Főpapunk szüntelen imádsága
„Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.”
Pál apostol Zsidókhoz írt levél 7. fejezet 25. verse
A fenti igében azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus üdvözíteni tudja és akarja azokat, akik általa járulnak Istenhez. Mégpedig azért, mert Jézus mindenkor esedezik/közbenjár az emberért. Erre a közbenjárásra különösen szükségünk van, mivel Isten ellensége, a Sátán, minden Krisztus követőt megpróbál, hogy tényleg mindenben követi-e a Mesterét. Ezek a próbák pedig sokszor az emberi tűrőképesség határait súrolják. Reményünk sem lehetne a megállásra, ha csak azáltal nem, hogy Jézus imádkozik értünk. Ezt tette Péterrel is, amikor elfogatása előtt figyelmeztette arra, hogy a kakas szaváig háromszor megtagadja, mindazonáltal Ő imádkozik érte, hogy el ne fogyatkozzon a hite. Péternek az esemény után eszébe sem juthatott, hogy saját egykori magabiztosságával járuljon Isten elé, hanem egyedül Jézus által, az Ő szavaiba kapaszkodva remélhette az üdvösséget.Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán az imádságra, mármint saját imáinkra az Istennek, ha maga Krisztus szüntelen imádkozik értünk. Ugyan mit tudhatnánk még hozzátenni az Ő esedezéséhez? Emberi szó vajon kiegészítheti-e Isten fiának főpapi imáját? A fenti ige szerint, igenis szükség van a mi imánkra is. Krisztus szüntelen esedezése és könyörgése csak azoknak szerez üdvöt, „akik általa járulnak Istenhez”, mert Ők elfogadták Krisztus közbenjáró szolgálatát, hálásan elfogadták Krisztusban Isten kimondhatatlan ajándékát – ezt fejezi ki imájuk. Nem Istennek van rá szüksége, hanem nekünk, hogy mintegy hangot adjunk hálánknak, viszont szeretetünknek, bizony, még kéréseinkben is. Mert az ima nem elsősorban kérés, hanem hálaadás. Ezt tanuljuk a zsoltárokat olvasva és erre int Pál is, a Thesszalonikaiaknak írott levelének 5,17.-18. versében: „… szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”
