A víz színére vetett kenyér

"Szállíts élelmet a tengeren, mert idő múltával visszanyered azt!"
Prédikátor könyve 11:1


Ezt a szöveget kétféleképpen értik az írásmagyarázók: a halászok vessék a kenyeret a víz színére a nagyobb halfogás reményében, a másik pedig a kereskedőknek szól, hogy szállítsanak élelmet a tengeren, mert hosszútávon hasznot fog hozni. Ma a legtöbben sem kereskedők, sem halászok nem vagyunk, bár az utóbbiak inkább, ha a halászáson emberhalászást értünk. A tanulság azonban minden embernek szól. Annak a gondolkodásmódnak az elsajátítása, hogy nem az a legnagyobb érték, ami éppen a kezünkben vagy a kincsesládánkban van, hanem az, amit feláldoztunk, vagy odaadtunk, sokat gazdagítana rajtunk.

"Add oda a legjobbat, amid van, és te leszel a gazdagon megajándékozott" - mondta egyszer valaki, aki rájött, hogy ezen a világon a dolgok sokszor logikátlanul működnek. A mi emberi, bűnnel és önzéssel átitatott logikánk túl jól tudja a matematikát, és kevésbé számol a szív és a menny filozófiája szerint. Nekünk odaadni annyit jelent, mint elveszíteni, Istennél az odaadni annyit, mint örökre megtartani. Hosszútávon abból lesz az asztalon kenyér, ami egyszer kidobott, elfecsérelt magnak tűnt.

Lehet, hogy nem vagy népszerű a gyereked előtt, amikor arra tanítod, hogy ne csúfolódjon, legyen udvarias, ne örüljön más kárán, vagy mondjon igazat, ami most népszerűvé tehetné őt a többiek előtt, hiszen ők így élnek. Lehet, hogy pillanatokra boldogtalannak kell látnod a gyerekeidet, amikor olyan elveket adsz át nekik, amivel kirekesztettekké válhatnak a másfajta életstílusuk miatt. De lehet-e vezérlő elv pillanatnyi előny az örökkévalóval szemben? A gyermeknevelés alapszabálya, hogy a szülőknek ne a kicsik pillanatnyi boldogsága legyen a céljuk, hanem az, hogy a gyermekek keresztény jellemet fejleszthessenek ki. Lehet, hogy gyakran kell sírva vinni a vetőmagot, de később lesz betakarított termés is.

Még hívőnek sem kell hozzá lenni, hogy a víz színére vetett kenyér filozófiáját megtanuljuk. Erről szól az iskolai élet. Első osztálytól kezdve már orvosnak, mérnöknek, ápolónőnek, matematikusnak, bírónak, kőművesnek, asztalosnak tanulunk, csak éppen az első, iskolában eltöltött nap még az irányt nem ismerjük. De az biztos, hogy folyamatosan a jövőért tanulunk. Lehet, hogy ma már értjük, hogy miért kellett annak a tanár néninek olyan szigorúnak lennie, és milyen jó, hogy olyan volt. Utólag általában a szigorúbbaknak köszönhetünk többet, mint az engedékenyeknek.

Sokszor nincs ínyünkre, hogy Isten is hosszútávon gondolkodik, amikor mi azonnali eredményt szeretnénk. Isten nem sajnálta azt a 40 évet, amit Mózes nevelésével töltöttek egyiptomi tanárai, azután azt a 40-et, amit a juhok legeltetése közben tanult Midján pusztájában. 80 évig tanulni azért, hogy utána kezdje el teljesíteni Mózes azt a feladatot, amiért megszületett? Kissé pazarlásnak tűnik, pedig ezt a gondolkodásmódot kell megtanulnunk Istentől. Isten elhívta Ábrahámot azért, hogy hosszasan tanítsa neki, mit jelent hinni, azután hordozza a fiát, Izsákot, az unokáját Jákóbot, meg a dédunokáját Józsefet, hosszú évtizedeken keresztül folyamatosan nevelje őket a jó útra, hogy majd egy olyan népe legyen, aki viszontszereti Őt. Ez a nép elvetette Istent, amikor zúgolódtak a pusztában, amikor királyt kívántak maguknak, amikor bálványimádók voltak, végül pedig keresztrefeszítették Jézust, Isten Fiát, Aki a szabadulást hozta. Isten ezt tudta előre, hogy így lesz. Miért tett olyant, ami rövidtávon, de még elég hosszútávon is pazarlásnak tűnt? Miért engedte Isten, hogy Fiát keresztrefeszítse az a nép, akiknek a „feszítsd meg” kiáltozásából akkor nem lehetett kihallani azoknak a hangját, akikért érdemes lett volna? Miért tűri Isten hatezer éven keresztül a bűn történetét, folyamatosan elviselve a vádat, hogy soha nem lesz ennek vége, azért, hogy mindenkit összegyűjtsön, aki az Ő országában ott akar lenni? Milyen jó, hogy nemcsak az érték, ami azonnal értéknek látszik!

Zoboki Nóra