vasárnap, augusztus 20, 2017

“Nem szabad hinni senki másba”

„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.”
Zsoltárok könyve 20:8 

Itt szuszogsz mellettem, épp az ebéd utáni “nemakaromalvás” perceit megtöltve álommal, én pedig merengek ezen az igén. Az a csöpp kisbaba, aki voltál, szinte már eltűnt. Dacoskodsz javában, egyre többször halljuk a szádból, hogy “De”, amire mi korábban azt mondtuk, “nem”. Már szól belőled a “Nemakarom”, és már nagyon jól alkalmazod arra a dologra, hogy “nem szabad”, amihez valójában neked nincs épp kedved. Kezded jobban tudni a dolgokat, mint apuci meg én, de azért a kiakadás utáni vígaszt még mindig nálunk keresed, és még tudod és vallod, hogy a mi kezünkben vagy igazán biztonságban.

Tudod, én rosszabb vagyok nálad. Mert én is dacolok. Jobban, mint te. Csak én úgy gondolom, hogy Istennél tudom jobban a dolgokat. És mondom, csak mondom az érveimet, néha nyugodtan, néha dühös könnyekkel küzködve. És vádakat szórok felé, és rácsapom az ajtót, és elhagyja a számat számtalan “nemakarom”. 

De van, amit akarok. Akarom azt a bizalmat, ami benned van felénk. Akarom, hogy a “hisztik” után az Ő karjaiban találjak vígasztalást. Akarom, hogy az agyam, ha még sokszor csak rejtett zugában, de ott legyen, Nála vagyok biztonságban. 

Akarom a hitet, ami csak erősebb lett a lázadásaim, küzdelmeim után. Akarom, hogy csak Belé kapaszkodjak, hogy Őt lássam mindenben Mindenhatónak. Akarom, hogy Ő legyen az egyetlen kapaszkodó. 

Mert mindenem Tőle van. Mindent neki köszönhetek. Téged is. Téged az egyik legjobban. És igazán Rá van szükségem akkor is, amikor a büszkeségem ezt nem akarja megvallani. 


Mert lehet sok dologba kapaszkodni, meg lehet próbálni kihúzni a hajunknál fogva önmagunkat a sárból. Tehetünk megannyi kísérletet, de igazi megváltást csak Isten tud adni. Ő az, aki lefizette az árat, Ő az, aki a vérével pecsételte meg a valódi kegyelmet. Ő az, Akiben érdemes hinni. És senki másban. 

szombat, augusztus 19, 2017

Lehetetlen?


"Van-e valami lehetetlen az ÚR számára?"
1Mózes 18,14

Könnyű lenne rámondani, hogy nincs, de a a valóság az, hogy ezt nem mindig hisszük el. Annak ellenére sem, hogy a Szentírás határozottan állítja Isten mindenhatóságát. Neki semmi sincs lehetetlen, Ő mindenre képes - valóban így van ez?

Keresztény emberként hiszünk a Biblia csodáiban. Hisszük, hogy egy idős, élemedett korú házaspárnak, mint amilyen Ábrahám és Sára volt, Isten kegyelméből gyermeke született. Megvalósult a lehetetlen. Csak amikor mi, vagy szeretteink jutnak hasonlóan nehéz helyzetbe, akkor kételkedünk. Pedig ideje lenne saját utunkon is hittel járni.

Táborból jövök, ott mesélt a vezető az édesapjáról. Szülei korán elváltak a férfi alkoholizmusa miatt és ő megtanulta gyűlölni őt, annak ellenére, hogy templomba-járóként mindig azt tanulta: "Tiszteld apádat és anyádat". De hogy tiszteljen és szeressen valakit, aki elhagyta őt. Imádkozni kezdett azért, hogy legalább ne gyűlölje. Két testvére nem tudta hallgatni imáit, de Isten igen és cselekedett. Alkalmak adódtak a találkozásra, a beszélgetésekre és ő igyekezett nyitott maradni. Meg akarta érteni apja miértjeit. Lelkésztanoncként még komolyabb felelősségként nehezedett rá ez a teher. Bár fájt számára a régi csalódások emléke, igyekezett nem arra, hanem az újabb találkozásokra gondolni. Isten cselekedett. Az édesapa manapság eljár az istentiszteletekre, a testvérek is megtették az első lépéseket és a sebek lassan gyógyulnak. Isten ma is képes csodát tenni a mi életünkben.

Lehet úgy vagyunk, mint a gyermek a szappanbuborék előtt. Csak ámulunk azon, hogy valami, ami ilyen könnyen kipukkad, hogy lehet olyan szép? Mi tartja össze? Milyen erő? Szinte lehetetlen, hogy egy ilyen sérülékeny valami, olyan sokáig megmaradjon és eljusson az égig. Pedig mi, buborékhossz életű emberek, Isten kegyelméből végül hozzá juthatunk.

péntek, augusztus 18, 2017

Amire még gondolni sem akarunk

Ahogy megszülettünk, menetelünk a halál felé. Szomorú megállapítás, de sajnos így van. Kaptunk pár évtizedet, nagyobbrészt rajtunk áll, mivel töltjük ki ezt az időt.
Van egy keresztény karikatúra: Életed filmje így peregjen le? – címmel. Kilenc kis kép ábrázolja az életutat.
-          Túl fiatal, hogy Istenre gondoljon
-          Túl gondtalan, hogy Istenre gondoljon
-          Túl öntudatos, hogy Istenre gondoljon
-          Túl szerelmes, hogy Istenre gondoljon
-          Túl elfoglalt, hogy Istenre gondoljon
-          Túl fáradt, hogy Istenre gondoljon
-          Túl sok gondja van, hogy Istenre gondoljon
-          Túl idős, hogy Istenre gondoljon
-          Már túl késő, hogy Istenre gondoljon
Ma reggel ezt az Igét olvastam: „Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz. Békességre jut, az ágyában nyugszik, aki egyenes úton jár.” Ézsaiás 57:1-2.
Nem szoktam személyes dolgokat megosztani magamról, de most erős késztetést érzek erre. Sajnos már édesapám is, édesanyám is és öcsém is elment; bízom abban, hamarosan találkozni fogok velük.
Szüleim egész életére a „misszió” volt a jellemző. Másokért éltek. Édesapám mindenkinek bizonyságot tett Jézusról, akit annyira szeretett. Sokszor könnyes szemmel beszélt munkatársainak arról, hogy mit tett értünk a mi drága Megváltónk. Édesanyám igazi „könyv-evangélista” volt. Soha nem ment el otthonról, hogy néhány könyv ne lett volna a táskájában. Reumatikus problémái miatt gyakran járt gyógyfürdőbe. Ott megismerkedett emberekkel és a végén mindig azt mondta: Szeretnék önnek egy igazi kincset ajándékozni. Számára tényleg kincs volt a Biblia, a Jézushoz vezető út, a Jézus élete, de még az énekeskönyv is.
Édesapám – halála előtt, amikor már nem tudta látogatni a barátait – leveleket írt nekik. Kérlelte őket, hogy térjenek meg, forduljanak Jézus felé. Békességben, kiegyensúlyozottan, Isten kezébe téve életét ment el közülünk. Édesanyám, miután már napok óta nagyon keveset evett, aznap reggel megevett másfél palacsintát, aztán kényelmesen lefeküdt. Jó kedve volt. Kérte, hogy tegyek be egy magnószalagot, úgy szeretne hallgatni egy prédikációt. Lowell Hargraves: Milyen lesz a Menny? című kazettáját tettem be. Végighallgatta az első 45 percet, aztán elbúcsúzott tőlünk – és elaludt. 
Érdekes módon mindkettőjük temetésén – ha nagyon őszinte akarok lenni – nem őket sajnáltam, hanem magamat. Felőlük abszolút biztos voltam. Békességben, kiegyensúlyozottan, Istenbe vetett töretlen bizalommal mentek el. A veszedelem elől, a nehéz idők elől ragadta el őket az Úr.
Beteg vagy? Szembe kell nézned az elkerülhetetlennel? Tényleg rettenetes dolog az elválás! Azonban vigasztaljon az a tudat, hogy csak egy pillanatig tartó alvásra fogsz emlékezni, miután elszólít az Úr. Találkozhatsz szeretteiddel és a Te Megváltóddal, Akivel már itt az életben olyan sokat beszélgettél. Gondolj arra, hogy elrejt az Úr . https://www.youtube.com/watch?v=DBDZ30v5GM0
Beteg van a családodban? El kell búcsúznod attól, akit szeretsz? El kell engedned őt? Gondolj arra, hogy a veszedelem elől rejti el őt az Úr. Nyugodj meg akaratában, és tegyél meg mindent, hogy találkozzatok odafönt. Ez a gondolat adjon neked már most igazi békességet!




csütörtök, augusztus 17, 2017

Minőségi nyaralás Istennel

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”
Máté evangéliuma 6:33


„Kisgyerekes szülő nem nyaral, csak máshol vigyáz a gyerekeire” – fogalmazott pelenkáért rohanó barátom közös balatonlellei nyaralásunk során. Nos, azt kell mondanom, hogy ennél rosszabb a helyzet. Egy közös családi nyaralás rendkívüli módon föl tudja dobni a gyerekeimet. Minden programban részt akarnak venni, és mindenből a maximumot akarják kihozni. Amikor a vízben vagyunk, nem akarnak kijönni. Amikor már kijöttünk, nem akarnak átöltözni, hogy siessünk ebédelni. Még csak félig ettem meg az ételt, mikor rángatni kezdenek, hogy menjünk már vizibiciklizni. Tiltakoznak, ha délutáni csendes pihenőről van szó, este pedig alig lehet lelőni őket. Mindezt még csak-csak túl lehet élni, de ami a legnehezebben elviselhető, hogy ilyenkor gyerekeim a szokásosnál is korábban kelnek. Lányom már 6-kor elkezd matatni, de pár percig tiszteletben tartja, hogy szülei még aludni szeretnének – elvégre pihenni jöttünk (vagy rosszul tudom?). Olyan negyed 7 körül azonban hol engem, hol az anyját kezdi el nyaggatni, hogy ébredjünk már, menjünk a játszótérre, hintázzunk, homokozzunk, labdázzunk, menjünk a vízbe, és így tovább. Mindez azt jelenti, hogy pár nap kikapcsoló balatoni nyaralás után az egész család teljesen ki van purcanva, a gyerekek nyavalyognak a kialvatlanságtól, a szülők pedig ingerültek a fáradtságtól. Ilyenkor szinte már várja az ember, hogy hazamehessen és kipihenhesse a közös családi nyaralást. Tanulság: „Keressük először a hosszú alvást és csendes pihenést, és a szórakoztató nyaralás ráadásként megadatik majd nekünk.”

Az élet rengeteg jó és érdekes dolgot kínál, melyek izgalmassá és színessé teszik a hétköznapokat. Család, barátok, hobby, munka, tanulás, szórakozás – mind fontosak és hasznosak. De ha csak ezekre koncentrálunk, és kifelejtjük életünkből Istent, akkor mindezek kiüresednek, értelmüket vesztik. Tanulság: „Keressük az Atyával a bensőséges kapcsolatot, hogy jó hangulatú legyen a családunk. Keressük Jézussal a barátságot, hogy tartalmasak legyenek barátságaink. Kapcsolódjunk ki a Biblia olvasásában, hogy igazán kikapcsoló legyen a hobby és a szórakozás. Keressük először a közösséget a Mindenhatóval, és minden egyéb, ami fontos nekünk, ráadásként értelemmel telítődik.”

szerda, augusztus 16, 2017

Hinni Istenben

"És Jézus felelvén monda nékik: Legyen hitetek Istenben." 
(Márk evangéliuma 11. fejezet 22. vers)


Ezzel a felhívással válaszolt Jézus Péternek, aki csodálkozva nézte azt az út mellett gyökerestül kiszáradt fügefát, melyet Ő, a Mester előző nap megátkozott, mivel nem talált rajta gyümölcsöt.

Ez a terméketlen fügefa szimbolizálta azokat a farizeusokat, akik a kegyesség látszatával hivalkodva, bibliai tudásukat fitogtatva jobbnak tartották magukat másoknál. A külsőségek tekintetében - imádság, böjt, tizedfizetés, szombat - életük valóban tökéletesnek tűnt, de Jézus látta, hogy nem az Istenbe vetett hit, nem a belé vetett bizalom, hanem a magamutogatás, a hatalomvágy, mozgatta őket. 

"Legyen hitetek Istenben" - mondja Jézus, úgy, hogy ma, a mi szívünket vizsgálja. S vajon talál-e hitet? Egyáltalán mi is valódi hit?

"Az üdvösségre vezető hit, nem alkalmi hit, nem pusztán értelemmel való belátás, hanem amely a szív mélyén gyökerezik és személyes Megváltójaként ragadja meg Krisztust, aki véglegesen képes üdvözíteni mindenkit, aki az Atyához jön általa. 

Nem valódi a hited, ha azt hiszed, hogy Jézus másokat üdvözíthet, de téged nem. Valódi hit akkor nyilvánul meg, amikor a lélek az üdvösség egyedüli reményeként kapaszkodik Jézusba. 

Ez a hit arra készteti birtokosát, hogy lelkének minden szeretetét Krisztusra irányítsa. Értelme a Szentlélek irányítása alatt van, jelleme pedig az isteni hasonlatosság mintájára alakul. Hite nem holt, hanem szeretet által munkálkodó hit.

Miért nem teszünk hát félre minden hitetlenséget és figyelmezünk Jézus szavára? Nyugalmat akartok, békességre vágytok? Higgyetek benne kitartó hittel és Ő meg fog szabadítani. Törekedjetek kiegyensúlyozott, határozott és vidám lelkületre! Táplálkozzatok Krisztusból, az élet kenyeréből, és életetekben megmutatkozik az ő jellemének és lelkületének kedvessége." (Szemelvények E.G.White írásaiból)

kedd, augusztus 15, 2017

A felkínált ajándék

„Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.



Ézsaiás könyve 55. fejezet 1-3. verse

Az Isten hűsége Izrael iránt nem változott. Ellenben Izrael hitetlenség miatt sokszor elhajlott az Úr mellől, úgyhogy határozott intésekkel kell figyelmeztetni szeretett népét arra, hogy Ő az Úr az egyedül egy igaz Isten.

Első olvasásra úgy tűnhet, mintha egy piaci árusként szólalna fel Ézsaiás próféta a piactér kellős közepén úgy, mint a legaktuálisabb figyelmeztetésként, de természetesen nagy valószínűséggel nem a piacon, hanem egy istentiszteleti rendje keretein belül szól ilyen szokatlanul a próféta. (Olvashatunk hasonló hívogatást a bölcsességirodalmban a Példabeszédek könyvének 9. fejezetében) Még egy érdekes párhuzam, hogy Jézus hasonlóképpen szólt János evangéliuma 7. fejezet 37-38-as verse alapján (Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”) mint, ahogy a próféta tette.


Az élő vízről szóló tanítás számomra a Samáriai asszony történetén keresztül domborodik ki a legjobban, amikor Jézus egyértelművé teszi számomra, hogy Ő olyan forrás, amely örök életnek kútforrása. Őt megismerve az ember olyan dolgokra lesz képes, mint amelyekre a korábbiakban nem volt, és ezek között az egyik legfontosabb a hitelesség kérdése számomra. Ha iszol abból a vízből, amelyet Jézus kínál fel számodra, belülről fog megváltoztatni, amitől egészséges leszel. Ezt pedig nem pénzért, alamizsnáért kínálja fel neked hanem ingyen, úgy, hogy Ő sosem lesz hűtlen hozzád!

hétfő, augusztus 14, 2017

Aki hisz Jézusban

„Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”
János evangéliuma 7:38

A sátoros ünnep zárta a vallási évet. Ez volt a legszebb, legörömtelibb alakalom a zsidó nép számára. Jeruzsálem utcáin lombsátrakban laktak. Az egy héten át tartó ünnepen igazi fesztivál hangulat volt. Jézus minden fontos vallási eseményen részt vett. Egyrészt mert megtartotta a vallási ünnepeket, másrészt ilyenkor mindig alkalma volt tömegeket megszólítani. A sátoros ünnepen visszaemlékeztek a pusztai vándorlásra, és Isten csodálatos szabadításaira. 

„Hajnalhasadáskor felharsant a papok ezüst kürtjének hosszú, átható hangja. A válaszoló kürtök, s a lombsátrakban lakozó emberek üdvrivalgása visszhangzott hegyen-völgyön - köszöntötték az ünnepnapot. Azután a pap merített egy korsó vizet a Kidron patakjának folyóvizéből, magasra emelte, s a kürtök zengésének közepette felvitte a templom széles lépcsőin, lassú, kimért léptekkel követte a zene ritmusát, s közben énekelt: "Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, ó Jeruzsálem!" (Zsolt 122:2) A korsót a papok udvarának közepén levő oltárhoz vitte. Két ezüst medence volt itt, mindegyiknél egy pap állt. Az egyikbe beleöntötte a korsó vizet, a másikba a korsó bort. Mindkét medence tartalma egy csövön át a Kidronba, onnan a Holt-tengerbe jutott. A szentelt víz bemutatása jelképezte a kútfőt, mely Isten parancsára fakadt a sziklából, hogy oltsa Izrael gyermekeinek szomját. Ekkor felcsendült az ünnepi ének: "Erősségem és énekem az Úr, az Úr, [...] s örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből" (Ésa 12:2-3). (Ellen G. White: Jézus élete 448-449.)

 „A hosszú ünnepi időszak során e nap reggelére elfáradtak az emberek. Jézus hirtelen szólásra emelkedett, hangja végighömpölygött a templom udvarán: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből" (Jn 7:37-38). A nép állapota igen erőteljessé tette ezt a felhívást. Állandóan a pompás, ünnepi látvány foglalkoztatta őket, szemüket elkápráztatták a fények és színek, fülükben zengett a csodálatos zene, de semmi sem volt a ceremóniák sorában, ami kielégítette volna a lelki szükségleteket, ami csillapíthatta volna a lélek szomjúságát a maradandó dolgok után. Jézus hívta őket, jöjjenek és igyanak az élet vizéből, mely örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbennük.” (Ellen G. White: Jézus élete, 453.)

A mai ige talán kijózanítja még az önmagát vallásosnak mondó embert is. Az ünnepek, a templomi pompa és ceremóniák, a vallásos gyakorlatok önmagukban nem elégíthetik ki lelki szükségleteinket. Nem hiábavalók, de ha nem látjuk meg bennünk Jézust, ha nem visznek közelebb Jézushoz, akkor semmi hasznunk nincs belőle. Jézust ünnepelni, vagy igazán hinni őbenne nem ugyanaz. Amit ő ad, az a ki nem apadó élet és áldás, melyre mindannyiunknak szüksége van. Ezt tapasztalva nem vágyunk majd másra.