csütörtök, január 19, 2017

Úton

"Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem."
Zsoltárok könyve 32:8

Egy vallástörténeti könyvben olvastam, hogy az ókori Közel-kelet többistenhitű vallásai, tehát az ószövetségi Izrael népét körülvevő vallások (Mezopotámia, Szíria, Hettita, Fönícia, Egyiptom) nem ismerik az „út” fogalmát. Ez a talán első olvasásra jelentéktelennek tűnő dolog mély mondanivalót rejt magában. Egy babiloni ember részt vett a vallási szertartásokon anélkül, hogy bármiféle belső lelki változáson keresztülment volna. Féltve őrizte ősi rendtartásait, nehogy bármi változás csússzon a liturgiába, úgy azonban, hogy eközben ő maga spirituálisan érintetlen maradt. A vallás nem kínált föl semmilyen lelki utat, szellemi kalandot, spirituális fejlődést, nem nyújtott semmi nemű bensőt formáló istenélményt. Arra volt hivatva, hogy a világ állandó és változatlan voltát mutassa be.
Evvel szemben a zsoltáros „útról” beszél – jól ismert fogalom ez az egész Bibliában. Isten nem vallást kért az ószövetségi embertől, nem szertartásokat várt el Izrael népétől, nem bonyolult és évezredekig változatlan liturgiában lelte örömét, hanem azt mondta – jelen esetben – Dávidtól, hogy lépjen rá egy „útra”. Az „út” sokszor kanyarog, visszafordul, elágazik – csupa olyan tényező, melyek megnehezítik az életet. Emellett azonban magában rejti a folyamatos fejlődés lehetőségét is. Erről számol be Dávid a 32. zsoltárban. Arról ír, mennyi lelki viaskodáson ment keresztül valamilyen bűne miatt („kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett”). Hosszú idő elteltével végül megérett benne, hogy a Mindenható elé vigye terhét, ami szabadulás érzésével töltötte el. Az egész folyamat egy lelki utat ír le. Ezek az élmények folyamatosan ismétlődnek, és spirál-szerű mintát képezve visznek előre Istennel – Isten felé.
Vajon mi milyen vallással rendelkezünk? Fontos számunkra a szent liturgia? Az, hogy a templomi szertartások változatlanok maradjanak? Jobban figyelünk arra, hogy minden „rendben és ékesen” zajlódjon, mint saját benső spirituális folyamatainkra?
Úton lenni ma sem jelent mást, mint 3000 évvel ez előtt. Beismerni, hogy minden változik körülöttünk és bennünk, minden bizonytalan kívül is és belül is. Ugyanakkor Isten hívott el minket erre az útra, ő tanácsol, ha elágazáshoz érkezünk, ő tesz bölcsé, mikor leküzdhetetlennek tűnő akadályba ütközünk. Ha úton vagyunk, fokozatosan megtanuljuk a Mindenhatóra bízni magunkat. Menjünk hát ma is tovább ezen az úton!

szerda, január 18, 2017

Szabadulás a kilóktól önsanyargatás nélkül!



„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!”
 (Mikeás könyve 7. fejezet 18-19. vers)

Neked tetszik az, amit a reggelente a tükörben látsz? Nem nagyon? Valamit kéne csinálni a kócos frizuráddal, az egyre több ránccal, a kialvatlanságról árulkodó szem alatti táskákkal, no meg a plusz kilókkal…

Milyen jó, hogy minderre, ma már van megoldás! Fésű, hajcsavaró, vagy épp egy hajsütő, egy kis hajfesték az ősz szálak ellen, ránctalanító krémek, bőrradír, smink, körömlakk, vagy festék...

A kilókkal már kissé nehezebb a helyzet, bár így télen nem is annyira feltűnő. Mire jön a nyár addig, kevesebb édesség, csodakapszulák, teák, vitaminbogyók, ha ezek nem használnak, jön egy kicsit drasztikusabb diéta, vacsora megvonás, lé böjt, no és a mozgás… végső esetben zsírleszívás, plasztika…

A baj csak az, hogy mindez ideiglenes megoldás, holnap kezdődik minden elölről. Egészen addig, míg az idő múlásával egyre többször ismétled a ma oly divatos szlogent; „Nem érdekel, ki mit mond, én ilyen vagyok és kész, engem így kell elfogadni!”

S mindennek mi köze Istenhez? A megbocsátáshoz? Ha beletekintesz a Szentírásba, mint a lelki tükörbe, lehet hasonló torzulásokat fedezel fel magadban. S hogyan lehet ezek ellen küzdeni?

Eltakarod fügefalevéllel, megmagyarázod, „nem én… az asszony, vagy a kígyó ámított el engem” mondatokkal. Vezekelsz, virrasztasz, testedet sanyargatva negyven napig böjtölsz, elvonulsz a világtól…

A baj az, hogy ezek is csak ideig-óráig adnak lelki enyhülést. S mire, nagy szenvedések árán egy lelki ránc kisimul, jön helyette másik kettő… míg eljutsz oda, hogy „engem így kell elfogadni” azaz nincs miért bocsánatot kérni, a bűn, már nem is bűn.

Ám, ha nem nyugszol bele a lelki megtépázottságba, ha szeretnél jojó effektus, zsírleszívás és plasztikázás nélkül megszabadulni a lelki kilóktól, van egy valódi megoldás, amit Isten tesz veled: Az ÚJJÁSZÜLETÉS! És ha azt kérded, mint Nikodémus; „Mimódon születhetik az ember, ha vén?” (Ján.3:4).

Jézus válasza: „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján.3:16)
Ő a mi megbocsátó Istenünk!

kedd, január 17, 2017

Küzdelem az egészségért

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

Máté szerinti evangélium 11. fejezet 28. verse


„Én megmondtam...” Ismerős a mondat? Senki sem szereti hallani, mégis mindenki mondja. Tanácsból mindig jó sok van. Annyi, hogy már alig győzzük kiválogatni, hogy melyiket is válasszuk. Tavaly egymás után négyszer estem vissza a betegségbe, így nagyjából két hónapra kiütöttem magam. Hol rosszabb, hol jobb volt az állapotom. Orvoshoz nem mentem, már csak az utolsó alkalommal. (Köszönöm, most nem kérek szemrehányó mondatokat, akkor kaptam eleget). Tényleg makacs voltam és nem akartam elmenni, mert gondoltam hamar kikerülök a jajból, meg hát annyi tanácsot kaptam a gyömbértől a hagymateáig, a fokhagymás piritóstól a húslevesig. Annyi orvos nincs is, mint amennyi tanácsot kaptam ez alatt a két hónap alatt. Aztán elmentem az orvoshoz, alaposan kikérdezett és a következő gyógymódot javasolta: „PIHENJEN legalább négy-öt napig”. Kaptam valami orvosságot is az igaz, de a gyömbér és a húsleves mellé senki nem tanácsolta, hogy pihenj egy kicsit. Szót fogadtam az orvosnak. Akiknek nem fogadtam meg a tanácsát azt mondták: „ha rám hallgattál volna...; en mondtam, hogy hagymateát kellett volna inni...”

Ahhoz, hogy nyugalmam legyen egy sor kellemetlenségnek kellett kitennem magam. Hosszú fárasztó volt az út a gyógyulásig, amihez a pihenés vezetett.

Az Úr Jézus is azt mondja, hogy gyere hozzám, hogy tedd le nálam a terhedet, mert én vagyok orvosod. Ha hozzám jössz meg fogsz gyógyulni, nem kell más tanácsokra hallgatni, hidd el, én tudom számodra mi a legjobb. És miután meggyógyultál nem kell hallgatnod az orvosodtól: „Látod, én megmondtam!” hiszen az a lényeg, hogy megnyugvást találtál a lelkednek.


Összezavarnak a sok tanáccsal? Ne hagyd, egyedül az Úr Jézus Krisztus az, aki orvosa a nehézségeidnek. Veszteségek, melyek örök nyomot hagynak, kilátástalan helyzetek, amire nincs megoldás az Úrnál van. De az Úr kisebb problémákat is szívesen kezel: kérdések, amikre senki nem akar válaszolni, kiáltás, amit senki nem akar meghallani, szerelmi probléma, bármiről is legyen szó, az ígéret az ígéret! Jó tapasztalatunk lesz, ha így teszünk. Az okos a más kárán tanul igaz? Nem kell két hónapig betegnek lenned hogy utána elmenj orvoshoz, ha elmehetsz most is! 

vasárnap, január 15, 2017

Isten meghallgat – nem is akárhogyan


És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.

Ésaiás könyve 65:24



A modern életformában lételemünkké vált a kommunikáció, és megannyi eszköz támogat is ebben bennünket. Bárhol járunk is, igényünk, hogy kapcsolatban maradjunk másokkal és az információk forrásával, ha pedig valami ebben mégis megakadályoz (pl. nincs térerő és ezáltal kapcsolat), akkor nyugtalanná válunk, és kiderül, hogy ez már egyfajta függőség.



Miközben alapvetően társaságra, figyelemre, és adott esetben segítségre vágyunk, mégis ritkán keressük azt a Valakit, akinek a "hálózata" ingyen használható, ráadásul mindenhol elérhető, és bármikor rákapcsolódhatunk. Nem tudunk olyan helyre menni, ahol nincsen „térerő”, ahol kívül kerülünk a hatókörén, a hallókörén (Zsolt. 139:7-10). Időpontot sem kell előzetesen egyeztetnünk ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk Vele, és sorba sem kell állnunk, ha szeretnénk megszólítani. Ki hallott már ilyet a mai világban? Mindössze az igénynek kell beérnie bennünk, hogy szeretnénk az örömünkkel, a bánatunkkal, vagy éppen a bűnbánatunkkal Hozzá fordulni, és ez elég. Ha őszinte a szándék, akkor már mondhatjuk is, Ő biztosan meghallgat, és nem is akárhogyan! Még beszélünk, de már meghallgatott, sőt megértett. „Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!” (Zsolt. 139:4). Sokszor még a szeretetteink is félreértenek, a legjobb szándékuk ellenére is. Milyen fárasztó is tud lenni, amikor újra és újra nekifutunk, hogy elmagyarázzunk valamit! Ő ráadásul nem csak jól ért, hanem mindig rá is ér! Soha nem foglalt, nem kapcsol üzenetrögzítőre, nem igyekszik lezárni a „hívást” azzal, hogy már valaki más vár a vonalban. Neki mindig van ideje ránk. Éppen annyi, amennyi nekünk Őrá - mi döntjük el, hogy mikor ér véget a „beszélgetés”. 

Neked ma mennyi időd lesz Rá, és arra, hogy beszélj vele?



Gondoltál-e arra, hogy ha előbb érti a mondandódat, mint ahogy elmondanád, akkor valójában nem is Neki van szüksége az imáidra és arra, hogy időt találj erre, hanem neked? Voltaképpen magadat fosztod meg valamitől akkor, ha nincs időd Rá. Élj ma is, és ne csak formálisan és röviden azzal a csodálatos lehetőséggel, amit Isten ajánl fel neked is, és mindenkinek ezen a mai napon is: hogy Hozzá fordulhatunk, elé járulhatunk imában, közvetlenül. Ő megőrzi a titkainkat, meg tudja oldani a problémáinkat, ezért ne utolsóként fordulj Hozzá, amikor már látod, hogy senki nem tud segíteni, hanem fordulj Hozzá elsőként! Ő álljon a sor elején – ma is!

Hívj engem!

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.”
Zsoltárok könyve 50:15 

Akárhányszor eszedbe jut a néhány nappal ezelőtti tragikus kimenetelű baleset, beleborzongsz a gondolatába, és keserű érzés ül a szívedre. Fiatalabb volt nálad. Igen, csak egy évvel, de akkor is. Fiatal volt, és bár személyesen nem ismerted, csak annyit mondhatsz róla, hogy a kollégád volt, halálának híre mégis megrázott. 

Egy férj, egy apa, aki nem jön többet haza, pedig annyian várják. Néhány pillanatra próbálod a család helyébe képzelni magad, elmerengsz azon, mit is mondanál a gyermeknek, aki kérdőn néz az ajtó felé, hogy apuci mikor jön? Aztán erőszakot alkalmazol agyad tekevényein, és igyekszel már nem gondolni erre, mert ez túl sok. Ez nyomorúság. 

Mint egy szelet kenyér az éhezőnek, úgy szólít meg téged ez az ige. Isten segítségét kínálja fel benne. Támaszát. Jelenlétét. 

"Hívj segítségül! Engem hívj segítségül!" - szól az ősi iraton keresztül az örökké változatlan és mindig időszerű Isten hangja. "Engem hívj segítségül! Én itt vagyok, és szeretném, ha te is éreznéd a jelenlétemet. Szólíts meg bátran, nem kell hogy félj, nem kell, hogy modorosan viselkedj, hogy visszatartsd az érzéseidet, könnyeidet előttem. Csak hívj engem. Segítségül. 

Hivhatsz a békében, és leülhetünk beszélgetni a terveidről, álmaidról. Hívhatsz, amikor elborít a hétköznapok terhe, és nálam békére találsz. Hívhatsz, amikor sikeres vagy, és én veled együtt fogok örülni. És hívhatsz, amikor úgy érzed, nem megy tovább. Amikor minden rossz megtörtént, amitől rémálmaidban rettegtél, amikor nem találod a miértekre a választ, amikor igazságtalannak érzed az életet, amikor csapások sorozatát kell hordoznod. Én veled leszek. És megszabadítalak.

Nem ígérem, hogy egy szempillantás alatt ki fog sütni majd a nap, és minden megoldódik. Nem ígérem, hogy mindig megszűnik az imád hatására a nehézség. De azt megígérem, és be is tartom, hogy veled leszek. Megszabadítalak úgy, ahogy az neked a legjobb lesz. Nem hagylak magadra, nem fordítok neked hátat, hanem veled élem át mindazt a borzalmat, amin keresztül kell menned, és erőt adok, az én erőmet, hogy el tudd őket hordozni. 

Ne félj, én kezemben tartom a történéseket. És kezemben tartalak téged is. Senki sem vehet el tőlem. Hát hívj engem! Hívj engem segítségül!"

szombat, január 14, 2017

Leltár


"Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!"
Zsoltár 103,2

Igaz év végére szoktuk tenni a leltárt, de év elejére sem árt. No, fogjunk bele!

Mi jó dolog történt velem tavaly? - kérdezhetnéd, aztán meg sorolhatnád: Ez és ez történt, és így és így volt. De nem elég, hogy néhány dolog eszünkbe jut. Az igazi leltárhoz tételek kellenek és ha ez a leltár az életünkről szól, akkor a tételek életünk különböző területei. A család, a baráti, munkatársi kapcsolatok, a munkánk, az egészségünk, a megélhetésünk. De ugyanígy fontos a személyiségünk, a lelki, szellemi növekedésünk is. Mi volt jó, miért lehetünk hálásak? Hálásak? - de kinek? Sokan adják válaszként: magamnak, a szerencsémnek, a sorsnak, a véletlennek. De talán egyre többen vannak, akik azt mondják válaszként, az Istennek. Mert a szerencsém, a sorsom, a véletlenjeim mögött legtöbb esetben Isten gondviselése áll, csak nehezen látjuk meg. De ha már látjuk szívünkbe költözik a remény, a béke, a hála és a boldogság, mert olyan sok jót tett értünk az Isten.

De mi a helyzet a rossz dolgokkal? Azokat nem kell számba venni? Hiszen a leltárban a veszteségeknek is szerepelnie kell, ha valami eltört, megszakadt, hogy megjavíthassuk, kicserélhessük. Bizony, hogy kell. Itt kell csak alaposan utánajárnunk a dolgoknak és nem elintézni annyival, hogy: "Mert ver engem az Isten!" Ugye milyen érdekes, hogy amíg a pozitív dolgokat szívesen tulajdonítjuk magunknak, a szerencsénknek, a sorsnak, addig a rosszért legtöbbször Istent tesszük felelőssé? Pedig ha alaposak és őszinték vagyunk belátjuk, hogy van némi közünk a bennünket ért bajokhoz. Mulasztások, hibák, tévedések mind-mind közrejátszanak balsorsunkban. Ezekből bőven tanulhatunk és így majd a javunkra válik. Így hát leltározzunk csak bátran!

És a végére - Amikor a boltokban leltároznak sokszor kiírják, "Leltár miatt Zárva!" Ha igazán számot akarunk vetni magunkkal, hogy miért lehetünk hálásak Istennek, akkor ahhoz elcsendesedés, elvonulás szükségeltetik... :-)

péntek, január 13, 2017

Ha

„Atyátok leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek – azt mondja a mindenható Úr !”
2Korintus 6:18.
 Nekem innen hiányzik egy: Ha. Atyátok leszek, ha… Fiaimmá és leányaimmá lesztek, ha…
Persze, mondhatnád: Isten mindenféle „ha” nélkül, feltétel nélkül szeret. Hogy meghalt értünk, hogy megváltott, helyet készített. Hogy csak el kell fogadnunk ezt a határtalan ajándékot. Azonban mégiscsak ott van ez a ha. Ugyanis Isten semmit nem szeretne ránk erőltetni, ránk kényszeríteni. Ő az Atyánk, de nekünk nem kötelező Őt atyánkként tisztelni, elfogadni. Választhatunk „más atyát” is. Más családba is átkérhetjük magunkat. Sőt, az a bizonyos másik személy vadászik is rá, hogy minél több „gyermeke” legyen. 
Istenünk megadja nekünk a szabad választás jogát. Mintha csak ezt mondaná: „Szeretnéd, hogy továbbra is én legyek a te mennyei atyád? Szeretnél a lányom lenni? Igen? Nos, akkor nem kérek tőled mást, mint azt, hogy fogadj el kizárólagos édesapádnak. Ne kóborolj másfelé. Tőlem mindent megkapsz, amire csak szükséged lesz. De akkor tényleg tedd le nálam a szavazatodat. Most még szabadon elmehetsz másik gazdát keresni, de ha engem választasz, akkor ne legyél félig az enyém, félig a világé. Ne akarj két gazdának megfelelni. Ugyanis nem megy. Szerinted mi közössége van a sötétségnek a világossággal? Vagy lehet kapcsolat köztem és Béliál között? Én szeretnék lenni a te szerető édesapád. Ezért azt kérem tőled, légy 100%-ig az én fiam, az én lányom! Ne csak hébe-hóba. Ne csak félszívvel. Ne csak majdnem!”

Ima: Istenem! Gyakran elfelejtem, mennyire szeretsz. Hogy milyen áldozatot hoztál azért, hogy a gyermeked lehessek. Kérlek, terelj vissza, ha elkóborolnék. Ne engedd, hogy fél szívvel szolgáljalak. Szeretnék tejes egészében a te gyermeked lenni. Kérlek, segíts ebben! Ámen.