hétfő, július 24, 2017

Isten dicsősége


"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat."
Zsoltár 19.2

A természet világa, a mikrokozmosz és a makrokozmosz egyaránt a tudatos tervezésről tanúskodik. Mi történne, ha Földünk a jelenlegi helyzetéhez képest közelebb, vagy távolabb lenne a Naptól? Mi történne, ha lassabban forogna? Mi történne, ha a Föld mágneses mezeje nem védene meg minket a napkitörések hatásaitól?

"Mert így szól az Úr, aki az egeket teremtette; Ő az Isten, aki alkotta a földet és teremtette azt és megerősítette. Nem hiába teremtette azt, hanem lakásul alkotta: Én vagyok az Úr és több nincsen!" (Ésaiás könyve 45.18)

Isten dicsősége az ő jósága (vö. 2Móz. 33.19), erről tesz bizonyságot az, ahogyan lakásul megalkotta számunkra a Földet. Nem csupán biztosította számunkra az életfeltételeket, hanem szépnek, szemet gyönyörködtetőnek alkotta meg a környezetünket. 

Különleges hatása van a lelkünkre, ha felemeljük tekintetünket, és a felhők játékát figyeljük, vagy éjszaka a szikrázó, csillagos égboltot. Megnyugtató, ünnepélyes, és felemelő érzéseket kelt. Érdemes megállni, és időt szánni arra, hogy átéljük ezt a hatást. Hogyha rászántuk az időt, akkor közben gondoljunk bele abba, hogy milyen hatalmas, emberi ésszel alig felfogható méretei vannak a naprendszerünknek, s akkor még a világegyetem általunk ismert kiterjedésébe bele sem gondoltunk. Majd hallgassuk meg Isten Igéjének üzenetét: "Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremtette azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen." (Ésaiás 40.26) S miközben a Biblia azt tanítja, hogy Isten a galaxisok Ura, azt is mondja, hogy fejünk hajszálai is számon vannak tartva (vö. Máté 10.30). Habár sok dolog van, amit nem tudunk megmagyarázni, sőt felfogni sem, mégis gyermeki bizalommal lehetünk iránta. 

"Az egek beszélik Isten dicsőségét..." 

Legyen áldott a napod!
 

vasárnap, július 23, 2017

Van megoldás

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.”
Pál levele a rómaiakhoz 8:1-2 

2014. augusztusában távozott az élők sorából egy színészlegenda. Az utánozhatatlan humorú, tehetséges Robin Williams önkezével vetett véget életének. A hír megrázta a világot, és sokan szerették volna tudni a miértet. A hivatalos források szerint a háttérben többek között depresszió és egyéb súlyos betegségek is álltak. Az igazi okot azonban csak Isten tudhatja. 

Miért fordít hátat valaki az életnek? Williams előtt és azóta is számtalan híres és ismeretlen személy választotta ugyanezt az utat. Lehet, hogy neked is megfordult már a fejedben hasonló, kedves olvasó. Lehet, hogy voltál már olyan kilátástalan helyzetben, amikor legszívesebben kiszálltál volna a körforgásból. 

Isten ma reggel a legnagyobb megértéssel és szeretettel küldi hozzád üzenetét: van remény! Van megoldás! Nála van a megoldás. Ő meghalt érted, helyetted, hogy te élhess. Örökké. Ő magára vette minden bűnödet, hibás döntésedet, és felvitte a keresztre azért, hogy te tiszta lappal indulhass tovább. És Ő nem kárhoztat. 

Ha elfogadod az általa felkínált kegyelmet, ha akarod azt a megoldást, amit csak Ő tud adni, akkor nincsen feletted kárhoztató ítélet, hanem szabad vagy arra, hogy továbbélj ennek fényében. 

Hát ragadd meg Isten feléd nyújtott kezét! Nála van a megoldás, és Ő vár rád, hogy mellette dönts. Ne hallgass azokra a hangokra, kik szerint neked már mindegy, akik azt mondják, elvesztél, és innen már nincs kiút! 


Hallgass Istenre, és ragadd meg ma kegyelmét! Mert van megváltás. Van megbocsátás. Van remény. 

péntek, július 21, 2017

Csak őszintén, hitelesen


"Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek;"

Ef 6,6-7.

Elkezdődött a 10. Campusz Fesztivál és mi újra kint vagyunk a fiatalok között a Lelki Fröccs sátorral, immár második éve. Hogy készülsz fel egy ilyen szolgálatra? Mit teszel, hogy alkalmas légy arra, hogy szolgáld az embereket? Tegyük túl magunkat azon, hogy felsoroljuk az okokat, miért NEM mennénk oda és próbáljuk meg elképzelni, miért vágynak oda naponta több ezren, főleg fiatalok. A csapatunk egyik lelkésze úgy fogalmazott: ez a fesztivál nem más, mint a Menny meghamisítása, csak hiányzik belőle a remény. Teljesen igaza van. Mindenki boldog akar lenni, mindenki fel akarja magát tölteni öröm-élményekkel, csakhogy mindezt abban a pár órában, napban képzeli el, amit ott tölt a saját maga által elképzelt módon. Azonban minél több élményt habzsol magába, annál jobban érzi azt az ürességet, ami mindig bekövetkezik egy ilyen felpörgés után. Na ekkor jövünk mi és itt van a mi nagy feladatunk. Meg kell mutatnunk, hogy csak Krisztus képes betölteni, teljessé tenni az életet és ezt nem csupán szavakkal, hanem a szolgáló ottlétünkkel kel bizonyítanunk.

Már az első nap, közvetlen a nyitás után jönnek a tavalyi ismerősök. Köszönnek, örömmel integetnek: - Nemsokára jövünk, csak letesszük a cuccot. - ígérik - de jó, hogy újra itt vagytok! Mi is örülünk, jó újra látni őket, nem voltunk kint hiába! A beszélgetések eleinte mindig vidámak, viccesek, csak később komolyodunk el, mert jönnek a gondok. Bizony olyan ez már, mint amikor a régi barátoddal újra találkozol és először elmesélsz minden jót, ami azóta történt, hogy láttad, majd jön a beszámoló a nehezéről. Egymás után nyílnak meg és mi nem szólunk közbe, nem akarjuk megmondani a tutit, csak hallgatunk, odafigyelve, érdeklődve hallgatunk. Néhány perccel, vagy akár órával később megkönnyebbülve állnak fel és indulnak tovább. De mindig megjegyzik - Majd jövünk! - és mi - Várunk!
A második nap kicsit nehezebb. Fáradtabbak vagyunk, hajnali kettőig voltunk nyitva és csak utána indultunk haza... Nem könnyű. A zene egyre jobban dübörög, a zaja elviselhetetlenebb, mint korábban és ez csak még inkább így lesz. A tömeg a szórakozást keresi, hajszolja. Mindenki beleveti magát a forgatagba, mi pedig várjuk őket, de csak később érkeznek, hisz meg kell nézni mindent. Főleg az újdonságokat, minket meg ugye, már ismernek. Jönnek újak, majd később visszatérők is. A beszélgetések nem csak estére maradnak, sokan elkezdik már a megállító játékoknál. Egy játékos arcfestés tovább tart, van idő beszélgetni és meg is teszik. Mi pedig hallgatunk és imádkozunk, hogy jó eszközei legyünk Istennek, hogy ne csalódjanak bennünk, hogy valódi segítséget tudjunk nyújtani. Majd jön a bizonyíték, egy próba formájában. Tavaly még csak a lányaink érdekelték, tavaly még állandón illuminált volt a drogoktól és az italtól, de most visszajött. Már egy éve józan, meséli. Nem mehetett így tovább, az nem volt élet. - mondja, sőt elmeséli az egész életét. Csak keveset vitázik, inkább figyel. Mi meg imádkozunk tovább érte. Majd egy bajbajutott szalad hozzánk kétségbeesetten, mint egy csapdában vergődő madár. Zokog, de ide jön, mert tudja, mi segítünk és tesszük a dolgunk. Komoly a helyzet, de Isten velünk van, megoldódik. Egy másik sarokban egy férfi sír. Ma tudta meg, hogy meghalt az apja. Hárman is köré telepednek közülünk. Arcukon részvét, együtt érző szomorúság. Csak nézem őket, nem hallom mit beszélnek, de a srác háta egyre egyenesebb, a vállait már jobban kihúzza. Egy óra sem telik el és megvigasztalódik. Azóta is vissza visszatér.

Istennek szolgálunk, az Ő erejével. Ott a forgatagban nem napi, szinte minden percnyi imánk: Mit tenne mos Jézus? Mit tennél mos Uram? Létszükségletünk ez, szolgálatunk értelme, mert kell, hogy Ő vezessen.

És igen, a kép. Ez a cédula egyszer csak ott volt az asztalon, oda támasztva a mécsestartónak. Nem tudom kik ültek ott, kik írták. Csak egyszerűen megtették, mert valamit megéreztek általunk. Jó érzés. Nem azért, mert embereknek akarnánk tetszeni, hanem azért, mert ha az Urat szolgáljuk, azt azok is tudják, megérzik, akikért tesszük ezt. De ez még csak két nap a négyből...

Minden áldás a tiéd

„Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjukat, és mindezt a megmaradt nép örökségévé teszem. És áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősítsétek meg kezeiteket!”
Zakariás 8:12-13.
Némelyek úgy képzelik el Istent, mint egy jóságos öregapót. Tehetsz, amit csak akarsz, a végén – mivel úgyis mindenkit szeret – nem fog cserbenhagyni, áldását árasztja rád. Aztán ha nem így történik, akkor szidják, mint a bokrot; hogyan engedhette meg? Miért tette ezt éppen velem? Hol volt, amikor ez és ez történt? Szeret egyáltalán engem?
Érted? Egész életükben nem törődtek vele, nem foglalkoztak vele, nem figyeltek rá, de amikor baj van, akkor szidják, és igazságtalan Istennek tartják. Sőt, odáig fajul a dolog, hogy egyenesen tőle jövőnek eredeztetik a csapást, mintha ő küldte volna, holott ez legtöbb esetben csak egy cselekedetsor természetes következménye. Az áldása kellene, de Ő maga nem. Küldjön esőt, meg szelet, napsütést, gondoskodjon rólam, védjen meg minden rossztól, de a magánéletem az szent. Az az enyém. Abba aztán ne avatkozzon még az Isten se! De azért a tőle jövő áldásra igényt tartok.
Nem furcsa ez egy kicsit? Az egész Szentírás tele van ígérettel, áldással, Isten óvó védelmével. De ennek azért van egy feltétele. Ő szeretné fölénk tartani esernyőjét, de arról nem tehet, ha szüntelen kibújunk alóla. A feltétel, hogy maradjunk mellette. Ne távolodjunk el tőle. Ne mondjuk, azért a mai világban már másként kell gondolkodni. Isten csak a templomba való. Ma már modernebbül kell élni. Semmit ne vigyünk túlzásba! 
Nem! Nem! Ha nincs jelen a mindennapjaidban, ha nem számolsz vele, ha nem jársz egy úton vele, akkor mire föl akarod áldását élvezni?

A fenti Ige arról szól, hogy Isten a mai napra is fölajánlja szerető jelenlétét, ha azok között maradsz, akik Rá figyelnek. Szeretné megadni munkád gyümölcsét, szeretné rád árasztani áldását, szeretné megerősíteni kezedet, de ha csak messziről akarod figyelni őt, akkor hogyan tegye?

csütörtök, július 20, 2017

Isten jót tervez

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”
Jeremiás 29:11

Volt egyszer egy szegény ember, akinek az egyetlen jelentős vagyona egy ló volt. Ez a háziállat segítette őt a szántásban, a szállításban és a gyors közlekedésben. Egy reggel látja, hogy az állat eltűnt.
– Nagy szerencsétlenség, ami veled történt! – siránkoztak a szomszédok.
– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.
Másnap visszatért a ló, és magával hozott 4 másik vadlovat.
– Mekkora szerencséd van! – irigykedtek a szomszédok.
– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.
A következő nap a szegény ember fia be akarta törni az egyik vadlovat. Ahogy próbálta megülni, az két lábra ágaskodott, a fiú lecsúszott, és eltörte a kezét.
– Nagy szerencsétlenség, ami a fiaddal történt! – sajnálkoztak a szomszédok.
– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.
Pár nappal később megjelentek a katonák, és háborúba vittek minden fiatalembert, kivéve a szegény ember fiát, aki hát törött karral nem vált volna be katonának.

Mivel mi a történet közepén vagyunk, és nem látjuk a végét, sokszor az az érzésünk, hogy nagy szerencsétlenség történt velünk. Ilyenkor jó, ha fölidézzük Jeremiás gondolatait: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”

Ha valaki, hát Isten tudja, hogy mi a történetünk vége. És biztosak lehetünk benne, hogy ő valami nagyon jót készít a számunkra. Úgy hogy ha most úgy is tűnik, sorsunk nem alakul éppen úgy, ahogyan elterveztük, sőt, úgy érezzük néha, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, akkor kapaszkodjunk Isten ígéretébe, mert ő a mennyországot tartogatja számunkra.

szerda, július 19, 2017

Isten és a másik ember szeretete

„Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.”
(Lukács evangéliuma10. fejezet27. vers)

Az írástudók sokat vitatkoztak arról, hogy melyik a legfontosabb tórai parancsolat. S hogy mire jutottak? Úgy 110 évvel Jézus előtt élt Hillélt, a tudóst egy alkalommal arra kérte valaki, hogy tanítsa meg őt a törvényre addig, míg fél lábon bír állni. A bölcs kis gondolkodás után úgy felelt: Szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te! Minden más parancs ennek a magyarázata.

Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? – vitatkozunk ma is és hangzik a kérdés Jézus felé a mindenkori írástudók szájából. S a válasz most is ugyanaz, amit elméletben olyan jól tudunk, csak hát a gyakorlat…

S a legnagyobb problémánk nem a ’Szeresd az Urat’-tal van. Bár ez sem megy tökéletesen, de azért mégis könnyebb végigülni egy istentiszteletet, imádkozni, hallelujázni, mint szeretetettel lenni a samaritánus felebarát iránt, akit ne úgy szeress, „mint magadat”, hanem 3Móz.19:18-at szó szerint fordítva „mert olyan, mint te”?

Nem „mint magadat”, hanem „mert olyan, mint te”? – Miért kell kihangsúlyozni? Mert két egymástól merőben különböző gondolkodásmód nyilvánul meg a jól ismert fordítás és a szöveg szó szerinti jelentése között. Az egyik álláspont az önző emberi szív embertársához való viszonyáról beszél, míg a másik Isten szemszögéből tolmácsolja a mások irányába elvárt viselkedésnorma kívánalmát.

Mert a törvény lényege nem az emberi szeretet. Jézus nem azt mondta: szeressétek egymást, ahogy magatokat szeretitek, ahogy nektek tetszik, ahogy egymást szeretni tudjátok, ahogy számotokra jól esik, ahogy sikerül. Azt olvassuk: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (Ján.13:34) Azaz, mindenféle feltétel és személyválogatás nélkül.

Bizony, ez az igazi bizonyítéka Istenszeretetünknek. (1Ján.4:20), ez az a csoda, amit a Lélek mindannyiunk szívében munkál, amikor rájövünk, nem vagyunk ’nagyobbak’, mint a másik. Amikor eljutunk - nemcsak elméletben, hanem megnyilvánulásainkban is - arra a pontra, hogy a bűnöket, a szeretetünk mértékét, a megváltásra szorultságunkat, Isten hozzánk való szeretetét illetően, mind egyformák vagyunk.

Isten minden gyermekébe egyedi, csodás kincset helyezett. Így nemcsak saját méltóságunkban vagyunk egyenlők, hanem szükségünkben és rászorultságunkban a szeretetre és a kapcsolatokra.

S ahogy hozzád lehajolt és bekötözött az Isten, úgy „menj, és te is akképpen cselekedjél.” (Luk.10:37)

kedd, július 18, 2017

Egyenes úton járj!

"Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!"

Példabeszédek könyve 4. fejezet 26-27. verse



Egy kisgyermek, amikor járni tanul még nagyon bizonytalan léptekkel halad előre. Az apuka vagy anyuka fölé hajol, megfogja a kis kezét és segít neki abban, hogy tottyanjon le a földre a kis légszákjaira vagy, hogy ne boruljon egy irányba sem. Később már elengedett kézzel is olyan gyorsan vágtáznak keresztül a szobán, hogy nem győznek a szülők utánuk rohangálni. Így képzelem el azt, amikor az ember elkezdi megismerni a Istent. Segítő kezet nyújt, hogy el ne essünk, aztán később hosszabb és hosszabb utakat tehetünk meg elengedett kézzel úgy, hogy közben Isten felé tartunk.

Erről az ösvényről nem szabad letérni sosem. Ha úgy érzed, hogy te még nem vagy azon az ösvényen, ne félj! Sokan vannak, akiknek szükségük van segítségre, egészen az alapoktól. Sokan vagyunk, akiknek kérdéseik vannak, és sok kérdésre még nem kaptunk választ. Ezekre majd akkor szeretnék választ kapni, amikor Isten kezében leszek.


Kb. húsz évvel ezelőtt volt egy füzetem. Olyan dolgokat írtam bele, amiket szeretnék megkérdezni majd Istentől. Egy komoly teológus számára ezek a kérdések valószínű egyszerűnek számítottak volna, de mindig abban a tudatban éltem, hogy Isten számára ezek igen lényeges kérdések lesznek, és majd lesz türelme mindre válaszolni nekem. Sokat ezek közül már megértettem, de van, amit még most sem. A füzetet már rég nem írom tovább, de talán jó volna. Ha van neked is kérdésed, és biztos is hogy van, kezd el leírni őket, aztán szépen sorban majd mindre választ fogsz kapni.