Amire még gondolni sem akarunk

Ahogy megszülettünk, menetelünk a halál felé. Szomorú megállapítás, de sajnos így van. Kaptunk pár évtizedet, nagyobbrészt rajtunk áll, mivel töltjük ki ezt az időt.
Van egy keresztény karikatúra: Életed filmje így peregjen le? – címmel. Kilenc kis kép ábrázolja az életutat.
-          Túl fiatal, hogy Istenre gondoljon
-          Túl gondtalan, hogy Istenre gondoljon
-          Túl öntudatos, hogy Istenre gondoljon
-          Túl szerelmes, hogy Istenre gondoljon
-          Túl elfoglalt, hogy Istenre gondoljon
-          Túl fáradt, hogy Istenre gondoljon
-          Túl sok gondja van, hogy Istenre gondoljon
-          Túl idős, hogy Istenre gondoljon
-          Már túl késő, hogy Istenre gondoljon
Ma reggel ezt az Igét olvastam: „Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz. Békességre jut, az ágyában nyugszik, aki egyenes úton jár.” Ézsaiás 57:1-2.
Nem szoktam személyes dolgokat megosztani magamról, de most erős késztetést érzek erre. Sajnos már édesapám is, édesanyám is és öcsém is elment; bízom abban, hamarosan találkozni fogok velük.
Szüleim egész életére a „misszió” volt a jellemző. Másokért éltek. Édesapám mindenkinek bizonyságot tett Jézusról, akit annyira szeretett. Sokszor könnyes szemmel beszélt munkatársainak arról, hogy mit tett értünk a mi drága Megváltónk. Édesanyám igazi „könyv-evangélista” volt. Soha nem ment el otthonról, hogy néhány könyv ne lett volna a táskájában. Reumatikus problémái miatt gyakran járt gyógyfürdőbe. Ott megismerkedett emberekkel és a végén mindig azt mondta: Szeretnék önnek egy igazi kincset ajándékozni. Számára tényleg kincs volt a Biblia, a Jézushoz vezető út, a Jézus élete, de még az énekeskönyv is.
Édesapám – halála előtt, amikor már nem tudta látogatni a barátait – leveleket írt nekik. Kérlelte őket, hogy térjenek meg, forduljanak Jézus felé. Békességben, kiegyensúlyozottan, Isten kezébe téve életét ment el közülünk. Édesanyám, miután már napok óta nagyon keveset evett, aznap reggel megevett másfél palacsintát, aztán kényelmesen lefeküdt. Jó kedve volt. Kérte, hogy tegyek be egy magnószalagot, úgy szeretne hallgatni egy prédikációt. Lowell Hargraves: Milyen lesz a Menny? című kazettáját tettem be. Végighallgatta az első 45 percet, aztán elbúcsúzott tőlünk – és elaludt. 
Érdekes módon mindkettőjük temetésén – ha nagyon őszinte akarok lenni – nem őket sajnáltam, hanem magamat. Felőlük abszolút biztos voltam. Békességben, kiegyensúlyozottan, Istenbe vetett töretlen bizalommal mentek el. A veszedelem elől, a nehéz idők elől ragadta el őket az Úr.
Beteg vagy? Szembe kell nézned az elkerülhetetlennel? Tényleg rettenetes dolog az elválás! Azonban vigasztaljon az a tudat, hogy csak egy pillanatig tartó alvásra fogsz emlékezni, miután elszólít az Úr. Találkozhatsz szeretteiddel és a Te Megváltóddal, Akivel már itt az életben olyan sokat beszélgettél. Gondolj arra, hogy elrejt az Úr . https://www.youtube.com/watch?v=DBDZ30v5GM0
Beteg van a családodban? El kell búcsúznod attól, akit szeretsz? El kell engedned őt? Gondolj arra, hogy a veszedelem elől rejti el őt az Úr. Nyugodj meg akaratában, és tegyél meg mindent, hogy találkozzatok odafönt. Ez a gondolat adjon neked már most igazi békességet!