Kérjük az áldást
„Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded
igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felől), Legyen
a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen előtted mindörökké;
mert te szólottál, Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te
szolgádnak háza mindörökké.”
A mai reggeli szakasz Dávid
imádságának a befejező része, akkor, amikor Dávid templomot akar építeni. Az
egész fejezetet érdemes elolvasni, és alapvetően három logikai egységre
tagolhatjuk, melynek harmadik része a 18. verstől Dávid imája. Az első kettő
így sorban: Dávid templomépítési szándékát tartalmazza, majd az Úr válaszát
olvashatjuk el.
Dávid azzal fejezi ki Isten
iránti háláját, hogy templomot épít neki. Isten békességet szerzett neki
ellenségeitől és a sok külső belső háborúskodás után itt elérkezett az ideje a
nyugalomnak. Isten kezében Dávid eszköz volt csupán, azonban mégis egy szép
ajándékkal kívánta kifejezni Istent iránti háláját. A templomépítés gondolata
is azért fogalmazódott meg benne, mert az Isten temploma nem lehet szerényebb
kivitelezésű, mint maga a királyi palota.
Te mivel hálálod meg azt a
sok jót, amit kapsz az Istentől? Hogyan fejezed ki, ha hálás vagy iránta? A
költői kérdés mögött sokkal több van. Valaki azt mondta egyszer: „aki hisz, az
cselekszik is, aki cselekszik, nem biztos, hogy hisz, aki hisz, de nem cselekszik
az vallásos ember, de nem Krisztus hívő!”
A hit következménye a
cselekvés. Egy aktív állapot, ha van hited. Ha azonban úgy érzed, hogy van
hited, de nem teszel semmi, vagy nem szívből teszed, akkor olyan vagy, mint
amiről a Szentírás beszél: langymeleg. Se ilyen, se olyan. Ne akard elaltatni a
lelkiismereted felületes dolgokkal! Legyen a hálaadás buzgó és cselekvő!