Ha közel mész Jézushoz és hitvallásodat jól rendezett élettel, kegyes beszélgetéssel igyekszel felékesíteni, akkor megőrzöd lábadat attól, hogy tiltott ösvényre tévedj. Ha vigyázol és állandóan őrködsz imában és mindent úgy teszel, mintha Isten közvetlen jelenlétében volnál, akkor megmenekülsz attól, hogy engedj a kísértésnek. Ezért remélheted, hogy tisztán, szeplőtlenül és feddhetetlenül állhatsz meg mindvégig. Ha a megkezdett bizodalmat mindvégig szilárdan megtartod, akkor szíved megalapozódik Istenben, és amit a kegyelem elkezdett, azt dicsőség koronázza meg Istenünk országában. "De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Az ilyenek ellen nincs törvény" (Gal 5: 22-23). Amikor Krisztus bennünk lakozik, akkor a testet megfeszítjük minden indulatával és kívánságával.” (EGW Boldog Otthon 286. old.)

Isten dicsősége

"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat."
Zsoltár 19.2

A természet világa, a mikrokozmosz és a makrokozmosz egyaránt a tudatos tervezésről tanúskodik. Mi történne, ha Földünk a jelenlegi helyzetéhez képest közelebb, vagy távolabb lenne a Naptól? Mi történne, ha lassabban forogna? Mi történne, ha a Föld mágneses mezeje nem védene meg minket a napkitörések hatásaitól?

"Mert így szól az Úr, aki az egeket teremtette; Ő az Isten, aki alkotta a földet és teremtette azt és megerősítette. Nem hiába teremtette azt, hanem lakásul alkotta: Én vagyok az Úr és több nincsen!" (Ésaiás könyve 45.18)

Isten dicsősége az ő jósága (vö. 2Móz. 33.19), erről tesz bizonyságot az, ahogyan lakásul megalkotta számunkra a Földet. Nem csupán biztosította számunkra az életfeltételeket, hanem szépnek, szemet gyönyörködtetőnek alkotta meg a környezetünket. 

Különleges hatása van a lelkünkre, ha felemeljük tekintetünket, és a felhők játékát figyeljük, vagy éjszaka a szikrázó, csillagos égboltot. Megnyugtató, ünnepélyes, és felemelő érzéseket kelt. Érdemes megállni, és időt szánni arra, hogy átéljük ezt a hatást. Hogyha rászántuk az időt, akkor közben gondoljunk bele abba, hogy milyen hatalmas, emberi ésszel alig felfogható méretei vannak a naprendszerünknek, s akkor még a világegyetem általunk ismert kiterjedésébe bele sem gondoltunk. Majd hallgassuk meg Isten Igéjének üzenetét: "Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremtette azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen." (Ésaiás 40.26) S miközben a Biblia azt tanítja, hogy Isten a galaxisok Ura, azt is mondja, hogy fejünk hajszálai is számon vannak tartva (vö. Máté 10.30). Habár sok dolog van, amit nem tudunk megmagyarázni, sőt felfogni sem, mégis gyermeki bizalommal lehetünk iránta. 

"Az egek beszélik Isten dicsőségét..." 

Legyen áldott a napod!

 

Van megoldás

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.”

Pál levele a rómaiakhoz 8:1-2 

2014. augusztusában távozott az élők sorából egy színészlegenda. Az utánozhatatlan humorú, tehetséges Robin Williams önkezével vetett véget életének. A hír megrázta a világot, és sokan szerették volna tudni a miértet. A hivatalos források szerint a háttérben többek között depresszió és egyéb súlyos betegségek is álltak. Az igazi okot azonban csak Isten tudhatja. 

Miért fordít hátat valaki az életnek? Williams előtt és azóta is számtalan híres és ismeretlen személy választotta ugyanezt az utat. Lehet, hogy neked is megfordult már a fejedben hasonló, kedves olvasó. Lehet, hogy voltál már olyan kilátástalan helyzetben, amikor legszívesebben kiszálltál volna a körforgásból. 

Isten ma reggel a legnagyobb megértéssel és szeretettel küldi hozzád üzenetét: van remény! Van megoldás! Nála van a megoldás. Ő meghalt érted, helyetted, hogy te élhess. Örökké. Ő magára vette minden bűnödet, hibás döntésedet, és felvitte a keresztre azért, hogy te tiszta lappal indulhass tovább. És Ő nem kárhoztat. 

Ha elfogadod az általa felkínált kegyelmet, ha akarod azt a megoldást, amit csak Ő tud adni, akkor nincsen feletted kárhoztató ítélet, hanem szabad vagy arra, hogy továbbélj ennek fényében. 

Hát ragadd meg Isten feléd nyújtott kezét! Nála van a megoldás, és Ő vár rád, hogy mellette dönts. Ne hallgass azokra a hangokra, kik szerint neked már mindegy, akik azt mondják, elvesztél, és innen már nincs kiút! 

Hallgass Istenre, és ragadd meg ma kegyelmét! Mert van megváltás. Van megbocsátás. Van remény. 

Csak őszintén, hitelesen

"Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek;"

Ef 6,6-7.

Elkezdődött a 10. Campusz Fesztivál és mi újra kint vagyunk a fiatalok között a Lelki Fröccs sátorral, immár második éve. Hogy készülsz fel egy ilyen szolgálatra? Mit teszel, hogy alkalmas légy arra, hogy szolgáld az embereket? Tegyük túl magunkat azon, hogy felsoroljuk az okokat, miért NEM mennénk oda és próbáljuk meg elképzelni, miért vágynak oda naponta több ezren, főleg fiatalok. A csapatunk egyik lelkésze úgy fogalmazott: ez a fesztivál nem más, mint a Menny meghamisítása, csak hiányzik belőle a remény. Teljesen igaza van. Mindenki boldog akar lenni, mindenki fel akarja magát tölteni öröm-élményekkel, csakhogy mindezt abban a pár órában, napban képzeli el, amit ott tölt a saját maga által elképzelt módon. Azonban minél több élményt habzsol magába, annál jobban érzi azt az ürességet, ami mindig bekövetkezik egy ilyen felpörgés után. Na ekkor jövünk mi és itt van a mi nagy feladatunk. Meg kell mutatnunk, hogy csak Krisztus képes betölteni, teljessé tenni az életet és ezt nem csupán szavakkal, hanem a szolgáló ottlétünkkel kel bizonyítanunk.

Már az első nap, közvetlen a nyitás után jönnek a tavalyi ismerősök. Köszönnek, örömmel integetnek: - Nemsokára jövünk, csak letesszük a cuccot. - ígérik - de jó, hogy újra itt vagytok! Mi is örülünk, jó újra látni őket, nem voltunk kint hiába! A beszélgetések eleinte mindig vidámak, viccesek, csak később komolyodunk el, mert jönnek a gondok. Bizony olyan ez már, mint amikor a régi barátoddal újra találkozol és először elmesélsz minden jót, ami azóta történt, hogy láttad, majd jön a beszámoló a nehezéről. Egymás után nyílnak meg és mi nem szólunk közbe, nem akarjuk megmondani a tutit, csak hallgatunk, odafigyelve, érdeklődve hallgatunk. Néhány perccel, vagy akár órával később megkönnyebbülve állnak fel és indulnak tovább. De mindig megjegyzik - Majd jövünk! - és mi - Várunk!

A második nap kicsit nehezebb. Fáradtabbak vagyunk, hajnali kettőig voltunk nyitva és csak utána indultunk haza... Nem könnyű. A zene egyre jobban dübörög, a zaja elviselhetetlenebb, mint korábban és ez csak még inkább így lesz. A tömeg a szórakozást keresi, hajszolja. Mindenki beleveti magát a forgatagba, mi pedig várjuk őket, de csak később érkeznek, hisz meg kell nézni mindent. Főleg az újdonságokat, minket meg ugye, már ismernek. Jönnek újak, majd később visszatérők is. A beszélgetések nem csak estére maradnak, sokan elkezdik már a megállító játékoknál. Egy játékos arcfestés tovább tart, van idő beszélgetni és meg is teszik. Mi pedig hallgatunk és imádkozunk, hogy jó eszközei legyünk Istennek, hogy ne csalódjanak bennünk, hogy valódi segítséget tudjunk nyújtani. Majd jön a bizonyíték, egy próba formájában. Tavaly még csak a lányaink érdekelték, tavaly még állandón illuminált volt a drogoktól és az italtól, de most visszajött. Már egy éve józan, meséli. Nem mehetett így tovább, az nem volt élet. - mondja, sőt elmeséli az egész életét. Csak keveset vitázik, inkább figyel. Mi meg imádkozunk tovább érte. Majd egy bajbajutott szalad hozzánk kétségbeesetten, mint egy csapdában vergődő madár. Zokog, de ide jön, mert tudja, mi segítünk és tesszük a dolgunk. Komoly a helyzet, de Isten velünk van, megoldódik. Egy másik sarokban egy férfi sír. Ma tudta meg, hogy meghalt az apja. Hárman is köré telepednek közülünk. Arcukon részvét, együtt érző szomorúság. Csak nézem őket, nem hallom mit beszélnek, de a srác háta egyre egyenesebb, a vállait már jobban kihúzza. Egy óra sem telik el és megvigasztalódik. Azóta is vissza visszatér.

Istennek szolgálunk, az Ő erejével. Ott a forgatagban nem napi, szinte minden percnyi imánk: Mit tenne mos Jézus? Mit tennél mos Uram? Létszükségletünk ez, szolgálatunk értelme, mert kell, hogy Ő vezessen.

És igen, a kép. Ez a cédula egyszer csak ott volt az asztalon, oda támasztva a mécsestartónak. Nem tudom kik ültek ott, kik írták. Csak egyszerűen megtették, mert valamit megéreztek általunk. Jó érzés. Nem azért, mert embereknek akarnánk tetszeni, hanem azért, mert ha az Urat szolgáljuk, azt azok is tudják, megérzik, akikért tesszük ezt. De ez még csak két nap a négyből...

Minden áldás a tiéd

„Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjukat, és mindezt a megmaradt nép örökségévé teszem. És áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősítsétek meg kezeiteket!”

Zakariás 8:12-13.

Némelyek úgy képzelik el Istent, mint egy jóságos öregapót. Tehetsz, amit csak akarsz, a végén – mivel úgyis mindenkit szeret – nem fog cserbenhagyni, áldását árasztja rád. Aztán ha nem így történik, akkor szidják, mint a bokrot; hogyan engedhette meg? Miért tette ezt éppen velem? Hol volt, amikor ez és ez történt? Szeret egyáltalán engem?

Érted? Egész életükben nem törődtek vele, nem foglalkoztak vele, nem figyeltek rá, de amikor baj van, akkor szidják, és igazságtalan Istennek tartják. Sőt, odáig fajul a dolog, hogy egyenesen tőle jövőnek eredeztetik a csapást, mintha ő küldte volna, holott ez legtöbb esetben csak egy cselekedetsor természetes következménye. Az áldása kellene, de Ő maga nem. Küldjön esőt, meg szelet, napsütést, gondoskodjon rólam, védjen meg minden rossztól, de a magánéletem az szent. Az az enyém. Abba aztán ne avatkozzon még az Isten se! De azért a tőle jövő áldásra igényt tartok.

Nem furcsa ez egy kicsit? Az egész Szentírás tele van ígérettel, áldással, Isten óvó védelmével. De ennek azért van egy feltétele. Ő szeretné fölénk tartani esernyőjét, de arról nem tehet, ha szüntelen kibújunk alóla. A feltétel, hogy maradjunk mellette. Ne távolodjunk el tőle. Ne mondjuk, azért a mai világban már másként kell gondolkodni. Isten csak a templomba való. Ma már modernebbül kell élni. Semmit ne vigyünk túlzásba! 

Nem! Nem! Ha nincs jelen a mindennapjaidban, ha nem számolsz vele, ha nem jársz egy úton vele, akkor mire föl akarod áldását élvezni?

A fenti Ige arról szól, hogy Isten a mai napra is fölajánlja szerető jelenlétét, ha azok között maradsz, akik Rá figyelnek. Szeretné megadni munkád gyümölcsét, szeretné rád árasztani áldását, szeretné megerősíteni kezedet, de ha csak messziről akarod figyelni őt, akkor hogyan tegye?

Isten jót tervez

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”

Jeremiás 29:11

Volt egyszer egy szegény ember, akinek az egyetlen jelentős vagyona egy ló volt. Ez a háziállat segítette őt a szántásban, a szállításban és a gyors közlekedésben. Egy reggel látja, hogy az állat eltűnt.

– Nagy szerencsétlenség, ami veled történt! – siránkoztak a szomszédok.

– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.

Másnap visszatért a ló, és magával hozott 4 másik vadlovat.

– Mekkora szerencséd van! – irigykedtek a szomszédok.

– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.

A következő nap a szegény ember fia be akarta törni az egyik vadlovat. Ahogy próbálta megülni, az két lábra ágaskodott, a fiú lecsúszott, és eltörte a kezét.

– Nagy szerencsétlenség, ami a fiaddal történt! – sajnálkoztak a szomszédok.

– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.

Pár nappal később megjelentek a katonák, és háborúba vittek minden fiatalembert, kivéve a szegény ember fiát, aki hát törött karral nem vált volna be katonának.

Mivel mi a történet közepén vagyunk, és nem látjuk a végét, sokszor az az érzésünk, hogy nagy szerencsétlenség történt velünk. Ilyenkor jó, ha fölidézzük Jeremiás gondolatait: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”

Ha valaki, hát Isten tudja, hogy mi a történetünk vége. És biztosak lehetünk benne, hogy ő valami nagyon jót készít a számunkra. Úgy hogy ha most úgy is tűnik, sorsunk nem alakul éppen úgy, ahogyan elterveztük, sőt, úgy érezzük néha, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, akkor kapaszkodjunk Isten ígéretébe, mert ő a mennyországot tartogatja számunkra.