Úton
"Bölccsé
teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a
szemem."
Zsoltárok könyve 32:8
Egy vallástörténeti
könyvben olvastam, hogy az ókori Közel-kelet többistenhitű vallásai, tehát az
ószövetségi Izrael népét körülvevő vallások (Mezopotámia, Szíria, Hettita, Fönícia,
Egyiptom) nem ismerik az „út” fogalmát. Ez a talán első olvasásra
jelentéktelennek tűnő dolog mély mondanivalót rejt magában. Egy babiloni ember
részt vett a vallási szertartásokon anélkül, hogy bármiféle belső lelki
változáson keresztülment volna. Féltve őrizte ősi rendtartásait, nehogy bármi
változás csússzon a liturgiába, úgy azonban, hogy eközben ő maga spirituálisan
érintetlen maradt. A vallás nem kínált föl semmilyen lelki utat, szellemi
kalandot, spirituális fejlődést, nem nyújtott semmi nemű bensőt formáló
istenélményt. Arra volt hivatva, hogy a világ állandó és változatlan voltát
mutassa be.
Evvel szemben a
zsoltáros „útról” beszél – jól ismert fogalom ez az egész Bibliában. Isten nem
vallást kért az ószövetségi embertől, nem szertartásokat várt el Izrael
népétől, nem bonyolult és évezredekig változatlan liturgiában lelte örömét,
hanem azt mondta – jelen esetben – Dávidtól, hogy lépjen rá egy „útra”. Az „út”
sokszor kanyarog, visszafordul, elágazik – csupa olyan tényező, melyek megnehezítik
az életet. Emellett azonban magában rejti a folyamatos fejlődés lehetőségét is.
Erről számol be Dávid a 32. zsoltárban. Arról ír, mennyi lelki viaskodáson ment
keresztül valamilyen bűne miatt („kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett”).
Hosszú idő elteltével végül megérett benne, hogy a Mindenható elé vigye terhét,
ami szabadulás érzésével töltötte el. Az egész folyamat egy lelki utat ír le. Ezek
az élmények folyamatosan ismétlődnek, és spirál-szerű mintát képezve visznek
előre Istennel – Isten felé.
Vajon mi milyen
vallással rendelkezünk? Fontos számunkra a szent liturgia? Az, hogy a templomi
szertartások változatlanok maradjanak? Jobban figyelünk arra, hogy minden „rendben
és ékesen” zajlódjon, mint saját benső spirituális folyamatainkra?
Úton lenni ma sem jelent mást, mint 3000 évvel
ez előtt. Beismerni, hogy minden változik körülöttünk és bennünk, minden
bizonytalan kívül is és belül is. Ugyanakkor Isten hívott el minket erre az
útra, ő tanácsol, ha elágazáshoz érkezünk, ő tesz bölcsé, mikor leküzdhetetlennek
tűnő akadályba ütközünk. Ha úton vagyunk, fokozatosan megtanuljuk a
Mindenhatóra bízni magunkat. Menjünk hát ma is tovább ezen az úton!
